A panziót úgy hívják: Víg Gulág. A telefon lemerül – mármint le a vízbe. Hlesztakov bányamérnök-hallgató. Hashtag Szorocsinci. Mohácsi János Gogol Revizor című szatíráját rendezte Szombathelyen.

Az első első jelenetben (mert van második első is) két, súlyosan más- illetve harmadnapos fickó tápászkodik fölfelé, és igyekszik összerakni az elmúlt éjszakák részleteit. Az egyikük Hlesztakov, bár most épp Gagarin-álnevet használ, a másik Oszip, ő doktor Puskinként jelentkezett be. Kispályás simlisek, nem stratégiában utaznak, csak kapva kapnak a lehetőségnek látszó alkalmakon, főleg Hlesztakov, legyen az egy asztalon heverő nyolcmillió rubel vagy – mint később kiderül – a polgármester csinos lánya. Az már a rossz lapjárás hibája, hogy az egyik részeg éjszakán Hlesztakov tízmilliót veszít kártyán, és a különbözetért meg is jelenik a szigorú, verőembernek látszó verőember.

Fotók: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

A második első jelenetben arról értesülünk, hogy a szomszéd városban a revizor látogatása nyomán afféle csoportos öngyilkosság történt: sorban estek/ugrottak ki a vezetők a hetedik emeleti ablakon – nem csoda hát, ha Zajcev polgármester erősen retteg, a hozzá szoros kapoccsal kötődő munkatársakkal együtt. A szoros kapocs a korrupció, amiben mindenki – szóval mindenki – nyakig benne van, ettől kelti a város a működés látszatát. Végszóra jön a megfelelő replika a rendőrfőnöknőtől, a tanítótól, a kórházigazgatótól, a paptól, a titkárnőtől… Zajcev tekintélyes vezető, kézből eteti nemcsak híveit, hanem a dísz-ellenzékit és a „független” médiát is. Szépen, olajozottan csúsznak bele a feltételezett bizonyosságba: Hlesztakov – vagyis Gagarin – a revizor.

Át van gyúrva és ki van kerekítve Gogol darabja; Mohácsi István és Mohácsi János szépen elröptették időben és térben, ide, hozzánk. Ismerős mindenki, hiszen a színészek hazai anyagból dolgoznak – a Zajcevet alakító Bajomi Nagy György például nem is tudhatta, hogy két hónappal a bemutató után egy polgármester „elrappeli” városa sikerét (ha ezt Mohácsi találja ki, hát az orrára koppintanának, mondván, ez sok), és ahogy Mohácsinál szokás, apróbb és nagyobb poénokból, ki- és beszólásból, gesztusból rakják össze a figurákat, valamint az előadás erős szövetét, a rendszerszintű korrupciót.

Gogol szatírája Szombathelyen olykor bohózatba hajlik, de egy-egy kacagás a torkunkra fagy: megjelenik Tapsi Hapsi és tolja a kokaint, holott „civilben” ő a „szóvivő”, valamint a polgármester lányának udvarlója – s mindhárom szerepében igazi lúzerre veszi a figurát Jámbor Nándor. Vicces, ahogy a polgármester titkárnője szeretői minőségében lohol a férfi nyomában – és keserű, hogy a legintimebb viszontgesztus a durva leintés. Gonda Kata jegyzője határozott és gyors visszhangja főnökének, ám a szexuális preferenciák terén még „vacillál”. A rendőrfőnöknő is ugrásra és engedelmességre kész, de Vlahovics Edit alakításában sötét árnyalat a hajdani viszony és egy elvetetett gyerek. Sok a bűne a polgármesternek, annyi biztos. Láthatatlan dróton van rángatva Szabó Tibor kórházigazgatója, de a Horváth Ákos által játszott, hitében is korrupt pap is, nem beszélve az egyszemélyes és engedelmes ellenzékről, Matusek Attila vállalkozójáról.

