Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Gáspár Ildikó

Hangosító – A Színház folyóirat podcastje – 12. adás

A sikerről kérdezte Gáspár Ildikót, Gyabronka Józsefet és Tasnádi Bencét Gócza Anita

“Az ember teljesen fel tud oldódni abban, amit csinál” – mondja Gáspár Ildikó rendező a Hangosító 12. adásában, amely a sikerről szól. A műsor vendégei még Tasnádi Bence: “Ugyanazok nézik, ugyanazok játszanak… kis pezsgésre volt szükségem” és Gyabronka József: “Azt mondtam magamnak, hogy ezt sürgősen abba kell hagyni.” A résztvevőkkel Gócz Anita beszélgetett. Hallgassátok meg…

Hajnal Márton: Diktatúrakörkép 2019

Két Macbeth – Szkéné és Örkény Színház

Nem is az az igazán érdekes, hogy mi a különbség egy modern és egy posztmodernbe hajló Shakespeare-feldolgozás között, hanem sokkal inkább az, ami a gyökeresen eltérő koncepciók dacára egyformán foglalkoztatta mindkét alkotócsapatot.

Kellemetlen kérdések

Gianina Cărbunariu Artists Talk című előadásáról két rendező, Gáspár Ildikó és Kelemen Kristóf beszélgetett.

Kovács Natália: Velünk forog

Az átváltozás – Franz Kafka művei alapján, Gáspár Ildikó olvasatában – Örkény Színház * Többhangú kritika Forgách András kommentárjával

Mikor a színpadra ért, arra gondoltam, tipikus huszadik századi énelbeszélő. És megint utólag: kafkai, de nem csak. Az a szürkésen átlátszó irodista, akinek irodalmi műben kell szerepelnie ahhoz, hogy valaki végre észrevegye, és ha ez megtörténik, szinte mindenki úgy érzi, hogy tulajdonképpen a saját tükörképét látja.

Zaklat-e a kritika?

Körkérdés – válaszol Boross Martin, Gáspár Ildikó, Kricsfalusi Beatrix, Néder Panni, Proics Lilla, Sárosdi Lilla, Schuller Gabriella és Székely Csaba

Mivel rendelkezik némi hatalommal ebben a világban, a kritikus felmutathatja a jót, és szankcionálhatja az elfogadhatatlant.

Jó kérdés – Átírni vagy meghagyni?

A Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat beszélgetéssorozata, 2. rész

…ez a szemtelennek tűnő gesztus valójában lojálisabb a szerzőhöz, mintha avíttan, a szöveget érintetlenül hagyva tennék a közönség elé az alkotását.

Hermann Zoltán: Családi mesék

József és testvérei – Örkény Színház

Ascherék bátorsága – a düsseldorfi előadáshoz hasonlóan – abban mutatkozik meg, hogy a tetralógia elbeszélés-központúságának alá merték rendelni a színpadi hatásokat. Az Örkény Színház előadása igazából nem színház, hanem a legközvetlenebb történetmesélés, a mesemondás bűvölete pedig mindvégig, a három részen és az ötórás játékidőn keresztül is kitart.

Gáspár Ildikó: A mélység szélén ül a gyermek?

Néhány gondolat a József és testvérei adaptációjáról

A legfontosabb kérdésnek azt éreztem, hogy vajon a mélység szélén ül-e a gyermek? Egy katasztrófa előtt állunk-e megint – mint ahogyan ezt Mann már érzékelhette 1925-ben, amikor belefogott a regény megírásába –, „visszazuhanunk-e az emberré válás előtti létbe”, mint Jákob fiai, amikor fogukkal szaggatták le a csillogó ruhát testvérükről, Józsefről?

Pethő Tibor: Didaktikus haláltánc

Ödön von Horváth: Hit, szeretet, remény, Örkény Színház

Ödön von Horváth élesen metszett figurái, cselekményfordulatai ugyanis, ha nem óvatos a rendező, könnyűszerrel beleragadhatnak a didaktikusság, és ezzel a direktség csapdájába. Gáspár Ildikónál ezt önkéntelenül felerősíti olykor az aktualizálás szándéka.

Tarján Tamás: Gömb és korong

Thomas Mann: József és testvérei – Örkény Színház

Mégsem a „nagymítosz” köti le figyelmünket, hanem a cserepei. A kérdések sora: „miről szól” ez a premier? Mi a „főgondolata”? Isten? Az „istenkitalálás”? Az áldás fontossága? A szeretet mindenhatósága? Egyén, család, nemzetség, nép, ország, kontinens egymásra utaltsága?