És míg Brook a szerelmet alapvetően retrospektív nézőpontból mutatta fel, egy nappal később a Gyulai Várszínház falai között éppen történik a szerelem.

Szerelemmel kezdett az V. Shakespeare fesztivál Gyulán. Ráadásul duplán, bár korántsem egyformán: Peter Brook szonettes, Vidnyánszky Attila pedig komédiás szerelemmel. Mindkét esetben kicsit olyannak mutatva azt, amilyen az időjárás is volt a hét elején: néha szeszélyes, néha kegyetlen, de azért előadást egyszer sem mosott el.
Brook – idén másodszor Magyarországon (!) – Love is my sin (Szerelem a bűnöm) című előadásával Shakespeare, a drámaíró helyett ezúttal Shakespeare-t, a költőt idézte meg. Bár tartja magát az elmélet, máig nem tudni biztosan, vajon Shakespeare annak idején valóban az 1609-ben kiadott Shakespeare’s Sonnets-el tört volna irodalmi babérokra (egyes nézetek szerint nem is tudott a kiadásról), mindenesetre úgy mondják: az Erzsébet-kori Angliában a drámát nem tartották igazán „úri művészetnek”. Brook viszont kijátszotta egymás ellen – vagy éppen egymásnak – ezt a két szintet, és a személyes érzéseiről valló költőt, az embert állította színpadra, hogy saját nyelvén beszélhessen magáról, ezúttal „főszereplőként”. A közel egyórás produkció során a 154-ből 29 szonett hangzott el, szinte folyamatosan egymásra és egymásnak felelve, dramaturgiailag az alábbi négy nagy téma mentén elrendezve: a falánk idő, elválás, féltékenység és a legyőzött idő. A színpad szinte üres volt, négy szék állt rajta szimmetrikusan elrendezve, kettő előtt kis asztal, egy szék pedig középen, jelezve a térfelek határát. Alattuk hatalmas, színes szőnyeg, szerelmi (?) küzdőtér: jellemzően csak a két színész (Natasha Parry és Bruce Myers) járhatta be ezt a „teren belüli teret”, a zenész (Franck Krawczyk) végig kívül maradt.
A tény, hogy az előadást Brook olyan nyilatkozatai előzték meg, miszerint 2010-ben lemond a párizsi Théátre des Bouffes du Nord igazgatói posztjáról, illetve, hogy „az idő múlásával régóta keresi, hogyan tudna szépen visszavonulni”, még inkább hangsúlyossá tette, hogy a szonettesten a szerelem és annak akadályai, végességének tudata nem is elsősorban a nő és férfi közötti viszonyra, hanem rendező és színház, hogy konkrétabbak legyünk: a Brook és Shakespeare közötti viszonyra jellemzők. Ezért jelzésértékű, hogy (zseniális) idősebb színészek szólalnak meg a színpadon, és talán ezért is lesz az előadás egyik legmaradandóbb emléke az utolsó blokk, amikor a versek között már nem szól a zene, csak a harmonika fújtat üresen, némán, egyszerre idézve meg a tenger hullámzását és egy lélegeztető gép hangját. Az előadás végén Myers és Parry kézenfogva sétálnak ki a színpadról a távozó harmonikás után, sokáig hallani a dallamot, amit követnek. De visszhangoznak az utolsó verssorok is, és bennük Brook: „A szerelem nem az Idő bolondja, / Bár romlás rabja arc és rózsa-ajk, / Szerelmet nem merít ki hét vagy óra, / Ítéletnapig szilárdan kitart. / Ha tévedek, s én is hűtlen leszek, / Sose írtam s szív sose szeretett.”