Érthető hát, hogy Zajcev felesége egyszerre unja és rühelli a díszes társaságot; Alberti Zsófia parádésan cserélgeti ruhatárát, hódítási célszemélyeit, valamint a lányának osztogatott intelmeket. A lány pedig mintegy véletlenül előbb szédül bele Hlesztakov ágyába – a már emlegetett dorbézolós éjszakák egyikén –, mint hogy tudná, kivel áll szemben. Hartai Petra forradalmi hevülettel tör ki a politikusok ellen, de ugyanolyan gyorsan és könnyen békül, amilyen könnyedén ejti a helyi, „jobb híján” vőlegényét.

Remete Kriszta jelmezei keskeny sávon egyensúlyoznak: ambíció és ízlésdeficit mutatkozik bennük. Ki-ki csinos, szép, de legalábbis modern avagy elegáns lenne, csak épp túl virágos vagy csíkos az ing, túl rikító a ruha, túl magamutogató a harisnya.

A helyszín egy tágas előcsarnok, „ügyfélszolgálati tér” – fülkék, ajtók, kávégép és még a zenészek is elférnek Khell Zsolt díszletében, amely igazi pompáját a csúcsjelenetben mutatja, amikor is kórusban, illetve inkább egymásra licitálva árulja el és be a csapat az épp távollévő polgármestert a revizornak hitt Hlesztakovnak. „Elátkozott város” ez, mindenki komcsi és/vagy besúgó, magukat is vádolják, együtt és egyenként, miközben könyörögnek, hogy a „revizor” tegyen már valamit… Ja, és „nem lesznek hálátlanok”.

Ez pedig Mohácsi jellegzetes kézjegye, a tömegjelenet, a tempó és a szövegek gondosan kiporciózott, de egészében spontánnak, rögtönzöttnek ható egyvelege, amelyet hamarosan, némi közjáték után követ a másik, a logikus pendant, amikor is ugyanez a kórus a polgármester bocsánatáért esedezik. A kettő között a feleség és a lány bonyolítja szerelmi ügyeit, utánuk pedig Hlesztakov jelenti be, amit mi már tudunk.

Lábodi Ádám alakítása felhőtlen; ez mind a figurára, mind a játék lubickolós könnyedségére igaz. Merészen bánik a részegség megjelenítésével, és pofátlanul az ölébe hullott pünkösdi királysággal. Gátlásos gátlástalan, ismerős típus, az ilyeneknek áll a világ. Meg az olyanoknak, mint az ő Oszip barátja, az igazodni és ellentmondani egyaránt készséges éber haszonleső, Orosz Róbert jó ritmusú alakításában.

A majdnem-végére a szokásos gogoli csavar: leleplezi magát az igazi revizor, a korábbi kártyabajnok, a verőember; Kenderes Csaba nyájas-szigorúra veszi a figuráját, kicsit sejtelmesre, hogy annál nagyobb legyen a meglepetés a végén, mert persze hogy van még egy csavar, és nem egy, hanem még kettő, ez már mind Mohácsiéké, és annyi biztos, hogy a közeli hetedik emeleten egy parti várja az ünneplőket…

A szombathelyi közönség – sok-sok diák – értőn és figyelmesen követte nemcsak a cselekményt, hanem a szöveg utalásait is. Van miben reménykedni, minden esetre.

Hol? szombathelyi Weöres Sándor Színház
Mi? Gogol: Revizor
Kik? Szereplők: Bajomi Nagy György, Alberti Zsófi, Hartai Petra, Lábodi Ádám, Orosz Róbert, Szabó Tibor, Horváth Ákos, Dunai Júlia, Gonda Kata, Avass Attila, Vlahovics Edit, Balogh János, Jámbor Nándor, Lénárdt Laura, Matusek Attila, Nagy-Bakonyi Boglárka, Szabó Róbert Endre, Kenderes Csaba.
Zenekar:Horváth Dániel (hegedű), Hotzi Péter (klarinét), Peltzer Géza (szintetizátor). Dramaturg: Mohácsi István. Zene: Kovács Márton. Díszlet: Khell Zsolt. Jelmez: Remete Kriszta. Kellékes: Viszlay Zoltán Fülöp. Ügyelő: Bors Gyula. Súgó: Jenei Ági. Rendezőasszisztens: Móri Csaba. Rendező: Mohácsi János