Napról napra

Ha most hirtelen azt kérdeznék tőlem, lehet-e hitelesen, a nézők számára is átérezhetően a színpadon prezentálni egy ennyire érzelmi-zsigeri és mélyre szocializált stigmát, mint a többséghez képest más bőrszínnel élni egy gyakran ellenséges társadalomban (ami a barbadosi származású, Budapesten élő Valencia James személyes szólójának témája), akkor – talán naivan – azt mondanám: mind különbözünk. A […]

Az Elfolyó idő egy művészeti reflexív játékot, az Ajtók kilincs nélkül pedig egy történelmi traumafeldolgozást vesz alapul. De az érvényes kiindulás vajon érvényes előadást is szül automatikusan?

Hód Adrienn is pont azt csinálja szívós módszerességgel évek óta, amit táncosai: olyan helyekre nyúlkál, ahova nem illik, olyan területekre tapint, ami sokszor kellemetlen. De mégis muszáj nézni. Mert érdekes. Mert nem enged hátradőlni. Mert magamat is jobban megismerem általa.

A születés természetes dolog, de nem egyszerű. Van, aki kilökődik, van, akit kisegítenek és akad, aki természeti katasztrófaként érkezik a világba. Aztán nem elég csak előbújni, élni is kell meg emberré válni. A kettő között azonban lehet összefüggés, tulajdonképpen ezt kutatja a két táncelőadás a maga módján, különböző perspektívából.

A vidéki tánctagozatok szerepét, jelentőségét senki nem akarja kétségbe vonni, de ez elsősorban helyben mérhető, országos kisugárzásuk csekély, amiben nyilván a mobilitás alulfinanszírozása és az anyaszínházi kötelezettségek is közrejátszanak.

Hétköznapi, profán tárgyakból, gesztusokból épít meglepő világot maga köré a négyszemélyes játék: a barkácsáruház-gyanús szaunaházikó, az orkánsátrak, hálózsákok izgalmas átlényegülésen mennek keresztül a szemünk előtt.

Kevés olyan kortárs világsztár van, akinek életműve szinte teljes egészében ismert a magyar közönség előtt. Marie Chouinard azonban ilyen, hiszen korai szólóitól első együttesi művein át legutóbbi munkáiig a Trafó rendre bemutatta alkotásait Budapesten. Chouinard nem lankadó művészi radikalizmusa, szinte megszállott igényessége, kutatói kíváncsisága és összetéveszthetetlenül egyéni világa vezethetett oda, hogy a kanadai alkotót új […]

Mennyiben befolyásolták régen, és mennyiben befolyásolják ma a különböző tánctechnikák a táncművészet arculatát? Miért szűnt meg közvetlen jelentőségük az alkotófolyamatra, miközben a tánctréningek és workshopok világa soha nem látott óriási dzsungellé terebélyesedett? Mit kell tudnia, mennyire kell felkészültnek lennie egy kortárs táncművésznek/alkotónak manapság, ha maradandó jelet akar hagyni maga után? TÖRÖK ÁKOS többek között ezekre […]

Jelenleg a pszichológia legtöbb irányzata azt vallja, hogy a szexuális zaklatás és a szexuális erőszak elsősorban a hatalommal való visszaélés különböző formáinak tekinthetők.[1] Ha a táncművészetet szociális közegként vizsgáljuk, akkor több olyan sajátosságot figyelhetünk meg, amelyek hozzájárulnak a zaklatás és az erőszak fokozott jelenlétéhez, kumulálják azt, növelik a látenciát, és csökkentik az ellenük való fellépés […]

Ezeknek az előadásoknak – még akkor is, ha alig-félházak előtt játszották őket – volt létjogosultsága. Egységes színvonalat képviselnek, és egyértelmű esélyt, hogy felkeltsék az érdeklődést a magyar színházművészet iránt.

A Budapest Kortárstánc Főiskola ismét egész estés műsorral készült karácsony előtt pár nappal, ahol a kisebb produkciókat – az ismertető még kicsit félve, de a diákok igenis bátran – úgy nyújtották át a közönségnek, mint ajándékokat. Idén, vagyis „már” tavaly, nagyon jó gyerekek lehettünk.

Míg Pataky Klári munkái egyetlen alkotó folyamatos önkereséséből és jellegzetesen egyedi stílusban születnek, a Duda Éva Társulatot a műfajok és az alkotók sokszínűsége jellemzi.