Napról napra

kritika
interjú
kerekasztal
háttér
hangosító
távbeszélő
világosító
dráma
extra

Az ember próbálja a fejét a víz fölött tartani

Tasnádi Istvánnal Proics Lilla beszélgetett

interjú

Színházi szerzőből, rendezőből lett sikeres sorozatíró, most pedig újra színházi ember – ahogy mondja: idénymunkás. Tasnádi István az írói és rendezői praxisról, a kortárs dráma jelenéről, és a független színjátszás kis olvadó jégtábláiról.

Meg kell tanulnunk jól hallgatni

Távbeszélő 18.: Hajós Zsuzsa és Pataki András

távbeszélő

Hajós Zsuzsa színész-drámatanár, író és rendező, a Kerekasztal Színház Nevelési Központ volt tagja a rovat eddigi gyakorlatától eltérően olyan művészembert választott beszélgetőtársnak, aki kultúrpolitikusként is exponálta magát a jelenlegi kormányzati ciklusban. Pataki András kulturális menedzser, dramaturg, rendező, színházigazgató 2022 nyarától lemondásáig, azaz nyolc hónapon át töltötte be a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkári posztját. […]

Mi megtehetjük

Távbeszélő 17.: Tárnok Marica és Czéh Dániel

távbeszélő

Tárnok Marica és Czéh Dániel szabadúszó bábművészek. Bár soha nem találkoztak, és eddig személyesen nem ismerték egymást, beszélgetésük során kiderítették, mennyi mindent csinálnak pont úgy, ahogy a másik. Még olyasvalamit is, ami egyáltalán nem a szakmájuk része. A Távbeszélőben alkotókat, színházi embereket kérünk fel, hogy hívják meg egy tőlük távol élő kollégájukat szakmai eszmecserére. A […]

A komfortzónán és a csokinyúlon túl

Távbeszélő 16.: Téri Gáspár és Stork Natasa

távbeszélő

Téri Gáspár alkotó és előadó egyben, játszik, rendez, koreografál, és ha épp úgy adódik, másokat esni tanít. Pályája távolról sem sablonos. Talán ezért invitált párbeszédre egy hozzá hasonlóképpen kevéssé szokványos karakterű színésznőt, Stork Natasát, akivel látszólag könnyed társalgást folytatnak, valójában azonban belemennek a szakma csínjába-bínjába. Szó esik mozgásról, testtartásokról, szavakról, lovaglásról és egy álombeli vonatról. […]

A kultúra az első, amiről lemondanak

Távbeszélő 15.: Rimóczi István és Fábián Gábor

távbeszélő

Peremterületen alkotó, figyelemre méltóan társadalomtudatos, önreflexív művészek beszélgettek egymással, valahol a totális létbizonytalanság és a társadalomtudatos színházutópiák határán egyensúlyozva. Fábián Gábor, az egykori Szputnyik Társulat, majd a Mentőcsónak tagja most Pécsen dolgozik Bacskó Tündével a Tandem formációban. Rimóczi István, bár formálisan elhagyta a színházi közeget, a Bélaműhelyben épít a korábbi tapasztalataira is. Mindkét formáció – […]

A fűszálat hiába húzgálod

Távbeszélő 14.: Göndör László és Nagy József

távbeszélő

Göndör László színész, performer és Szkipe, azaz Nagy József táncművész, koreográfus, rendező beszélgettek Laci performanszáról, arról, hogy mi ma a színpadi bátorság és a progresszió, és hogy mit kell csinálni, ha nincs pénz. A Távbeszélőben alkotókat kérünk fel, hogy hívják meg egy tőlük távol élő kollégájukat szakmai eszmecserére. A beszélgetést kísérte, lejegyezte, szerkesztette Proics Lilla.

