Üzenete lélekrajz (emberi ösztökéink fura szövedéke), formája (a rudakkal) szemléletes és világos.

Festés és látványosság
Régen nem látott nyüzsgés fogad minket a MU Színház kávézóterében, még csak pár perccel múlt nyolc óra, de már mozdulni is alig lehet. Látható, hogy sokan szeretik Duda Éva darabjait. Nem szakmabeli arcok is feltűnnek a nézők között, ez mindenképpen örömteli, mert úgy látszik: a független kortárs táncszféra mostanság csak akkor maradhat meg, ha közismertté és népesebb körben keresetté válik.
Overdose (túladagolás): beszédes cím. A kezdőképben mozgótrónszerű képződmény araszol ünnepélyes lassúsággal a színen, amely masinéria részben a játszók kezében tartott hosszú rudakból, részben saját testükből áll össze. Szép és megfejtésre ösztönző mozgókép. A magasból hosszabb-rövidebb rudak lógnak be a játéktérbe; a táncosokon lévő jelmez a vertikális és a horizontális irányokra fókuszáló geometria szerint van megkomponálva, néhol csak csíkok fedik a testeket, máshol fekete szövet, megint máshol megtévesztésig az előadó saját bőrszínéhez illeszkedik az anyag. Mindez látványosságot, méghozzá nem is akármilyen, hanem értő módon megkomponált látványosságot ígér, amely ígéretet az előadás a későbbiekben maximálisan be is váltja – pazar akrobatikus elemeivel, Grecsó Zoltán bizarr módon könnyed rúdra futásával, rúdtáncával (és általában a rudakkal teltség fallikus atmoszférájával), valamint Kovács Gerzson Péter ihletett kézzel kalibrált fényeivel.
Duda Éva jól láthatóan festi a koreográfiáit, és ezt kiváló ritmus- és esztétikai érzékkel teszi.

Gondolat és gondolkodás
Az Overdose mind üzenet, mind forma tekintetében egy friss intellektus átgondolt, összeszedett munkája. Üzenete lélekrajz (emberi ösztökéink fura szövedéke), formája (a rudakkal) szemléletes és világos. Mond valamit a világról, miközben – gócpontokon a játszókkal – az értőn megtervezett fényekben a rudak dinamikus geometriája valamiféle mozgó festmény kellemes érzetét kelti. Ez a furcsa kellemesség jellemzi legjobban az előadás befogadását, ez a nézőtéri gondtalanság, amely a finom és könnyen emészthető lélekrajz érzéki látványából ered Az alkotók leveszik az igazi gond – a gondolkodás – terhét a vállakról, az emberi kapcsolatokról harmonikus, szemléletes formában közhelyszerű igazságokat mondanak. A néző elégedett, mivel ezt ő is így gondolta, de ennyire világosan sosem tudta kimondani, majd intellektuális értelemben jól lakottan hazamegy, miközben voltaképpen – enyhe érzéki és még enyhébb intellektuális bizsergésen kívül – nem történik vele semmi.

Csuzi Márton és Jónás Zsuzsa / Schiller Kata felvétele

Duda Éva két munkája (Overdose, Lunatika) hasonlóan lélekjáró, lélekfestő darab. De míg a Lunatika lélekrajza – benne a Holddal, a holdszerűség egy elgondolkodtató (vagyis termékeny) metaforájával – izgalmas, az Overdose szociálpszichológiai megközelítése a kapcsolatok dinamikájáról, kommunikációs ellehetetlenedettségünkről intellektuális értelemben meddő, a rudakkal való megjelenítés sem újszerű, ráadásul, az aktív befogadás számára nem sok szabad teret hagy lefedetlenül. A Lunatika az embert (és így a befogadót is) kérdésessé teszi, aki emiatt kénytelen a darabot hazavinni magával, időt szánni a vele – és ezáltal az önmagával – való foglalatosságra. Az Overdose ezzel szemben nem kérdez, csak válaszol, ráadásul ez a válasz is elvész a nézőtéri egyetértés homogén érzéki-intellektuális zsivajában.

Az előadás igazságfoka jól olvasható abban a jelenetben, amelyben négyen rudakon egyensúlyoznak, taszigálnak, macerálnak egy magatehetetlenül mocorgó női alakot, miközben a fények és a zene jelentőséggel telt atmoszférát hoz létre. Az ikonikusra komponált jelenet súlya egy pillanat alatt megtörik, amikor a női alak – kiszolgáltatottságának érzékletes jelelése mellett – a rudakért nyúl, néha szemmel láthatóan a rudak mozgatóinak akaratát is megelőzve. Odanyúl, ahol a rúd majd csak lesz. Legyen a kép bár kapcsolatrendszereinknek való kiszolgáltatottságunk érzékletes metaforája, vagy – Madáchra utalva – az emberi romlottság elborzasztóságának érzékletes mozgóképe, a jelenet ettől az „együttműködéstől” elveszti eredeti igazságát, érdekesebbnél érdekesebb pozíciók, kunsztok látványának élményévé csendesedik. Öt embert látok, akik mesterfokon produkálják magukat egy színpadon.
Igazságtalanság volna azonban eltagadni az előadástól a mozgások esztétikus mívességét csakúgy, mint az általa létrehívott torokszorító szépségeket abban a jelenetben, amelyben először marad egy férfi és egy nő (Jónás Zsuzsa és Csuzi Márton) a játéktéren. Kettejük egymásra és a fényekre érzékenyen reagáló héjanásza valódi kortárs remeklés, bárhol a világban megállná a helyét.

Kérdés és állítás
Ahogy – még az előadás megkezdése előtt – az ülőhelyeket megvilágító fények lassú csökkenése követte, terelgette a közönség halkulásának saját dinamikáját, érzékeny lélekismeretet sejtetett, miközben a befogadóhoz való zökkenőmentes illeszkedése hajszálpontosan vetítette előre, amit az ezt követő ötven percben láttunk: lélekfestést gipszkartonra, finom fényecsettel, gondolattal, metaforával. Ha – a metaforáknál maradva – a megrendelő szétnéz egy ilyen módon renovált lakásban, bizonyosan elégedetten fizet. De vajon valódi építőelemet vásárolunk ilyenkor, vagy csak egy fal feldíszített látványát?
Egy héttel Duda Éva bemutatója előtt jelentkezett új darabbal Kovács Gerzson Péter. Szimultán ablak című előadása csupán kétharmadházat volt képes produkálni ugyanott, ahol Duda Éva munkájának híre hézagtalan teltházat vonzott. Úgy tűnik, mielőtt a lakáskultúra-metaforát megválaszolnánk, érdemes feltennünk egy kulturális közállapotainkra vonatkozó sokkal súlyosabb kérdést: a független színházi szférát alapjaiban megváltoztatni látszó központi támogatásrendszer tükrében van-e egyáltalán metszete az alkotót eltartani képes népszerűségnek és a művészi értéknek? Avagy rövidebben: lehet-e mainapság Magyarországon népszerű, ami értékes?

Overdose (Duda Éva Társulat)

Zeneszerző és zenei szerkesztő: Kunert Péter. Fénytervező: Kovács Gerzson Péter. Jelmez: Masa Richárd, Opra Szabó Zsófia. Díszlet, koreográfia: Duda Éva.
Alkotók/előadók: Gulyás Anna, Jónás Zsuzsa, Lázár Eszter, Simkó Beatrix, Bordás Emil, Csuzi Márton, Grecsó Zoltán, Mikó Dávid.

MU Színház, 2010. december 10.