A házigazdák sokat megélt ágyának szélén ülünk, és ott vagyunk a lakás minden zugában, nézzük-hallgatjuk a veszekedéseket-szeretkezéseket-verekedéseket-evéseket-ivásokat.

A „lakásszínház” mint színházi műfaj mindig intimitásra törekvést takar, annak tudatosítását, hogy életünk bármely pillanata, még a legintimebb térben zajló is, átalakítható színházzá. Más megközelítésben az otthoni meghívás a „házhoz megy a színház” effektust jelenti, vagyis azt a pillanatot, amikor a színházcsinálók valamely jól meghatározható okból elhagyják a hagyományos (zárt vagy szabadtéri) játszóhelyeket, és egy kifejezetten személyes térbe költöztetik az előadást. Így volt ez Budapesten már Halász Péter Dohány utca 20. alatti szobaszínházával a múlt század hetvenes éveinek elején, de így volt egykoron Fodor Tamás Stúdió „K”-jával is (micsoda Woyzecket rendezett ott!), s nemrégiben Vasvári Emesének saját, Magyar utcai lakásában rendezett-játszott előadásaival (köztük egy nó jellegűvel meg egy kitűnő Iphigeneia Auliszban-nal). Most e hagyomány folytatásaként a HOPPart – Jászai Mari Színház – Városi Színház (Sirály) közös produkciójára invitálnak minket: a színlap szerint Szörprájzpartira egy „titkos lakásban az Astoriánál” (gyülekező a Puskin mozi előterében, félórával a kezdés előtt; de ezt is csak azok a „meghívottak” tudhatják, akik a megadott telefonszámon előre egyeztettek Kiss Rékával). Ma este tehát vendégségbe megyünk. Ráadásul – ha jól fejtjük meg az előadás címét – egy manapság oly divatos meglepetéspartira, amelyet a Kárpáti Péter-Róbert Júlia-Balázs Juli- Németh Fruzsina alkotónégyes készített (az interneten vadászva persze több-kevesebb valószínűséggel pontosítható az amúgy is sejthető munkamegosztás: KP: író, rendező, RJ: dramaturg, BJ: tér, jelmez, NF: munkatárs).

Kiss Diána Magdolna és Szilágyi Katalin / Koncz Zsuzsa felvétele

A Kossuth Lajos utcára néző, egybenyíló másfélszoba-hallos lakásban a történet(ek) szereplői fogadnak. Jó házigazdákként – civilben – segítenek kabátot levenni, elhelyezkedni, az ismerősökkel el is beszélgetnek, kedvesek, és olyan cool-lazák. Én érkezéskor Nagy Zsolttal, Kiss Diána Magdolnával, Szilágyi Katával, Baksa Imrével és Khaled-Abdo Szaidával találkoztam, hozzájuk később még Polgár Csaba és Herczeg Tamás csatlakozott. Szóval sok HOPPart-os, plusz egy ex-krétakörös, egy NeptunBrigád-os és egy nem színész egye­temista. Igen, ez a jövő egyik lehetséges útja, a produkcióra szerveződő ad hoc társulat. Aztán a létrehozott produkció minősége és fogadtatása eldönti majd, érték született-e, vagy sem. Itt és most (az alább részletezendő kifogásokkal együtt is) megelőlegezhető: igen.
A bő másfél órás előadás főhőse Zsolt, az ő szerelmi története(i) alkotják az est első részét, a másodikban pedig az ő születésnapi szörprájzpartiján vagyunk. És éppen ez a felépítés az előadás legsebezhetőbb, igazán problematikus pontja: a két (illetve több!), egymástól élesen elkülönülő történet nem áll össze egységes cselekménnyé, egységes előadássá. Mintha legalább két egyfelvonásos került volna egy műsorba: egy szakítás-történet és egy házibuli-történet. Mindkettőben sok a remek ötlet, a jól felépített párbeszédek, a szituációk legtöbbször szelle­mesek, tehát ön­ma­gában mind­egyiket akár egész estét betöltő színházzá bővíthetnék. Csak ép­pen így, egymás mellé rakva-ragasztva inkább gyen­gítik, mint erősítik egy­­mást. Az első dráma egy tucat-háromszög-történet a választani képtelen, reménytelenül vergődő pasi­ról és a nála jóval életrevalóbbnak, kvalitásosab­b­nak tűnő két, szerencsétlenségére ebbe a férfiba, ki tudja, miért, szerelmes nőről. Jobbára hiteles, hús-vér alakok, jó szöveg, kitűnő alakítások, szép Hassliebe-tragédia – Kiss Diána Magdolna, Szilágyi Kata és Nagy Zsolt együtt maradni és szakítani képtelen párosa-triója szövegben is, színészi játékban is remekül működik, segítségükkel az ezer forrásból ismert toposzt, ezt a „se veled, se nélküled” történetet in vivo, egy lakás falain belül éljük át. Csakhogy joggal merül fel a kérdés, hogy most akkor kik is vagyunk mi. Az est elején kijelölt szerepkörünk szerint vendégek lennénk (noha ilyen típusú családi eseményekre nemigen szoktak vendégeket hívni), viszont a „házigazdák” – érthető módon, a történet műfajából eredően – nem nagyon vesznek tudomást rólunk. Tehát vagy szabályos, hagyományos színházi nézők vagyunk, vagy kukkolunk és/vagy feszengünk, miközben összességében nagyon jól szórakozunk. A házi­gazdák ágyának szélén ülünk, ott vagyunk a lakás minden zugában, nézzük a veszekedéseket-szeretkezéseket-verekedéseket-evéseket-ivásokat.
Az előadás jó: látunk például egy kitűnő Buñuel-Öldöklő angyal-parafrázist a mindig távozni akaró, de a küszöböt valamilyen láthatatlan, tiltó erő miatt soha átlépni nem képes férfival, egy bravúrosan kivitelezett, „két nő harca a férfiért”-jelenetet, centiméterekre a nézőktől zajló verekedéssel, majd egy szappanoperából megidézett – kevésbé jó – „kiscsaj”-epizódot (Khaled-Abdo Szaida). És akkor még nem szóltunk a remek „megcsalt boltos”-jelenetről (Herczeg Tamás), annak bizonyításáról, hogy ez a férfi nemcsak egy nőhöz, de még egy bolt(hálózat)hoz sem képes hű maradni, vagy legalább becsületesen vállalni „félrelépését”. Meg­annyi élvezetes, profin kivitelezett részlet, amely azonban nem kerekedik egésszé.

