Archive of posts published in the tag: Nemzeti Színház

Urbán Balázs: Ideák az időben

Sardar Tagirovsky rendezései 2017 és 2020 között

Az elmúlt három-négy évben Sardar Tagirovsky e lehetőségek nagy részét végigjárta: rendezett Pesten, vidéken és határon túl, dolgozott kőszínházban és független színházban, nagyszínpadon és stúdióban, s miközben számos társulattal működött együtt, saját csapatot (Laboratorium Animae) is verbuvált maga köré. Miközben tartalmi, formai, minőségi szempontból is heterogén produkciók jöttek létre, egyre markánsabban és mind rétegzettebben rajzolódik…

„Szangvinikusabb, vehemens színészfajta vagyok”

Udvaros Dorottyával Szentgyörgyi Rita beszélgetett

A Szkénében a Kartonpapát próbálja, túl van élete első színházi rendezésén a Gózon Gyula Kamaraszínházban, a Nemzetiben Szabó Magda híressé vált házvezetőnőjét, Emerencet készül megformálni.

Trianon tulajdonképpen egy vírus

Beszélgetés a színházi feldolgozásról a százéves évforduló apropóján

A kerek évfordulóra készült előadásokról már februárban szerettünk volna szakmai fórumot szervezni, de a vírushelyzet miatt hol maguk a bemutatók maradtak el, hol a gyülekezés volt tilos. Végül az alábbi beszélgetésre is november végén, online került sor. Vajon csak a rendhagyó körülmények okolhatóak a megemlékezés töredékességéért, vagy ennek mélyebb – társadalmi, színházpolitikai és emlékezetdramaturgiai –…

„Csavar vagyok egy produkció gépezetében”

László Zsolttal Szentgyörgyi Rita beszélgetett

Hősök és gazemberek, elesettek, lúzerek széles skáláján elevenít meg sorsokat. Nagyívű, a legkisebb részletekig kidolgozott alakításait zengő orgánuma, atletikus termete még nyomatékosabbá teszi. Született csapatjátékos lévén nem szeret kimagaslani a többiek közül. A Radnóti Színház megújult, izgalmas arculatának formálója. Jól állnak neki a deviáns figurák, a saját közegükből számkivetettek, a darabjaira hullott személyiségek Platonovtól Lear…

Nánay István: Még több áthallást!

A rendszerváltás előtti magyar színház kettős beszédéről

A színházi képes beszéd mindig akkor alakul ki, amikor a társadalomban nem lehet nyíltan kommunikálni. Ez azonban csak egyik oka annak, hogy a hatvanas–nyolcvanas éveket nemcsak Magyarországon, hanem az egész keleti blokkban a kódolt fogalmazásmód előtérbe kerülése jellemezte. A másik ok, amely nem független az előbbitől, túlmutat egy szűk geográfiai-történelmi régión: Európában és Amerikában megjelenik…

Dömötör Adrienne: A kritika hely(zet)e

Tallózó vizsgálódás a színházi honlapokon

„Ki nem sz*rja le a kritikát az internet korában?” ‒ hangzott el nemrégiben a retorikusnak szánt kérdés egy beszélgetésen. Időről időre hallani, olvasni ilyesmit akár a szakma által kifejezetten elismert színészektől is. Vagyis olyasvalakiktől, akiket nem holmi sértettség, inkább csak a trendiskedés szándéka motivál, amikor közösségi médiát, rajongói oldalakat, posztokat és kommenteket emlegetnek – mintha…

Bogya Tímea Éva – Rádai Andrea: Egy korosztály, külön utak

Négykezes kritika gyerekszínházi bemutatókról

Megnéztünk szeptemberben jó pár gyerekszínházi bemutatót (én ötöt), és erről a véletlenszerűen összeállt válogatásról főleg az jutott eszembe, hogy mennyire vegyes. Az egyes előadások teljesen másfajta stratégiákkal igyekeznek megszólítani közönségüket (ha egyáltalán), más eszközökkel nyúlnak egy történethez (mert az azért közös, hogy mindegyik történetet dolgoz fel – ami szerintem nem evidens), másfajta energiákkal, anyagokkal építik…

Gajdó Tamás: Színház vesztegzár alatt

A hazánkat is sújtó koronavírus-járvány miatt 2020. március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett a magyar kormány. Megtiltották a száz főnél nagyobb beltéri rendezvények megtartását – ezzel a rendelkezéssel a színházakat bezárták. Ilyen súlyos helyzetre a legidősebbek sem emlékeznek, mert utoljára Budapest ostroma alatt nem lehetett színielőadásokat tartani. Igaz, hogy 1956 őszén és telén is zárva voltak a…

Változzon meg a színházi struktúra!

Hevér Gáborral Szentgyörgyi Rita beszélgetett

Intenzív színész, az igazságkereső „fajtából”. Míves, minden ízében kidolgozott alakításai a természetesség erejével hatnak a legkülönfélébb műfajokban. A kísérletezőtől a mindent játszó vidéki színházon és a többféle korszakot megélt Nemzetin át a Vígszínházig, az Átrium rekordnézettségű minőségi szórakoztató előadásaiig sokfelé tolta már Thália szekerét. Most éppen megint szabadúszó.

Urbán Balázs: Ha senki sincs mögöttünk

Berettyán Nándor: A súgó – Nemzeti Színház

A súgó nem súg, nincs is jelen, kétségessé válik a folytatás. A színészek igyekeznek menteni a menthetőt: van, aki kiszökne a színről, van, aki követhetetlen monológokba kezd, van, aki filozofálni próbál. Ez a hiányállapot több szinten is értelmezhető. Kiolvasható belőle egyfajta generációs elveszettség, perspektívahiány…