Bár látszólag pofonegyszerű a párhuzam lakhatási szempontból a hetvenes évek és a jelen között, a Kádár-kori környezet mégis eltávolítja a nézőt, ami pedig az amúgy bitang erős történetet is meggyengíti, illetve azt a látszatot kelti, mintha semmi se változott volna…
Bevallom, arra számítottam, hogy ezt az ízig-vérig magyarországi, budapesti, lakótelepi, ’90-es évekbeli történetet az író-rendező kissé átírja, megkísérli időben és térben is a mi határon túli valóságunkhoz idomítani (…). Csalatkoznom kellett: a legapróbb részletekig megmaradt a történet az eredeti formájában. Szerencsére.
Sokáig gondolkodtam a darab címén, Weöres Sándor Száncsengő című versének egyik sorát is el tudtam volna képzelni („Szétmálló hangerdő”), hiszen egyszerre utal a vizuális és az akusztikai világ szétesésére, arra a tünetre, ami az agyvérzéssel, illetve az agydaganattal jár. A vers be is került a darabba, amikor Endréhez, az agyvérzésen átesett főszereplőhöz látogatók érkeznek.
Hegymegi Máté, Pass Andrea, Szenteczki Zita és Kovács D. Dániel előadása a mesék világát olvasztotta egybe a természettel, míg Boross Martin és a STEREO AKT produkciója az Európai Unió magától értetődő értékeiről való gondolkodás lehetőségét kínálta fel a résztvevőknek.
Jó esetben a két fogalom között van, méghozzá nem is laza kötelék. De eljön a pillanat, amikor a szolid építmény instabillá válik, minden eresztékében recseg, végül összeomlik.
Bagossy László, az Örkényben bemutatott Secondhand egyik rendezője szerint a darab a zsarnokságnak, az igazságtalanságnak és a szenvedésnek a különböző mintázatait mutatja meg, amelyek univerzálisak. Pass Andrea arról is mesél, mennyiben segít a saját személyes múltjának feldolgozásában az általa írt és rendezett Napraforgó. Závada Pál, az Egy piaci nap című regény írója kifejti, hogy a…
Felnőttnek lenni piszok nehéz – ezt az életérzést igyekszik megragadni Pass Andrea Vígszínháznak írt darabja, A vándorkutya, ami három család életébe enged betekintést egy rongyos plüsskutya gombszemén keresztül.
Még a rendszerváltás után jelentkező, egyre súlyosbodó társadalmi problémák, az egyre hivatalosabb formát öltő romaellenesség, az egyre durvuló közbeszéd is csak a legritkább esetben gondolkoztatta el az alkotókat arról, hogy talán összetettebben kéne ábrázolni a színpadon a cigány karaktereket, hogy horribile dictu egyenesen róluk, nekik, velük is lehetne színházat csinálni.
A művészek hajlamosak azt hinni, ők eleve nem lehetnek rasszisták, pedig azt, hogy sértenek-e valakit, ők maguk nem dönthetik el. Hogyan kellett volna tapsolni a cigány himnusz alatt, és tudhatja-e a báty, hogy a húga kurvának áll? A romák művészeti reprezentációjáról BALOGH RODRIGÓval, a – többek közt hátrányos helyzetű fiatalok színészképzését is végző – Független…
Bár Musset darabja a reneszánsz Firenzében játszódik, a Mediciek uralkodása idején, a két előadásban pellengérre állított személyek és viselkedési minták hátborzongató mértékben hasonlítanak egymásra. Ez baj. Egyfelől azért, mert egy parlamenti demokráciában a demokratikus úton megválasztott képviselők világszemlélete és szerepfelfogása ideális esetben ellentétes a nyíltan autoriter fejedelmekével, másfelől pedig azért, mert az ilyen színházi esték…