Rácz József , Kacsur András, Tarpai Viktória és Kacsur Andrea az Ahogy tetszikben / Koncz Zsuzsa felvétele

És míg Brook a szerelmet alapvetően retrospektív nézőpontból mutatta fel, egy nappal később a Gyulai Várszínház falai között éppen történik a szerelem Vidnyánszky Attila Ahogy tetszik-előadásában. Talán a szabadtér, illetve a várszínházak sajátja, hogy alapból kellemes atmoszférát teremtenek Shakespeare „green comedyjei” számára, mindenestre varázslatosnak tetszettek az először cirkuszi mutatványosoknak, később fehér stólákban az ókori görögök leszármazottainak tetsző kívülállók (a száműzött herceg és társai) ebben a szürreális meseerdőben. Ez az atmoszféra ellensúlyozza még az időszakos tempóvesztéseket is, amelyek (talán) a szövegrészek további rövidítésének szükségességére utalnak. Vidnyánszky rendezése mindezek mellett mintha a darabból szállóigévé vált „színház az egész világ” axiómára kívánna reflektálni, a színházi létre történő utalások át meg átszövik az estét: ilyen a játéktéren belül forgó kisszínpad (mozgatható díszletfallal, rajta nyitható kis ablakokkal), amely néha kastély, néha zölderdő. Ezen a kis színtéren birkózik Charles és Orlando (aki ezúttal nem álöltözetben, hanem Hamlet álnéven áll ki küzdeni), miközben az erkélyről nézőkként az ardennes-i erdőlakók biztatják őket. Ebben a térben illusztrálják Jaques híres monológját is Próbakő színészi hozzájárulásával. Egyszóval néha fellépnek a kis színpadra, néha lelépnek róla, a rajta játszódó történetet a szereplők is leplezetlenül bámulhatják, sőt ha szükséges, a száműzött herceg rendezőként továbblendítheti a forgószínpadot, közbekiabálva: „Tovább, tovább!”.
Stephen Greenblatt szerint a reneszánszban a szexuális különbség nem volt stabil: nos, ennek illusztrálására kitűnően alkalmas Vidnyánszky rendezése, ahol a férfi szereplőkről (Jaques, Le Beau, Ádám, Corinnus) általában kiderül, hogy álruhás nők. Így sokszorozódik meg az ugyan kicsit együgyű, de nagyon szerelmes Rosalinda (Tarpai Viktória) története is. Ám Rosalinda a szerelem szavait még csak közvetve sem Orlandótól (Ferenczi Attila), hanem a fejedelmi Céliától (Kacsur Andrea) tanulja, aki hatalmas fekete hajzuhatagával mindenhová követi őt – még a szerelembe is. Ivaskovics Viktor száműzött hercege egyszer zöldhajú tritonként énekel (itt meg kell jegyezni, hogy az előadás legszebb részei az acapellák), máskor görög férfiként (test)fest: ő a művész, aki kivonult a társadalomból. Mellé keveredik a clown, a bohócsipkás Próbakő (Rácz József) és Jaques (Vass Magdolna), a melankóliás, akiről kiderül, hogy főképp álszakálla miatt az. Az előadás végére kivétel nélkül mindenki az idősebb herceg világát választja, még tulajdon (áruló) öccse (Kacsur András) is. A kezdetben színes ruhákat fokozatosan váltják fel a fehér stólák, anyagok, amelyek végül az egész színpadot elborítják, a szerelmi rítus terévé téve azt.
És tényleg hihető, hogy így (is) lehetett szerelmes Shakespeare.Szerelem a bűnöm (Love is my sin) – William Shakespeare szonettjei (A párizsi Théâtre des Bouffes du Nord C.I.C.T produkciója)
Louis Couperin és Robert Schumann kompozícióit Franck Krawczyk játssza. Világítás: Philippe Vialatte. A rendező munkatarsa: Marie-Helene Estienne. A szonetteket válogatta, és rendezte: Peter Brook.
Előadja: Natasha Parry, Bruce Myers.
2009. június 30., Erkel Ferenc Művelődési Központ, Gyula

W. Shakespeare: Ahogy tetszik (Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, Csokonai Színház)
Díszlet-jelmez: Alexandr Belozub. Rendező: Vidnyánszky Attila.
Szereplők: Ivaskovics Viktor, Kacsur András, Szabó Imre, Vass Magdolna, Orosz Ibolya, Sőtér István, Ferenczi Attila, Rácz József, Domáreckájá Júlia, Krémer Sándor, ifj. Vidnyánszky Attila, Béres Ildikó, Tarpai Viktória, Kacsur Andrea, Orosz Melinda, Gál Natália.
2009. július 1., Gyulai Várszínház