Napról napra

Kezdjük ezt a drámaközlést a szerzőkkel, mert oly hosszú a sor, hogy nem fért volna el címblokkban: Kiskos Bíborka, Gajda Anna, Nyári László, Papp Mátyás, Romvári Boldizsár, Terecskei Aliz, Tóth Kata, Tóth Klarissza. És ez mindjárt rá is mutat a kortárs színpadi szövegek egyik tendenciájára, a közös szövegalkotás kihívására és mibenlétére.

„Ugye én vagyok Lőw és Jászai. És az őrült sámán. Tehát én vagyok ez a hatlábú szörny az üvegházban. Lassan elindulok az óriáskaktusz felé. Egy vérvörös szempár les ki ránk, majd huss, eltűnik. Valaki van ott, a kaktusz mögött. A lélegzetét is visszafojtja. Mindjárt megtudom… Mindjárt megtudom, amit nem tudok…”

Tordai Éva Hajókofferének nem az a legnagyobb értéke, hogy a történetépítés szempontjából szinte értékelhetetlen töredékeket kiegészítette és kerek, plautusi történetté varázsolta a római korból ránk maradt szöveget (bár már ez is igen nagy teljesítmény!), hanem hogy újragondolta a szereplőket, és a közöttük kialakuló-kialakítható konfliktusokat.

„Az egésznek semmi értelme nem volt, de legalább egy jót röhögtünk rajta. Pont, mint az életen.”

Nemrég Újvidéken láttam egy rendkívül személyes hangvételű monodrámát a délszláv háborúról. A színész a saját gyermek-szemszögéből osztotta meg velünk az emlékeit. Az előadás után feldolgozó beszélgetés volt, és elszabadult a pokol.

Kisebb csoda, hogy előszót írhatok Pályi András 1963-ban betiltott színdarabjához. Mert az utóbbi tizenvalahány évben a szerző meg volt róla győződve, hogy „a [Tigris] egyetlen autentikusnak tekinthető példánya elveszett, és nincs mód a pótlására,” mígnem egy selejtezés alkalmával nemrég mégis rálelt az itt és most első alkalommal közölt változatra. „A Tigrisnek ez a példánya – […]

Gianina Cărbunariu a romániai színházi szcéna egyik legizgalmasabb figurája. Színházi aktivista, író, rendező, színházigazgató. Boros Kinga dramaturggal való együttműködése nem új keletű. Első közös munkájuk a marosvásárhelyi Yorick Stúdióban 2009-ben bemutatott dokumentarista színházi produkció, a magyarok és románok együttélését tematizáló 20/20 volt.

Az itt bemutatott három szerző egyaránt annak a reneszánsznak a példaértékű képviselője, amely az ukrán kultúrában a háború kezdete óta kibontakozott. Andrij Bondarenko filozófus és újságíró, de igazi hivatása a drámaírás. Oleszja Morhunec-Iszajenko díjnyertes filmrendező, producer, emellett író. Jelena Asztaszjeva korábban könyvesbolti eladóként és olvasószerkesztőként dolgozott, az utóbbi időben azonban szerzőként is letette a névjegyét […]

Amit akartunk című drámájuk (mely címében, nyilván nem véletlenül parafrazeálja Shakespeare-t) jellegzetes huszadik századi történet, egyedi hangszerelésben. Ha az olvasó valamelyest már ismeri Kovács Viktor és Dominik munkásságát, sejtheti, hogy ezúttal sem kap szabályos társadalmi drámát, akár még groteszk krónikát sem egy karrier tündökléséről és bukásáról (Julien Sorel a jellegzetesen kelet-európai századközép lehangoló kulisszái közt) […]

A darab letölthető INNEN. Vörös Róbert: Előszó Németh Nikolett Fajankó című drámájához Ünnep, ha egy új magyar mű születik. Ünnep, ha egy jó magyar mű születik. És igazi ünnep, ha a mű bátor. Mert már ahhoz is bátorság kell, ha valaki darabírásra adja a fejét, erős szívre és bátorságra, ha nemcsak a valódit, de az igazat […]

A darab letölthető INNEN Varga Iván: Casanova Don Juan ellen Két nőcsábász, két felfogás szembeállítása és konfrontációja: az egyik oldalról az életteli szenvedély és örök nemi vágy, a másik oldalról a duhaj bujaság és a férfiúi fölény. Ezúttal az öregedés és az elmúlás tragikomikus perspektívájában. Egy cseh kastély könyvtárának mélyén a legendás Casanova ifjúkori kalandjairól ír […]

„Ez egy hangjáték, nem dráma. Semmi kézrázás. A tárgyak felszínéről visszaverődő fényt érzékelni képes szerveink, a szemek, csukva. A hang belülről jön, és a füleken át a test mélyére hatol.“