Új viszonyulások, más fénytörések

Bocsárdi László és Mohácsi János az újrarendezésről

Nem szokták szeretni a kritikusok, ha egy rendező újrarendez egy drámát. Megúszást, csalafintaságot sejtenek a háttérben. Ez a gyakorlat ennek ellenére meglehetősen elterjedt Kelet-Közép-Európában, és vannak olyan rendezői életpályák, amelyekre már-már jellemző. Mi most két formátumos rendezőt választottunk – az újrarendezés szempontjából is – különböző kulturális és politikai közegből, Erdélyből és Magyarországról, hogy erősítsék meg […]

Czabala Zsófia – Somorjai Réka: A kritikus másik élete

„Igenis, a kritika lényegében destruktív. Szétbont. Analizál. És főképp hibákat keres. Vagy azt hiszed, nem az a barlanglakó ősember volt minden kritikus atyja, aki először kifogásolt valami díszt a társa kőbaltáján? Aki dicsért, az csak véleményt mondott. A dicséretet nem kellett megindokolni. A kőbalta művésze a hízelgést elfogadta bizonyítás nélkül is. Ám, amint felhangzott a […]

Évzáró körkérdés

Minden évben előfordul, hogy fontos teljesítmények egyike-másika nem kap elég figyelmet. Most, a háború és járvány kirajzolta helyzetben ez talán fokozottan igaz. Évzárásként két villámkérdést tettünk fel kritikusainknak: 1. Mi volt az az előadás/projekt/esemény/vita 2022-ben, amire leginkább fel szeretnéd hívni a figyelmet, és miért? 2. Kit/mit tartasz az év felfedezettjének/felfedezésének, és miért? Akik válaszolnak: BOROS […]

Ha van három nap

Távbeszélő 13.: Kelemen Kristóf és Vida Kamilla

Kelemen Kristóf dramaturg, rendező és Vida Kamilla költő, kulturális szervező, szerkesztő beszélgettek kulturális közegek működési szabályszerűségeiről: színházról, irodalomról, közéletről. A Távbeszélőben alkotókat kérünk fel, hogy hívják meg egy tőlük távol élő kollégájukat szakmai eszmecserére. A beszélgetést kísérte, lejegyezte, szerkesztette: Proics Lilla.

Szabadság és a döntés lehetősége

Távbeszélő 12.: Garai Judit és Káldor Edit

Garai Judit, a Partizán felelős szerkesztője, dramaturg, a PanoDráma alapító munkatársa, korábban az SZFE oktatója és Káldor Edit, Budapesten született amerikai színházcsináló, a Lundi Egyetem malmői színiakadémiáján induló új, nemzetközi tanszék frissen kinevezett vezetője beszélgetett arról, hogyan és mi érdekli őket a színházban. A Távbeszélőben alkotókat kérünk fel, hogy hívják meg egy tőlük távol élő […]

Most kellene valaminek történnie

Sardar Tagirovsky rendezővel Proics Lilla beszélgetett

Trepljov azt mondja a Sirályban: az én apám kijevi polgár, tartózkodási engedéllyel. Nos, az én apám is kijevi polgár tartózkodási engedéllyel, édesanyám pedig orosz polgár tatár engedéllyel. Ő olyan muzulmán környezetben nőtt föl, ahol a hagyományos társadalom alapja nem az uralkodó apa és az alávetett anya. Én abban nevelkedtem, hogy a nagymamáim a „mámmák”. Egyébként […]

  • 1
  • 2
Button with Link

Állj be a Színház mögé, támogasd a független szaksajtót!

támogatás

Címkefelhő

Alföldi Róbert Bertolt Brecht beszélgetés Budapest Bábszínház bábszínház Csehov Debreceni Csokonai Színház dráma fesztivál hangosító Horváth Csaba háttér interjú Jurányi Ház k2 Katona József Színház Kolozsvári Állami Magyar Színház kritika könyv Magyar Állami Operaház Miskolci Nemzeti Színház Mohácsi János MU Színház Máté Gábor Nemzeti Színház online színház opera Orlai Produkció Pintér Béla POSZT Radnóti Miklós Színház Schilling Árpád Shakespeare Stúdió K Szkéné Színház Szombathelyi Weöres Sándor Színház SZÍNHÁZ folyóirat Trafó tánc Vidnyánszky Attila Vígszínház Zsótér Sándor Átrium Örkény István Színház Örkény Színház

Copyright © 2025

| Impresszum

| Adatvédelmi és adatkezelési nyilatkozat

Kedves Látogató! Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információkat az Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató oldalon talál.