Szálinger Balázs drámái többnyire mítoszokból (Kalevala, Oidipusz gyermekei) vagy a régmúltból (a Caesar ifjúkorában játszódó Köztársaság) merítenek témát. Ritkán helyezi a mába a történeteit (ilyen kivétel a Becsvölgye), jobban érzi magát a múltban, és a drámán kívül is olyan, mára irodalomtörténetté vált műfajokban, mint az eposz. A Kályha Kati azonban mindössze száz évet ugrik vissza a történelemben. Nagybányán járunk 1918-1919-ben, az első világháború végén, a spanyolnátha első nagy hulláma idején, a román megszállást közvetlenül megelőző és azt követő hónapokban. A háború és a járvány olyan, napjainkat meghatározó alaphelyzet, amely minden direkt utalás nélkül is a mához köti a történetet. Hogyan éli meg és túl (ha túléli egyáltalán) egy kis közösség mindezt? Hogyan gyűlnek egy konkrét és egyben szimbolikus kályha köré? Mire elég az a meleg, amit kibocsátani képes? Hogyan tapos át a kisemberek életén a nagypolitika, mindaz, amit a trianoni szerződés maga után vont? A darab és az előadás ebből a szempontból rokon a Miskolcon nagy sikerrel játszott Hunyady Sándor adaptációval, a Feketeszárú cseresznyével, amelyben szintén egy több nemzetiségű vidék Trianon körüli története elevenedik meg. 

Fotók: Dömölky Dániel

A Rusznyák Gábor által rendezett Kályha Kati egyetlen helyszíne, a Kályha egy kocsma, amelynek középpontjában tényleg ott áll egy termetes, masszív fatüzelésű, a tetején forró vízzel teli, időnként felszisszenő teáskannával. Khell Zsolt tágasra tervezett, kopott, mégis otthonos kocsmabelsője a második felvonásra jelentősen leszűkül, nyomasztóbbá válik.

A kocsma és a kocsmában megforduló közösség centrumában a tulajdonosnő, Kati áll. Adódna a Kurázsi mama párhuzam, hiszen ő is megélni akar, hajlik, ha a megváltozott politikai helyzet úgy kívánja, és a saját meggyőződése szerint terelgeti a gyerekeit. Kati azonban nem csak a szűkebb családjával törődik. Kováts Adél megformálásában ebből az asszonyból sugárzik az embereket maga köré gyűjtő, a saját kis életkörét bevilágító asszonyi együttérzés és jóság. Inkább Németh László regényhőseire, Égető Eszterre vagy Kertész Ágnesre emlékeztet. Közben nem csak a másokért való létből áll az élete, neki is megvannak a maga titkai, szerelmi történetei.

Az első felvonásban életképeket látunk a kocsma mindennapjaiból, és ha Kati és a szomszéd koporsóárus (László Zsolt játssza) konfliktusából fel is sejlik egy lehetséges tragédia, ezt a részt összességében mégis a vihar előtti csönd határozza meg. Az életképszerűség érzetét erősíti, hogy az egyes jeleneteket a magnéziumlámpa villanását idéző fény- és hanghatással választják el. Mintha egy-egy fénykép elevenedne meg, majd merevedne ki az adott jelenetben. Igaz, Nagybánya nem a fényképészet, hanem a festészet városa – Porogi Ádám alakításában fel is tűnik egy a városba zarándokoló festők közül.

A második felvonás aztán elhozza a tragédiákat. Egyre több szereplő lép át a holtak birodalmába, mégpedig úgy, hogy továbbra is ott jár-kel az élők között Tihanyi Ildi fehéres alapszínű, kissé „összekoszolt”, rusztikus felületű jelmezeiben.

Megkímélve a leendő nézőket a spoilerezéstől, csak annyit, hogy a dráma meg tud lepni azzal, ahogy a bűn és bűnhődés kérdéséhez közelít. Kissé érthetőbben: tulajdonképpen az is áldozat, aki a helyzetbe belesodródva nem tudja megakadályozni a bűnt, és a valódi bűnösök helyett ő kapja a büntetést.

A Radnóti társulata ezúttal vendéggel is kiegészült. Nagypál Gábor egy rejtélyes, vak (?) férfit játszik, egy nem tudni, honnan jött, hová tart csavargót. Neve sincs, csak annyi, hogy Bácsi. A Pál András által játszott Sporival különös iker-kapcsolatban vannak, mindig együtt, miközben az egyik alig szólal meg, a másik mindig beszél – vagy éppen a két héttel korábbi újságból olvassa fel a már akkor is nyugtalanító híreket. A Kati által befogadott számkivetettek közé tartozik még a Cafka is, Mészáros Blanka megformálásában. Koravén, a részegség öntudatlansága és a józanság számára nehezen viselhető terhe között botladozó asszony.

Kati lányát, Incit Berényi Nóra Blanka játssza, pontosan felépítve az utat a bakfistól a kényszerű és keserves felnövésig. Tánctudását a 451 Fahrenheit után itt is használják, az előadás végén egy anakronisztikus (kortárs táncos) haláltáncban. Testvére, Tamás szerepében Nagy Márk természetes, oldott színpadi jelenléttel bír. Baki Dániel a magyar és román identitása között vergődő Sándor szerepében (aki Petőfit szaval, majd Alexandruként a román hadseregbe áll) átérezhetővé teszi a karakter meghasonlottságát.

A koporsókészítő, egyszerre ősellenség és Katiba kapaszkodó szomszéd szerepében László Zsolt, ha ordít éppen, ha a fájdalomtól megnémultan ül, sötét, erős tömbként van jelen. Rusznák András a mindenkori hatalomhoz simulékony hivatalnokot játszik, most visszafogottabbra hangolva a játékát mindig meghatározó „rusznákságot”. Mindenképpen említést érdemel az egyetemista Sas Zoltán közrendőre, ez a jóindulatú, kackiás bajuszú közeg.

A társulati összjáték azt mutatja, hogy ki-ki örömmel és alázattal találta meg a helyét ebben a történelmi tablóban. A néző viszont nem nyugtathatja magát azzal, hogy múlt századi képeskönyvet lát. És azzal sem, hogy egy kis közösség képes lehet megvédeni magát a rajta átzúduló történelemtől.

 

Mi? Szálinger Balázs: Kályha Kati
Hol? Radnóti Színház
Kik? Rendező: Rusznyák Gábor. Szereplők: Kováts Adél, Nagy Márk, Berényi Nóra Blanka, Schneider Zoltán, Baki Dániel, László Zsolt, Rusznák András, Sas Zoltán, Porogi Ádám, Mészáros Blanka, Berkó Boglárka, Gazsó György, Pál András, Nagypál Gábor, Polák Ferenc, Juhász Vince, Tóth Dominik, Németh Ádám. Dramaturg: Hárs Anna. Díszlet: Khell Zsolt. Jelmez: Tihanyi Ildi. Ügyelő: Kónya József. Súgó: Farkas Erzsébet. A rendező munkatársa: Perényi Luca.

Facebook Comments