Napról napra

Az igazgatót leváltják, a társulatot szélnek eresztik, a hatalom embere rossz színházat csinál. Mefisztólandben mégsem az a legszörnyűbb, ahogy a kultúrát bekebelezi a politikai túlerő, hanem az, hogy minden erre adott reakció nevetségesnek és hamisnak tűnik.

A 43. Hangosítóban – az ⁠előző rész⁠t folytatva – még mindig a színházi látvánnyal foglalkozunk. Az adás vendégei Ágh Márton látványtervező, Dömötör András rendező és Jászay Tamás kritikus. A moderátor Gócza Anita.

Rég volt ilyen. Kis időre lebénultam az ijedtségtől, amikor a szerkesztőség felkért ennek az előadásnak a megnézésére. Halogattam volna még, mert magam előtt is igyekeztem titkolni, hogy Térey Jánosnak ezt a Jelenkor Kiadónál 2018-ban megjelent könyvét úgy egyharmadánál abbahagytam, s nem is szándékoztam kézbe venni a későbbiekben. Nem voltam büszke olvasói kudarcomra, hisz annyian írták, […]

Akkor hát, ennyi volt! – gondolhatnánk, de nincs ez így. Mert az a másfél évtized, amelynek minden nyarán együtt dolgozott a Máté Gábor és Horvai István vezetésével 2003-ban végzett színész-osztály, nyomott hagy a magyar színházi kultúrában. Az első három év zsámbéki előadásai, a Migrénes csirke, az Éjféltájban mondta meg, hogy mi baja és a Belemenekülők […]

A családállítás kölcsönvett technikáját remekül használja a játék, Beaumarchais történetei alkalmasak is egy-egy hős számonkérő vagy elbocsátó-megbocsátó jellegű megidézésére. S közben persze, míg Almaviva ténykedését járjuk körbe, föltárul saját, rétegzett életünk ezer elbukási lehetősége is, úgy, hogy végül „nagy expozíciót érezzünk” a megbocsátásra.

A pandémia egyik paradoxona, hogy a színházi előadásokhoz való hozzáférésünk nem csökkent, mi több, kinyitotta a világot. Ennek egyik szerencsés következménye volt az, hogy az utóbbi években inkább német, mint magyar színházakban dolgozó Dömötör András két rendezése, a berlini Deutsches Theaterben készített A pestis, illetve a müncheni Residenztheaterben színre vitt Marienplatz is elérhetővé vált.

A határátlépésről most leginkább az jut eszünkbe, hogy melyik szomszédos országba, hogy tudunk kiutazni a járvány alatt.  Az Orlai Produkció Határátlépések című új előadásában meg arról van szó, vajon hogyan lehet tiszteletben tartani egymás határait úgy, hogy még mindig önmagunk legyünk. Minden színész saját magát alakítja.

A személyes történetek és gondolatok, társadalmi kérdések mentén létrejött előadások foglalkoztatják. Az elmúlt években német nyelvterületen, főként Berlinben és Grazban jegyzett rendezéseivel hallat magáról. A legendás Máté–Horvai színészosztályban végzett, ezt követően Székely Gábor növendékeként szerzett rendezői diplomát. Az Örkény Színházban színészként kezdte a pályáját, majd egy berlini színművészeti egyetemre kapott ösztöndíj után Németországban építette fel […]

…az előadás olyan döntésre kényszeríti a nézőt, amely morálisnak is csak nagy pontatlansággal nevezhető.

…ami most a Kamrában, Dömötör András rendezésében látható, nem a Marat/Sade, hanem az M/S. Új korszak, új fordítás, új zene – új koncepció.

A körmét rágja, miközben istenfiúnak hiszi magát…

…a játékstílus talán nem eléggé „beteg”.