(…) az alcímek utalásai alapján – Szabadka, Szeged, Európa –, továbbá a trilógia koprodukciós volta miatt elsősorban arra számítottam, hogy bizonyos kérdések – nemzeti identitás, magyarságtudat, Európához való viszonyunk stb. – más és más nézőpontból való megjelenítése fog az előadások középpontjában állni, hogy a három helynév térbeli elmozdulást, nézőpontváltást, esetleg egy táguló keretet fog jelenteni…
…erről szól a Thealter plakátjának pillangója: valamiféle önreflexión keresztül létrejött átváltozásról, alkalmazkodásról, aminek szerencsés helyzetben úgy esztétikai, mint gyakorlati hozadéka is lehet. Élni kell, még ha reánk szakadt is a mennybolt – mondaná Lady Chatterley…
A szegedi Thealter harminc éves, a pandémia miatt a megszokott nyárközéphez képest idén később kerül rá sor. A fesztivál művészeti vezetőjével, Balog Józseffel Proics Lilla, a Thealter szakmai beszélgetéseinek egyik állandó részvevője beszélgetett.
…különösen fontos, hogy a helyi formációk is hangot és bemutatkozási lehetőségeket kaphattak. Nemcsak a kánon csúcsa számíthat izgalmasnak, hanem a függetleneken belül a még függetlenebbek, avagy a lokális társulatok, amelyekből számos működik Szegeden, ráadásul többségük csak részben foglalkozik hivatásszerűen színházcsinálással.
A Thealter tehát nyit, s nemcsak esztétikai tekintetben, ugyanis szubjektív módon is észlelhető, hogy egyre több a Thealter-turista: ahogy a függetlenek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, úgy lesz ez a fesztivál egyre népszerűbb és izgalmasabb.
Még két órája sem vagyok Szegeden, de már bekötött szemmel kell futnom katonák elől, akik lelőtték az apámat. Erősen kezdődik az első Thealterem. Bár nem kerültem többet olyan szélsőséges helyzetbe, mint a bOdyssey Escape című előadásán, az izgalmak megmaradnak. Mert ami az idén 29 éves Thealter fesztiválon töltött három napom alatt történt, az soha nem jó…
Tízéves a szabadkai Desiré fesztivál. A fesztivál egyik alapítójával, Urbán András rendezővel kezdeti elképzelésekről, változásokról, motivációkról beszélgetett Proics Lilla.
Míg Urbán a tőle megszokott in-yer-face stílusban, bár önmagához képest is extrém kulcsban alkot, Lénárd a királydráma-adaptációk klasszikus modernizáló nyelvezetével kísérletezik.[2] Figyelmünket inkább a tematikus összecsengések ragadhatják meg, pontosabban a kisebbségi, marginalizált csoportok felé fordulás.
Egy szép nyári napon Boros Kinga és Rádai Andrea, a Színház folyóirat két szerkesztője elhatározta, hogy elmennek Szegedre, a Thealter fesztiválra, hogy kritikusi hivatásukat gyakorolhassák, vagyis hogy előadásokat nézzenek. Azaz valójában sokat tépelődtek, nem őrültség-e, amire készülnek, ugyanis kiskorú gyermekeik (4, 5, 6 és 8) felügyeletét csak a helyszínen, egymás segítségére támaszkodva tudták megoldani.
Egy független fesztiválon nem feltétlenül jó – például letisztult –, inkább vitatható, új szemléletet mutató, gondolkodásomból kizökkentő előadásokat szeretnék látni; persze ez is a „jó” egy lehetséges definíciója. Részemről ezt a szemléletet minden élő és nem muzeális színházi fesztiválra kiterjeszteném, itt viszont ez nem is kérdés, beleférnek nagy tévedések, csak egyvalami tilos: unatkozni.
