A Madách Színház sallangmentes és elegánsan profi előadása úgy ugorja meg a világszínvonalat, hogy közben az emberi hang sem vész el.

A nemzetközi és a magyar zenés színház történetében is mérföldkőnek számító rockopera megannyi, az 1973-as kultfilm útján járó hippi vagy éppen bibliai korba archaizáló feldolgozás után megérkezett a mába. A Madách Színház sallangmentes és elegánsan profi előadása úgy ugorja meg a világszínvonalat, hogy közben az emberi hang sem vész el.

Magyarországon igen kevés követője akad annak a látásmódnak, amelynek szemüvegén keresztül az alkotók nézték a Jézus Krisztus Szupersztárt, s ez a látásmód a kortárs zenés színháznak akár világraszóló példája is lehetne: nem torzítja grandiózussá, aminek nagysága egyszerűségében rejlik, nem színeződik el fényektől és füstködöktől, és nem párásodik be feleslegesen felnagyított és kitett érzelmektől. A „kortárs” jelzőn ezúttal nem az erőltetett modernizmus értendő, a szereplők nem viselnek farmert, Júdás nem lövi főbe magát, nem írják felül vagy takarják el a történetet, csupán tisztán ábrázolják az emberi viszonyokat, pontosan teszik fel a kérdéseket. A mához közelítést szolgálja a szöveg új változata is. Az eredeti verziót is jegyző Miklós Tibor újrafordításában ugyan keresetlenebb, mint a korábbi, de tartogat néhány prozódiai nehézséget. A Szirtes Tamás rendezte produkció látványvilága már önmagában kiválóan kifejezi a fent említett látásmódot. Nagy fehér tablók és fény segítségével változik és strukturálódik át, szűkül és tágul a tér, ezt a hazánkban is gyakori, de most kifejezetten minőségi vetítések hol valós, hol stilizáltabb képei festik be. Önmagukban is képzőművészeti értékűek, és azzá teszik magát a színpadképet is. Emellett olykor fénycsövek is feltűnnek, hogy hidegségükkel vészt jósoljanak, vagy véres revüszínpaddá változtassák a teret Júdás túlvilági fináléjához (a díszlet Rózsa István, az animáció Vízvárdi András munkája). A darab nyitánya alatt tartószerkezeteken eresztik le azokat a jelmezeket, amelyeket az ekkor még a mai és a bibliai kort összemosó öltözetet viselő szereplők magukra vesznek, így a színen születnek meg a karakterek. A Rományi Nóra által tervezett kosztümök nem erőszakolják meg a hagyományt, mégis kortalanok. Rendkívül fontos a színszimbolikájuk is, a Jézus mellett álló Júdás és Mária Magdolna vörös öltözéke, különösen az előbbi bőrdzsekije erős kontrasztban van Krisztus természetesen fehér színű köpenyével – tehát a gondolkodás és a szerelem szenvedélye áll a hit mellett. Másrészt ezt a két karaktert köti érzelem Jézushoz, remek, hogy ez öltözetükben is megmutatkozik. A főpapok fémesen kék kabátja szintén karakteres ellenpont.

Sánta László (Simon) és Csengeri Attila (Jézus) Schiller Kata felvétele

A Madách Színház előadásában nagyon erőteljesen kidomborodik, hogy bár a mű Jézus utolsó hetét mondja el, és neki ajándékozza a musicaltörténelem egyik leggyönyörűbb szólóját, de alapvetően Júdás a főszereplője. Amellett, hogy a Jézust és Mária Magdolnát, illetve a Jézust és Júdást összekötő érzelmi háromszög – és egyébként valamennyi darabbeli viszony – árnyaltan van ábrázolva, így az emberi dimenzió is erőteljes, valójában Júdás figurájának az értelmezése és kiemelése teszi a produkciót igazán maivá és kissé elemeltté is. Ő az, aki kérdezni és kétkedni mer, a kor bukott hőse. Fontos továbbá, hogy a szereposztás nagyrészt remekül alá is támasztja mindezt. Nagyrészt – mert egészen friss előadói megközelítések és korrekt megoldások egyaránt akadnak.
A darabot kortárs műként felfogó rendezői megközelítésnek leginkább a Tóth Attila (Jézus)-Száraz Tamás (Júdás)-Gallusz Nikolett (Mária Magdolna)-Posta Victor (Pilátus) felállás felel meg. Izgalmassá teszi ezt a sort életkorbeli közelségük is, de főképpen a Jézus-Júdás páros ábrázolása. Tóth Attila az egyik televíziós tehetségkutató „ajándéka” a zenés színház számára. Jézusában mindvégig ott a bizonytalansági, egyúttal emberi tényező, az érzékenység, amitől megrázóvá, végigélhetővé válik a sorsa. A Getsemáne az ő előadásában nem egyszerűen számonkérés, hanem kétségbeesés, amely a szerep másik két alakítójánál kevésbé van jelen. A címszerepet már több alkalommal megformáló, kiváló Feke Pál határozottabb, küldetésének sokkal inkább tudatában lévő, a szerepben szintén, talán túlságosan is otthonosan mozgó Csengeri Attila pedig erőteljesebb, irányító személyiséget ábrázol, aki az említett áriában szinte beolvas Istenének. Tóth Attila Jézusának ellenpontja, az eddig szintén kevésbé ismert, de a színpadot szinte lángra lobbantó Száraz Tamás megteremti azt a Júdást, aki elég szenvedélyesen, dühösen, keserűen, és ami rendkívül fontos: egyszersmind szeretettel kérdezi és készteti számadásra Jézust ahhoz, hogy higgyünk az igazságában. Mindketten világszínvonalon énekelnek. Ez Feke Pál és Serbán Attila párosáról is elmondható; esetükben inkább egy olyan olvasat körvonalazódik, amely szerint egy magabiztosabb, bölcsebb Jézus kerül szembe egy éteribb, kívülálló Júdással. Csengeri Attiláé a legklasszikusabb Jézus-értelmezés: mártír, hérosz, akivel Varga Lajos alakításában egy kisember Júdás szegül szembe – emiatt itt borulnak fel leginkább az arányok. Gallusz Nikolett Mária Magdolnája játszik legszebben az érzelmi húrokon, emellett hangja is bírja a szerepet, a másik két szereposztásban Balogh Anna és Polyák Lilla inkább az egyikben vagy a másikban erős.