 

Herczeg Tamás és Nagy Zsolt / Koncz Zsuzsa felvétele

A második rész (szünet nincs!) Polgár Csaba lakásba robbanásával indul, s ettől kezdve a címben ígért szörprájzparti, egy fergetegesnek szánt házibuli vendégei és megszólított, a játékba bevont résztvevői leszünk. Teljesen új történet kezdődik, amelyben jelentést kap a vendégség és a lakás, ahol nekünk baráti társaságként kell(ene) működnünk. Ez a rész is jó – bár én jobban szerettem az elsőt -, hála különösen Polgár Csaba showman-kedésének, nem tolakodó, de mégis határozott irányításának, Herczeg Tamás erősen a Micimackóból előlépő Fülesének, mindenre ajánlkozó, cseppet szerencsétlen, bumfordi, de univerzális zenészének és a kellő (ön)iróniával előadott énekszámoknak. Nagy Zsolt végeérhetetlen szívroham-jelenete pedig igazi bohócszám – felidézve Csányi János egykori Szentivánéji álom-rendezéséből Szabó Győző „haldoklását” és a Mindhalálig zenét. Végül is egy nagyon jó színvonalú, kissé széteső, de mindenképpen érdekes, izgalmas kísérlet a Szörprájzparti. Persze lehet, hogy „az ember”-t láttuk egész este, egy Kossuth Lajos utcába költöztetett, középkori moralitás-játék mai interpretációját, egy akárki-példázatot, amelynek keretében az összes lehetséges bűnnel (és kevés erénnyel) felszerelt ember szenvedéstörténete elevenedett meg előttünk. Én mégis úgy érzem, ha csak az egyik történetet kerekítették volna előadássá, bizonyosan nagyobb élményként maradna meg: a kevesebb több lett volna.
Kárpáti Péter: Szörprájzparti
(a HOPPart, a Jászai Mari Színház és
a Városi Színház Kht./Sirály közös produkciója)
Produkciós vezető, dramaturg: Róbert Júlia. Tér, ru­hák: Balázs Juli. Munkatársak: Németh Fruzsina, Kárpáti István. Letépett kar: Kovács Dániel. Tánc: Krisztik Csaba. Verekedés: Kristóf Borcsi, Pálos Hanna. Rendezte: a szerző és a társulat.
Játssza: Nagy Zsolt, Kiss Diána Magdolna, Szilágyi Katalin, Herczeg Tamás, Polgár Csaba, Baksa Imre, Khaled-Abdo Szaida.