Napról napra

Hiányoznak sajnos az átütő alakítások is. A maszkos-rituális tánc teremtette szikárság, szuggesztivitás szinte abban a pillanatban egészen eltűnik, amint a dráma dialógusokra vált.

…fontos, hogy minél többféle megközelítés megjelenhessen a Nemzeti Színház színpadán, mert ha meghatározható egyáltalán, mitől „nemzeti” egy teátrum, akkor biztos, hogy a definíció lényeges eleme, hogy feladata gondolkodást kezdeményezni a változó világról, amelyben élünk.

Kellene találni valami szakkifejezést arra a nem ritka esetre, amikor a rendező – engedve a nyomasztásnak és a (tév)hitnek, hogy a közönséget minden pillanatban „etetni” kell – afféle hatás-tűzijátékot pakol a színpadra.

Arany János úgy áll a középpontban, hogy tőle jóval kevesebb szöveg hangzik el, mint szellemi követőitől, költőtársaitól. Ennek nyomán pedig sokkal inkább kidomborodik az irodalomra, a költői hagyományra, a kortársakra és az utódokra gyakorolt hatása.

…mindkét előadás reflektál a színész komédiás voltára, használ commedia dell’arte elemeket, szóvicceket, mesésen elrajzolt karaktereket és mindezeknek megfelelően: egyszerre vulgáris és fennkölt.

Én úgy érzem, hogy az előadás minden egyenetlensége, problémája ellenére fontos lépés lehet az úton, amelyen Vidnyánszky Attila visszatérhet ahhoz a – magyar színpadokon szinte csak rá jellemző, kép és látvány költészetére építő – színházi nyelvhez, amellyel korábbi jelentős, lírai vagy epikai szövegekből építkező, ideológiai ballasztoktól mentes előadásait formálta.

Cervantes, a cervantesi Don Quijote, Verebes átirata és Vidnyánszky rendezése többszörösen „elmegy egymás mellett” – egyik elfüstöli a másikat, nem körvonalaznak markáns könyv-, kor-, kultúra- és karakterképzetet.

Nos, aki a Nemzeti Színházban örömét leli a Körhintában, az nemigen tudhat mit kezdeni a Branddal. És nem ideológiai tartalom különbözteti meg egymástól élesen a két előadást, hanem a minőségük, valamint a bennük rejlő színházfelfogás és szakértelem (illetve az utóbbi hiánya).

Ebben a történetben szinte senki sem az, akinek látszik.

Magáról az előadásáról pedig minden bizonnyal nem véletlen, hogy Tadeusz Kantor A halott osztálya jut eszünkbe: bábok, karmester, a szereplők saját képmásai…

A Vidnyánszky Attilára jellemző komplex-látomásos színházi nyelvezet ezúttal nehezen áttekinthető, zajos kavalkádban, Olekszandr Bilozub zsúfolt, mindenfelé osztott-tagolt-szintezett díszletében mutatta magát.

…a színpadi masinéria elemei, a színek, a fények, a hangok, a zenék, a zörejek, az effektek meg a Nemzeti pazar színpadtechnikája szinte maguk alá temetik a megjelenített drámai tartalmakat.