Napról napra

Mindössze két alkalommal lehetett látni a Trafóban a produkciót, de már tudjuk, nagy kár lenne, ha soha többé nem találkozhatnánk vele. Mindeközben az sem lenne csoda, ha ennek a Stravinsky-műnek hamarosan egy újabb bemutatója is lenne, annyira benne van a levegőben mindaz, ami belőle árad.

A NEXTFESZT színházi fesztivált idén márciusban negyedszerre rendezte meg a Trafó: négy napon keresztül független fiatal művészek vették birtokba az épület minden zugát. Az előbemutatók és utánjátszások között két premier is szerepelt a programban, két performansz.

A technika és a digitalizáció már bekúszott a színház falai közé. Az alkotók előszeretettel használnak kamerákat, vetítéseket és más technológiai bravúrt. De mi történik akkor, ha az internet és a közösségi média világa nemcsak egy plusz jelrendszer, hanem birtokba veszi a színpadot?

A BLKDOG letisztult, mégis gazdag szimbólumrendszerrel dolgozik, és akkor tud a legkevésbé hatást elérni, amikor a legdirektebb.

Somló Dávid munkái jól behatárolható körben mozognak: a résztvevőket különböző irányból érkező hangokkal veszi körbe. Szabad- vagy zárt téren, kisszobában vagy a Széll Kálmán téren, az előadókra applikált vagy a résztvevők által mozgatott hangszórókkal, ilyen vagy amolyan hangok: egészen más élmény, mégis ugyanannak a variációi. Vass Imre előadásait ezzel szemben nem lehet egy szálra, talán […]

A Dollár Papa Gyermekei egy romantikus kalandregényből készített új adaptációt mutatott be a Trafóban. Henry de Vere Stacpoole ír szerző 1907-ben egy álmatlan éjszakán azon morfondírozott, hogy mennyire irigylésre méltó a primitív ősember, aki még elnevezetlen csodaként tudta szemlélni a naplementét és a mennydörgést. Ellentétben a modern kori utódokkal, akik ezeket a misztikus jelenségeket időközben […]

A SUB.LAB.PRO The Ensemble Program Ruby (Rubin) cím alatt futó decemberi dupla estjén Molnár Csaba és a finn Annamari Keskinen koreográfiái érdekes kontrasztban álltak egymással, de egyaránt új, izgalmas utakat tártak fel. Alig győztük befogadni.

Meztelen színpad, egymásnak feszülő testek, remegő izmok, egymásra tapadó szempárok, ismétlés, újrakezdés, ismétlés, belehalás, nem léphetsz ugyanabba, belelépsz. Jan Martens legendás sweat baby sweat koreográfiája a sóvárgás, a hiány, a függőség, nevezzük nevén: a szerelem táncnyelvi megfogalmazása. Az előadás egyszerre minimalista és zsizsegően dús, érzelmes és mechanikus, lebilincselő és egyhangú, lírai és komikus. Hogy lehet […]

Magyar–macedón összművészeti projektbe vágott bele Levko Esztella és Száger Zsuzsanna. Összművészeti, hiszen storytelling-esteken és színházi ősbemutatón keresztül ötvözik a képzőművészetet és a színházat, rávilágítva egy fontos társadalmi problémára, a női egyenjogúság kérdésére. A színházi előadás a kortárs macedón írónő, Rumena Buzsarovszka azonos című kötetének hat novellájából dolgozik, s azt a kérdést feszegeti, hogy vajon az […]

„A nők fájdalommal magukban születnek. Ez a fizikai sorsunk – menstruációs fájdalmak, fájó mellek, szülés. Egész életünkben magunkban hordozzuk. A férfiak nem. Nekik meg kell keresniük. Kitalálják ezeket az isteneket és démonokat, hogy bűntudatot érezhessenek, amit mi magunktól is nagyon jól tudunk. Aztán háborúkat kreálnak, hogy érezhessenek és megérinthessék egymást, és amikor nincsenek háborúk, akkor […]

Olyan lehet ez nálam, mint a népek életében a háború. Bizonyos idő után elfelejtem, mennyire gyűlölök (mivel nem tudok) kritikát írni, át vagy bét mondani, a pőre véleményemmel leleplezni magam, és akkor újra rá lehet venni, hogy elvállaljam. Nyilván az is számított, hogy nagyjából minden Fekete Ádám rendezés eléggé tetszett, amit idáig láttam, volt, amelyik […]

A dioráma manapság csak háromdimenziós makettet jelent. Leginkább múzeumi tárlókban találkozhatunk ilyenekkel, amikor egy-egy csataleírás mellé szeretnének valamilyen ábrázolást, vagy természettudományos kiállításokon, ahol embernagyságú neandervölgyiek bújnak barlangjukba, esetleg gyapjas mamutra vadásznak…