Mindenki fél valamitől? – teszi fel a kérdést a Trafó Gondolat Generátor című programja, a válaszon pedig nem gondolkodunk sokat, hiszen erről szól a féléves munkafolyamat során civil fiatalokkal elkészített előadás: igen, mindenki fél. A kérdés inkább az, hogy mindenki ugyanattól fél-e, és hogy mennyire.
A világviszonylatban még mindig jórészt férfiak által uralt koreográfusi és együttesvezetői pályán mindig öröm üdítő kivételekkel találkozni, és még nagyobb öröm, hogy Magyarország nem is áll olyan rosszul a női táncalkotókban. Közülük kettőnek, Duda Évának és Barta Dórának volt az elmúlt hetekben budapesti premierje. Mindketten érett, szuverén alkotóművészek, akik évek óta sikeresen menedzselik társulatukat –…
Jenna Jalonen és partnere, Jonas Garrido Verwerft saját határaik kitolásával tolja ki a másik határait a BEAT ‘I just wish to feel you’-ban, míg Cserepes Gyula egy színpadi rituálét megalkotva teszi lehetővé a révület megtapasztalását új bemutatójában.
Saját társulata 2013 óta immár negyedszer jár Budapesten, de művészi munkájával a hazai közönség másfél évtizeddel ezelőtt találkozhatott először. Egy koreográfiája (a Nederlands Dans Theaternek 2015-ben készült Bedroom Folk) a Magyar Nemzeti Balett repertoárjára is felkerült 2018 októberében: Sharon Eyal, az 1971-es születésű izraeli koreográfus napjaink táncművészetének világszerte ünnepelt alkotója egyre közelebbi ismerősünk.
Májusban harmadszor járt Budapesten, és három estén töltötte meg a Trafó Kortárs Művészetek Házát Sharon Eyal izraeli táncos-koreográfus, aki már a világsikerű OCD Love harmadik „felvonásán” dolgozik. Nála az élet és az alkotás elválaszthatatlan egymástól, hiszen szerelme – a táncon kívül – Gai Behar producer, illetve legközelebbi barátja Ori Lichtik DJ, akikkel közös alkotásaikkal hat…
Viszonylag kevesen képesek sorozatgyártásban is mesterműveket alkotni, és úgy tűnik, hogy a szinte követhetetlenül felszaporodott felkérések nem váltak Cherkaoui javára.
Az előadás igaz történet alapján készült, pontosabban ami a színpadon történik, az maga az igaz történet: maga a találkozás. Nem kis szakadékot kell áthidalniuk a szereplőknek, hiszen a sok hasonlóság mellett – például mindketten művészek – alapjaiban máshogy élik meg az életüket.
Jó ideje tapasztaljuk, hogy a cirkusz nem csak (nem csak?) az ámulat és rettegés tere. Legjobb művelői megszorítások nélküli színházat varázsolnak: érzelmet, gondolatot közvetítenek, kapcsolatokról mesélnek, használják a fizikát és a metafizikát, folyékonyan beszélik a (társ)művészetek nyelvét. A cirkusz immáron több évtizedes újmódi válfaja a legdinamikusabban integrálja mindazt, amit a többiektől eltanul.
A Sztalker Csoport sok szempontból máshogy viselkedik, mint kortárs pályatársaik, akiktől egyaránt különböznek kérdésfelvetéseikben, témaválasztásukban, deklarált értékeikben vagy formanyelvükben, ez pedig könnyen heves érzelmeket is kiválthat. Erős víziójuk van a világról, és manapság kevés az olyan alkotócsoport, amelyik ennyire nyíltan és határozottan, manifesztumszerűen kommunikálja krédóját, esztétikai és világrendbeli értékeit.
A magyar színház hagyományosan nem foglalkozik túl sokat térbeli vagy társadalmi környezetével. Az évadtervek és projektek sokkal inkább a színházvezetők, vezető rendezők, illetve a körülöttük kialakult kulturális elit ízlését, problémafelvetéseit tükrözik, mint a környező terület kérdéseit. A színház ebben a rendszerben szigetként értelmeződhet, mely kiszakadást nyújt legalábbis szűkebb közegünkből, és hogy ez oázis vagy rezervátum,…
