Napról napra

Meglehetősen sűrű volt az idei Bánkitó színházi és performansz programja. Benne rengeteg koncerttel, workshoppal, kerekasztallal és közös alkotási lehetőséggel. Az egyre szűkösebb anyagi feltételek mellett (amelyek elsősorban a színházra használható tereken és idősávokon érződhettek) a kínálat – az azt immár negyedik éve válogató Zsigó Anna elmondása szerint – ebben az évben először két komponensű volt: […]

Míg Móricz regénye a politikai pályához, közélethez társított nemes képzetek leleplezésén munkálkodik, a TÁP Színház verziója – mintha nem tehetne mást – adottnak veszi ezek hiányát, tocsog a titkos függöny mögötti világ nyílt titkaiban. Ha valaki átment a szűrőn, s ezekben semmi megrökönyítőt nem talál, még mindig tanakodhat, mitől lesz ez a közel háromórás burjánzó […]

Számos érvényes, bár nem feltétlenül szívderítő leírását ismerjük a valóságunknak. Ezek egyikét A szexualitás története című vállalkozás szerzőjétől, Michel Foucault-tól kapjuk, aki a mindenkori hatalomgyakorlásnak kiszolgáltatott szexualitás biopolitikai mátrixán belül kereste az egyén szabadságának, azaz szabadságelvű szexuális döntéseinek és viselkedésformáinak a hagyományait és lehetőségeit (társadalomtudósként és magánemberként is). Egyrészt ebből – a Lestyán Attila által […]

A darabot főleg azoknak ajánlom, akik attól félnek, hogy a kortárs dráma irodalmi minősége hanyatlik és hogy ezt a pusztulást a fiatal generáció hozza ránk. Ha egy tanácsot adhatok az alkotóknak, az az lenne, hogy legyen minél többször látható az előadás, készüljenek interjúk, videók.

Elsőre nem magától értetődő, hogy egy csapat a kollektív karantén-kényszer alatt-után pont az elvonulás és bezárkózás iránti vágyról csináljon egy előadást.

Az előadás egy baráti beszélgetés álcáját ölti magára, amiről az első fellépő végszavánál nyomban lehull a lepel: szó sincs arról, hogy a színészek egymással társalognának, sőt, ha úgy adódik, a másik monológja alatt kimennek a szobájukból vagy felszállnak egy repülőjáratra (ahogy teszi azt Láng Annamari), az egyedüli előírás számukra az, hogy tartsák a megszólalási sorrendet […]

Lassan építkező krimi-dramaturgia, pontos alakítások, mértani térkezelés. A virtuális valóssággal játszó pedofil-történet óvatosan közelít, majd a létkérdések sűrűjébe húz, hogy kötődésről, bizalomról személyiségről gondolkodjon.

A Sokadik pillangó nem egy hagyományos, társadalmi problémákra fókuszáló dokuszínház, hanem egy belső töprengésre, önértelmezésre kényszerítő, szolidan kísérletező monológlánc.

Legalábbis az a Fidesznek hívott és Fekete Ádám által játszott ripacskodó, absztrakt entitás, amelyiknek csak rossz poénokat tudott írni az állami tévé, egyébként pedig a magyar néppel közösen, Orbán Viktor mellkasából szopik… Kissé zavarosnak hat? Pedig még csak két percet írtam le A csatorna című darabból.

Dadaista opera, szürrealista freak show, amely a velejéig korrekten politizál. A TÁP Színház – Bíborszalon: BajuSS című előadását annak érdemes megnézni, aki már nem hisz a mesékben.

A rendezői változat kifejezésről a független színház kapcsán az juthat eszünkbe, hogy biztos hosszú, és direkt benne hagyták az eredeti ötleteket a lábjegyzetekkel és a kommentekkel együtt. Meg a TÁP Színházra is asszociálhatunk, amelynek ez a laza szerkesztés jól áll, az összes extrákkal, mert erős koncepció támasztja meg. Znajkay Zsófia a TÁP Színház egyik jelenlegi […]

…a TÁP Színház előadásában maga az olvasás aktusa válik színházi eseménnyé, miközben a hangvétel – az irónia és a nosztalgia – a nem első olvasat érzését kelti.