Napról napra

Kezdjük ezt a drámaközlést a szerzőkkel, mert oly hosszú a sor, hogy nem fért volna el címblokkban: Kiskos Bíborka, Gajda Anna, Nyári László, Papp Mátyás, Romvári Boldizsár, Terecskei Aliz, Tóth Kata, Tóth Klarissza. És ez mindjárt rá is mutat a kortárs színpadi szövegek egyik tendenciájára, a közös szövegalkotás kihívására és mibenlétére.

Lehet-e egységesen beszélni kortárs magyar drámáról anélkül, hogy elfelejtenénk, mit is értünk kortárs alatt? Kortárs, mert reflektál a jelenre; kortárs, mert élő szerző darabja. Az idei DESZKA Fesztivál számos ellentétet felsorakoztatott. Kérdés, hogy ezzel vajon tágította vagy szűkítette a kortárs magyar dráma fogalmi kereteit. Hiszen míg egy kőszínházi, sokszor kereslet-kínálat alapú műsorpolitika nehezebben nyit más […]

Magyar–macedón összművészeti projektbe vágott bele Levko Esztella és Száger Zsuzsanna. Összművészeti, hiszen storytelling-esteken és színházi ősbemutatón keresztül ötvözik a képzőművészetet és a színházat, rávilágítva egy fontos társadalmi problémára, a női egyenjogúság kérdésére. A színházi előadás a kortárs macedón írónő, Rumena Buzsarovszka azonos című kötetének hat novellájából dolgozik, s azt a kérdést feszegeti, hogy vajon az […]

Képletesen ez, a formálhatóság felismerése maradt emlékezetes az idei, számomra első THEALTER-ből. Az a jelenség, ahogyan a színpad és a közönség új tudást termel, a színpad felajánl, a közönség megvitat.

2019-ben négy rendező összefogásából, komoly figyelemtől övezve lépett színre a Narratíva. Hegymegi Máté, Kovács D. Dániel, Pass Andrea és Szenteczki Zita karrierjüknek nem teljesen azonos szakaszában tartottak, de egyikőjük sem számított pályakezdőnek.

Bevallom, amikor először olvastam Pass Andrea tavaly ilyenkor Debrecenben már bemutatott darabjának ismertetőjét, nem jutottam a szöveg végéig. Szoruló szívvel azonnal pergetni kezdtem hajdani tanártársak és tanítványok névsorait, azt keresve, van-e valamilyen szakmai közöm a darabban megjelenő „legendás sztárpedagógus”-hoz, ehhez a Káldi Helga nevezetű főhőshöz, akinek – a darabbeli történet szerint – a média által […]

A Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon bemutatójára éppen annak a hétnek az utolsó napján került sor, amikor diákok ezrei végre abban a reményben térhettek vissza az iskolákba, hogy most már (határozatlan időre) ott is maradhatnak. Ebben a derűlátó hangulatban érkezett meg a közönség is budapesti Három Holló kávézó-bár-színház bejárata elé. Általános felszabadultság, nevetgélés, ismerősökbe […]

…alkalmas-e vajon a szánalom arra, hogy színpadi történet magasodjék fel belőle? Rendelkezik-e elég erővel az alkotói részvét ahhoz, hogy beleborzongjunk a látottakba?

ARI NAGY BARBARA dramaturg Kevés dolgot értékeltem át magamban, ha őszinte akarok lenni. Tulajdonképpen azon csodálkozom, hogy ennyire meg vagyunk lepve. Hogy ennyire készületlenül ért lélekben, amiről sejteni lehetett, hogy bekövetkezik. Régóta gondolom azt, hogy semmire nem tudunk nemet mondani, önként, tudatosan, egyenként és közösen. Mint a kutya, aki beszabadul a kamrába, és addig zabál, […]

Bár látszólag pofonegyszerű a párhuzam lakhatási szempontból a hetvenes évek és a jelen között, a Kádár-kori környezet mégis eltávolítja a nézőt, ami pedig az amúgy bitang erős történetet is meggyengíti, illetve azt a látszatot kelti, mintha semmi se változott volna…

Bevallom, arra számítottam, hogy ezt az ízig-vérig magyarországi, budapesti, lakótelepi, ’90-es évekbeli történetet az író-rendező kissé átírja, megkísérli időben és térben is a mi határon túli valóságunkhoz idomítani (…). Csalatkoznom kellett: a legapróbb részletekig megmaradt a történet az eredeti formájában. Szerencsére.

Sokáig gondolkodtam a darab címén, Weöres Sándor Száncsengő című versének egyik sorát is el tudtam volna képzelni („Szétmálló hangerdő”), hiszen egyszerre utal a vizuális és az akusztikai világ szétesésére, arra a tünetre, ami az agyvérzéssel, illetve az agydaganattal jár. A vers be is került a darabba, amikor Endréhez, az agyvérzésen átesett főszereplőhöz látogatók érkeznek.