Megyeri Léna: A középszer felvillanása

2 in 1 kritika: Mannès – Turine – Lemaître: Forces és Catherine Gaudet: A csodálatos elhalványulása

A fokozatos, minimális változtatásokkal operáló repetícióra épülő szerkesztési elv, valamint a „hipnotikus” (talán a legelcsépeltebb szó jelenleg mind színlapokon, mind kritikákban) zene miatt mindkét előadás esetében felmerült bennem egy-egy ponton, hogy alkotóik bizony Sharon Eyal (és hű zenésztársa, Ori Lichtik) köpönyegéből bújtak elő.

Lengyel Nóra: Medikalizálva és átpolitizálva – női sors „inkubátorba” zárva

Szabó Borbála: Cécile – Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház

Erős kortárs felütéssel indul Stefanovics Angéla Cécile című rendezése: Jobbik Mária és Balos Péter vitázik a Nemzeti alaptanterv tartalmának megújításáról; a tét „irodalmunk transzilvániai áramlatának” kánonba való integrálása. A parlamenti vita dilemmája legfőképp az, hogy Tormay Cécile vagy Faludy György szexuális orientáltsága elítélendőbb-e.

Csabai Máté: Norvég Betlehem

Eötvös Péter: Sleepless (Álmatlanság) – Müpa

Eötvös Péter szép zenét komponált egy menthetetlen librettó alapján, a Jon Fosse-regényből készült új opera azonban nem ér fel alapanyaga filozofikus regiszteréhez.

Csáki Judit: Hangos

2 in 1 kritika: Spiró György: Az imposztor, Egressy Zoltán: Portugál – József Attila Színház

Ennek a két magyar drámának két közös pontja van. Az egyik, hogy mindkettő ősbemutatója a Katona József Színházban volt. A másik, hogy jelenleg mindkettő látható a József Attila Színházban.

Hodászi Ádám: Mirrorka „Látlak ám” Fejlesztő tükör, 0-99 éveseknek

Annie Baker: Körtükör – KV Társulat és Radnóti Miklós Színház

Kellemes dolog két óráig embereket nézni, ahogy próbálnak kezdeni egymással valamit. Hogy apró vagy óriási drámák zajlanak köztük, a tükörben nem látszik pontosan, de végül is magunkat nézzük minden színházban. Történjen közben az, hogy Brad Pitt randira hívja a lányt. Vagy inkább Fridenthal Zoli! A játék biztonságos terében mi baj lehetne.

Gabnai Katalin: A mindenütti seholban

Darvasi László: Madárhegy – a Klakker Társulás előadása a Jurányi Házban

Van, hogy már a terembe lépve érezni lehet az alkotói összpontosítás erejét. Ilyenkor több dolog utal arra, hogy várják a nézőket. Jelen esetben minden második széken formás fehér boríték pihen, rajta kék tollal írt felirat: „Madárhegy”. Kibontom az enyémet. A Darvasi László által írt, majd fia, a rendező és dramaturg feladatát, sőt, a darabbeli Postás…

Fazakas Réka: Mit bízunk a képzeletre?

Robert Icke: Oidipusz – Kolozsvári Állami Magyar Színház

Két év járványügyi korlátozás után az idei, 2021-22-es évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház semmit sem bíz a véletlenre. Tíz bemutatóval készültek (ebből öt premier már meg is történt), azaz majdnem minden hónapra jut egy új előadás. A műsoron nagy drámaírók klasszikusainak címeivel találkozhatunk: repertoáron van többek között a Rómeó és Júlia, a Hamlet, a…

I believe in discomforting myself

PC TALKS 3.: Mei Ann Teo in conversation with Laszlo Upor

In our upcoming project of American – Hungarian collaborations we would like to deal with the problem of how to approach the question of PC (political correctness) when it comes to the performing arts? More and more debates are centred around ”diversity” and how diversity appears in the performing arts: who are the performers, directors,…

Szeretem elbizonytalanítani magamat

PC TALKS 3.: Mei Ann Teoval Upor László beszélgetett

Új, amerikai – magyar együttműködésben megvalósuló projektünkben azt vizsgáljuk, hogyan közelítsük meg a PC (political correctness, politikai korrektség) kérdését az előadó-művészetek területén. Egyre több a vita a diverzitásról és arról, hogyan tudna megjelenni a diverzitás az előadó-művészetekben. Kik ma az előadók, az írók, kik a rendezők, világszerte és Magyarországon? Mi a helyzet a reprezentáció problémáival?…

Papp Tímea: A legyek és a vadak ura

2 in 1 kritika: Gogol: A revizor – Jászai Mari Színház; Gogol: A revizor – Miskolci Nemzeti Színház

Ha a színházak repertoárját megnézzük (elég felületesen, nem kell mélyfúrást végezni), úgy tűnik, Shakespeare, Szophoklész, Molière, Csehov, Ödön von Horváth még mindig a kortársaink. Velük, általuk, mögéjük bújva fogalmazzák meg a rendezők életkoruktól függetlenül azt, amit a világról gondolnak. A klasszikus szöveg biztonságot ad nekik vagy a direktoroknak a pénztárnál, esetleg pajzsként működik a nézővel…