Serbán Attila (Júdás) Schiller Kata felvétele

Kulcsfontosságú a darabban Pilátus karaktere, az ember egy újabb arca, a kétkedő Júdás mellett a meggyőződése ellenére meghátráló másik „áruló”. Utóbbi, vagyis az árulás az apostolok esetében is bekövetkezik, akiket szintén részletgazdagon és egyénítve játszanak előadóik. Pilátus szerepében Posta Victor erőteljesen drámai figurát formál, amely részben a recitativóknak is köszönhetően elkülönül a többi karaktertől. Helytartóját látomásaiból eredő zaklatottsága az ítélethozatal pillanatára szinte nerói őrületbe kergeti. A színész Pilátus esendőségét, pökhendiségét, a fejére vont bűntől való rettegését is kiválóan megmutatja. Rettenetébe beleszövődhet az is, hogy vészteljesen közelinek, hasonlónak érzi magához Jézust, és még ismeretlen számára a vak népharag. Sasvári Sándor alakításában a figurát a lázálom jobban megtöri, szelídebb, Jézus iránti részvéte inkább szól az embernek, mint saját lelkiismeretének. Heródes magánszáma az előadásban sokkal inkább előadói produktum, mint árnyalt mikroalakítás, nemigen érzékelhető a bohóctréfa átfordulása agresszióba; Ádok Zoltán az előbbi, Nagy Sándor az utóbbi hangvételben játssza végig az egész betétet.

Nagy Sándor (Heródes) Schiller Kata felvétele

Magyarország egyetlen Broadway-kompatibilis koreográfusa, Tihanyi Ákos szintén formátumos munkát tett a színpadra. Nem nélkülözi a pontosságot és a kreativitást sem, összeépít klasszikus színpadi táncot és kortárs táncelemeket, nem lankadó lendületével magával ragad. Szinkronban, kánonban és még disszonanciában is kiváló az összhang a táncosok között. Az előadás záró jelenetében a szereplők a színpad elején a deszkákra helyeznek valamit „magukból”: a harminc ezüsttel teli zsákot, kendőt, fejpántot. A gesztus többféleképpen értelmezhető: terhet vesznek le vállukról Krisztusnak köszönhetően, mindenki a maga bűnét ajánlja fel, áldozatot hoz neki, esetleg magát a szerepet adja oda. Jézus keresztre feszítése és az említett záró jelenet után kicsivel rövidebb a csönd a kelleténél, az előadók szinte azonnal a zenés-táncos tapsrendbe váltanak át. Már-már kellemetlen Jézust és Júdást mosolyogva és összeölelkezve látni a zenés nagyszínpadon ritkán látott őszinteséggel ábrázolt történet után, de ez is a Webber-licenc és a Broadway-kultúra része, és világszínvonalú produkcióhoz világszínvonalú befejezés dukál. Hogy a Madách Színház ebben se maradjon le.
TIM RICE – ANDREW LLOYD WEBBER: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR
(Madách Színház)

Díszlet: Rózsa István. Videó: Vízvárdi András. Jelmez: Rományi Nóra. Zenei vezető: Kocsák Tibor. Koreográfus: Tihanyi Ákos. Koreográfusasszisztens: Molnár Ferenc. Világítástervező: Kiss Zsolt. Dramaturg: Zöldi Gergely. Karmester: Kocsák Tibor/Silló István/Zádori László. Rendező: Szirtes Tamás.
Szereplők: Csengeri Attila/Feke Pál/Tóth Attila, Serbán Attila/Száraz Tamás/Varga Lajos, Balogh Anna/Gallusz Nikolett/Polyák Lilla, Posta Victor/Sasvári Sándor/Venyige Sándor, Ádok Zoltán/Nagy Sándor/Szerednyei Béla, Csórics Balázs/Kőrösi András/Szvétek László, Arany Tamás/Klinga Péter/Pankotay Péter, Barát Attila/Merán Bálint/Nagy Balázs, Németh Gábor/Sánta László/ Szentirmai Zsolt, Ladinek Judit, Molnár Szilvia, Váradi Viktória, Baranyai Annamária, Végvári Eszter, Wégner Judit, Bereczky G. Zoltán, Borbély Richárd, Ekanem Bálint Emota, Miskovics Róbert, Mizsei Viktor, Sándor Dávid, Nyári Darinka, Ress Hajnalka.