Az előadásmód és a színpadról áradó játéköröm élménydús alkotási folyamatról árulkodik. A darabnak javára válik, hogy a társulatok, amelyek előveszik, az adott országhoz, városhoz és a mindenkori jelenhez igazítják a szöveget. Az előadásoknak pedig az tesz jót, ha vagy kitartanak Cărbunariunak a reáliát a nonszensszel vegyítő ábrázolásmódjánál, minél inkább kiaknázva a groteszk humor kínálta lehetőségeket,…
Hidat képez a független szcéna és a kőszínházak között. Három évi kolozsvári színészkedés után a Bárka Színház egyik alapítójaként került Budapestre. A színház egyik legkultikusabb előadását, a Mulatságot Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel vitte sikerre. 2006 óta szabadúszó színészként és rendezőként dolgozik. 2011-ben megalapította a Vádli Alkalmi Színházi Társulást. A Caligula helytartójával igazolt át a…
Izgalmas gondolat, hogy „a kettős beszéd a váddal nyer formát”: rossz az, aki rosszra gondol. Lehet, hogy a kritikus az, aki rosszra gondol, és diktatúrája válogatja, hogy értelmezését mekkora szabadságfokkal írhatja meg. A kérdés tényleg az, hogy gondolunk-e kimondva-kimondatlanul mi mindannyian, mégpedig konszenzuálisan, a minket körülvevő, mindannyiunk számára nyomasztó valóságra és zsarnokokra a Nero, a…
A koronavírus-járvány okozta élethelyzetekre reflektáló, legfeljebb háromszereplős és maximum negyven perc hosszú egyfelvonásosok írására kértek fel kortárs szerzőket a kiírók, de a felkérésekkel egy időben – a vállalkozó érdeklődők számára – nyílt pályázatot is hirdettek. A felhívást március utolsó napjaiban tették közzé, gyorsan kellett dolgozni. Mindenki csak egy, vadonatúj művet küldhetett be április 15-ig. A…
Jellegzetes arc és hang, egyszer is elég látni a színpadon, hogy beégjen. Talán türelmetlen is, nehezen viseli, ha a dolgok csak úgy vannak. Jó előadásokhoz, izgalmas rendezőkhöz szerződik, bár lelke mélyén lenne újra társulati tag, ha… Kaszás Gergővel beszélgettünk.
Nem is az az igazán érdekes, hogy mi a különbség egy modern és egy posztmodernbe hajló Shakespeare-feldolgozás között, hanem sokkal inkább az, ami a gyökeresen eltérő koncepciók dacára egyformán foglalkoztatta mindkét alkotócsapatot.
A bábszínház, sőt a bábművészet elméletének történetébe kell alámerülnünk, ha arra a kérdésre keresünk választ, miért is magától értetődő bábszínház és „élő” színház különállása, mi több, szembenállása a köznyelv, a kritikai diskurzus vagy akár az intézménystruktúra számára.
…senki sem bízhat senkiben, minden gesztus számítás és tettetés, minden mondat hazug, és többé nem lehet megkülönböztetni a látszatot a valóságtól.
Pedig kevésbé poénkergető és a mocskos szájat ennyire nem erőltető szövegalakítással, a magándiskurzusok száműzésével a kölcsönös, engesztelhetetlen gyilkolhatnéknál bizonyára megrázóbban kiderülhetett volna például, Dunának, Oltnak mennyire nem egy a hangja, ha mondjuk olyan nemes közös vállalkozásról van szó, mint a nagyszabású bankrablás.
Szikszai Rémusz mindenekelőtt igen sötéten és illúziótlanul látja a Rómeó és Júlia Veronáját mint közeget. Hm. Azért lehet ebben valami.
