Napról napra

A kuratórium idei listáján hat nominált előadás szerepel, plusz egy különdíjjal jutalmazott kísérleti sorozat. Ismert és kevésbé ismert alkotók, akik közül többen – egyénileg vagy kollektíva tagjaként – most először kerültek fel a Lábán-díj várományosai közé. Nehéz helyzetben van a terület finanszírozási és mentális szempontból, ennek egyenes következményként pedig nehéz helyzetben van maga a díj […]

Első blikkre fel sem merülne, hogy nem egy kiforrott, többéves munkában összeszokott profi társulat repertoárdarabját látjuk a Trafóban. Nem jutna eszünkbe, hogy egy ilyen egységes színvonalú, érett előadást bármilyen más formáció produkálhatna, mint egy fesztiválokat megjárt, bejáratott együttes. Pedig a SUB.LAB.PRO The Ensemble Program név alatt nem ilyesmi rejlik.

Mészáros Máté nem mindennapi pályát futott be táncosként: a Szegedi Kortárs Balett tagja volt, majd tíz éven át Európa vezető kortárstánc-együtteseiben táncolt. Mióta ismét itthon él, bár még nem zárult le az előadói karrierje sem, elsősorban független koreográfusként és pedagógusként találkozni a nevével. Legutóbb a SÍN Művészeti Központban mutatta be Máté és én című rendhagyó […]

November 18-án a Trafóban adják át a legjobb hazai kortárs táncelőadásért járó független szakmai díjat – párban a 4. Halász Péter-díjjal –, a jelölt produkciók laudációi már most olvashatók.

A SUB.LAB.PRO The Ensemble Program legújabb premierjén a Trafóban három táncot mutattak be a résztvevő táncosok: Emanuel Gat (Sacre), Mészáros Máté (TK1/22) és Molnár Csaba (Easy Dances) koreográfiáit. Az est az Onyx címet kapta, mivel az ónix „erőteljes védelmet, erőt, fókuszt és akaraterőt sugároz”, feladata pedig az, hogy tulajdonosát folyamatosan előbbre vigye az életben. A […]

Akkor hát, ennyi volt! – gondolhatnánk, de nincs ez így. Mert az a másfél évtized, amelynek minden nyarán együtt dolgozott a Máté Gábor és Horvai István vezetésével 2003-ban végzett színész-osztály, nyomott hagy a magyar színházi kultúrában. Az első három év zsámbéki előadásai, a Migrénes csirke, az Éjféltájban mondta meg, hogy mi baja és a Belemenekülők […]

Ha volt valami közös a Nemzeti Táncszínház nyári szünet utáni első premierjében (Nyaralás) és a CAFe Budapest zárónapján ugyancsak itt tartott két táncbemutatóban (Ketten és Sinni), akkor az az, hogy mindkét előadás nézése közben gyakorta elgondolkodtam, hogy lehet valami ennyire ütős, ami pár perce még annyira lehangoló volt, és fordítva.

Gyakori jelenség az IZP keretében megvalósuló koreográfiáknál, hogy az izgalmas felvetések is aránylag zárt, komfortzónán belüli megoldásokat eredményeznek, amiből egy éles látású, provokatív, problémageneráló „külső” szem tudná esetleg kizökkenteni az alkotókat.

Május 14-én a Trafóban adják át a legjobb hazai kortárs táncelőadásért járó független szakmai díjat – párban az első Halász Péter-díjjal –, a jelölt produkciók laudációi már most olvashatók.

Az esztétika és a táncelmélet folyamatosan próbálja meghatározni, ami tárgyaként elé kerül, és keresi a kifejezéseket, szempontokat, ami alapján egy táncelőadásról egyáltalán beszélni lehet. Az alkotókat persze mindez a legkevésbé sem kell, hogy érdekelje, nem az ő dolguk megnevezni és fogalmilag megragadni, amit létrehoznak.

Megkerestünk – a teljesség igénye nélkül – majd’ másfél tucat táncos-koreográfust, hogy személyes történeteiken keresztül szélesebb képet kaphassunk arról, mi vonzza őket külföldre (…), és mi az, ami inkább elviszi őket Magyarországról (…).

Az alábbiakban górcső alá vett három szólóprodukció esztétikai értelemben gyökeresen más, ám a szándék közös: a személyesség, sőt, a vallomásosság.