Napról napra

Egy pékségben történt, ahol a gyerekekkel jártam. Egy kissé bonyolult volt a kérésünk, és a lányaim is épp figyelemre éhes üzemmódban működtek, így aztán hosszabban időztünk ott, és sokat beszélgettünk az egyébként nagyon kedves eladóval. De végig úgy éreztem, hogy valami nem stimmel, volt a helyzetben valami egyszerre ismerős és idegen. Később jöttem rá: az […]

„A döntésnek a meghozatala években mérhető… Nagyon sokat dolgoztunk azon az elmúlt években, hogy a belső és külső okokat hogyan tudjuk szétválasztani.” – mondja Szabó Réka a Hangosító különkiadásában, melynek apropója a Tünet Együttes művészeti vezetőjének a társulat megszűnését bejelentő búcsúlevele. A kérdező Gócza Anita.

A Tünet Együttes új előadása, a Nothing Personal, a címével ellentétben egy meghökkentően személyes, intim vallomás. Valóságos standdown comedy és Beckett színházát idéző testi mese az alkotói válságról, a kiégésről, a bizonytalanságról, a gyászról, az elakadásról, és arról, hogy semmi sem változik, mégsem lesz már semmi soha ugyanaz.

A régi korok mítoszai arra próbáltak választ adni, hogyan keletkezett a világ, az istenek, minden, ami élő, s köztük elsősorban maga az ember. Ma is születnek mítoszok, de ezeket a mítoszokat kevésbé a múlt, sokkal inkább a jövő érdekli. Ezek a mítoszok jövőt akarnak írni. Különös vállalkozás ez. A kultuszban pedig az ember tettek, szavak, […]

A Trolletetés direkt trash. Nemcsak tematikailag, hanem esztétikailag is. Néhol megbicsaklik a lendülete, illetve nem tudja elkerülni az önismétlés veszélyét, de aztán egy hirtelen ritmusváltással újra belendül.  

Május 14-én a Trafóban adják át a legjobb hazai kortárs táncelőadásért járó független szakmai díjat – párban az első Halász Péter-díjjal –, a jelölt produkciók laudációi már most olvashatók.

Az idei Sziget tartalmilag, vizuálisan és minőségében is széles spektrumú tánc- és színházi programokat kínált a Sziget látogatóinak.

A születés természetes dolog, de nem egyszerű. Van, aki kilökődik, van, akit kisegítenek és akad, aki természeti katasztrófaként érkezik a világba. Aztán nem elég csak előbújni, élni is kell meg emberré válni. A kettő között azonban lehet összefüggés, tulajdonképpen ezt kutatja a két táncelőadás a maga módján, különböző perspektívából.

Ezeknek az előadásoknak – még akkor is, ha alig-félházak előtt játszották őket – volt létjogosultsága. Egységes színvonalat képviselnek, és egyértelmű esélyt, hogy felkeltsék az érdeklődést a magyar színházművészet iránt.

A fesztivál ideje alatt mintha veszítene jelentőségéből az a hierarchia, ami az alkotók és a befogadók közötti különbséget folyamatosan előtérbe helyezi, így a közös gondolkozást megnehezíti.

A fesztivált átszövő nagy korrupciós keretjáték nyilvánvalóan nemcsak arra volt jó, hogy néhány napig eltartható álvalóságmentes fikciók jöhessenek létre, hanem arra is, hogy tovább formálódjon egy amúgy is formálódóban lévő közeg, egy egyelőre nagyrészt a fővárosban koncentrálódó közösség, amelyben fontos szerepet játszanak a politikailag aktív fiatalok.

Mire kibontjuk az alkotók által kínált, egyszerűnek tűnő, de annál bonyolultabb tartalmakat, és meg tudjuk állapítani, hogy a velünk szemben ülő most mosolyog ránk, vagy csak a nirvánába néz a fejünk fölött, addigra megszeretjük a szituációt – és haza sem akarunk menni, ha bekapcsolva hagynak nekünk valami zenét.