Az erősen önfenntartó, üzleti alapokra épülő brit színházi szakmában (amely egyébként szerves része annak a művészeti és kulturális szolgáltató ágazatnak, amely évente 7,7 milliárd fonttal járul hozzá a gazdasághoz) alapvetés az a szállóige, miszerint „The show must go on!” – azaz előadás semmilyen körülmények között nem maradhat el. Élő ember emlékezetében az, hogy a West…
2020. március 13-án Magyarországon is bezártak a színházak: lehetetlenné vált a fizikai együttléten alapuló színházi forma, és a magyar színházi alkotók többsége is elkezdte közvetítő csatornának használni az internetet. Az új – neutrálisan – jelenségeknek egyelőre még nincs nevük, de a megnevezéssel való próbálkozás közben nagyon hamar kialakult két, egymással szembenálló álláspont.
A színháztalanság sivár hónapjai után, de még a teljes újraindulás előtt módomban állt monitoron keresztül megnézni újdonatúj nemzeti színházunk négy bemutatóját. Egyiket ugyan élőben is láttam, de az alábbi négy rövid levélben arról számolok be a bemutatók időrendjében, milyen érzés online formában találkozni az ország közepén dolgozó társulat munkáival. A több kamerával készült, igényes felvételek…
A bécsi Burgtheater kijárási tilalom előtti utolsó előadása a várt este 10 óra helyett hajnalig tartott: a színház közönsége és munkatársai blokád alatt vártak, amíg a környéket a rendőrök biztonságosnak nyilvánították hajnali fél kettőkor a távozáshoz. Mihez kezd egymással a színész és a néző, ha vége a színpadi játéknak?
ARI NAGY BARBARA dramaturg Kevés dolgot értékeltem át magamban, ha őszinte akarok lenni. Tulajdonképpen azon csodálkozom, hogy ennyire meg vagyunk lepve. Hogy ennyire készületlenül ért lélekben, amiről sejteni lehetett, hogy bekövetkezik. Régóta gondolom azt, hogy semmire nem tudunk nemet mondani, önként, tudatosan, egyenként és közösen. Mint a kutya, aki beszabadul a kamrába, és addig zabál,…
Angol színházi körökben él egy anekdota arról, hogy a legmegrázóbb katasztrófát követő napon már kopogtat egy drámaíró a londoni nemzeti színház dramaturgjának az irodája ajtaján: „Van erről egy darabom!” Valóban, a szakma híres arról, hogy gyorsan reagál a világ eseményeire, és a színház által biztosított társadalmi és politikai fórumot használja arra, hogy fontos, a közösséget…
Hogyan csinálsz színházat olyan emberekkel, akik soha nem találkozhatnak? Ki lehet egy ilyen színház közönsége? Tekinthető-e ez így még egyáltalán színháznak? Eredetileg 2013-ban botlottam ezekbe a kérdésekbe, amikor az ír Hélium Arts nevű művészeti és gyermekegészségügyi alapítvánnyal együtt próbáltunk megálmodni egy projektet kórházi karanténban lévő cisztás fibrózisos fiatalok számára.
Bár Magyarországon már vannak színházak, melyek újranyitottak, és a legtöbb intézmény meghirdette a jövő évad tervét és őszi műsorát, még mindig nem lehetünk biztosak abban, hogy mi fog történni szeptemberben. A környező országok és világ járványügyi adatai továbbra is aggodalommal tölthetnek el minden színházi alkotót és nézőt.
Hogyan reagáltak a tavaszi kényszerszünetre a színházak? Intézményileg és regionálisan is eltér, hogy miként próbáltak alkalmazkodni az új helyzethez és az online teret felhasználva jelenlétet generálni, kapcsolatot ápolni a nézőkkel.
Wayne McGregor az emberi testtel rajzszkeccsszerűen ábrázolja a zenét, a koreográfiát pedig vizuális nyelvként az opera elengedhetetlen részének tekinti. Egyszerre szerkezeti elem, és olyan, akár egy építészeti terv.
