Készülő produkcióról csak jót vagy semmit…

Munkabemutatót ígértek Zsámbékon – de mire odaértünk, nyílt próba, vagy ahogy a rendező, Laboda Kornél mondta, trailer lett belőle. Talán nem is baj: egy nyári színházi estén, még ha a zsámbéki rakétabázisra megy is érte a néző, könnyen megárthat a túl sok magvas gondolat – az előadás képlékenységének kimondása pedig érzékelhetően felszabadítóan hatott a színészekre.
Készülő produkcióról csak jót vagy semmit illik írni; tehát az írás puszta ténye is azt mutatja, hogy a már említett befejezetlenségen kívül nincs takargatnivalója a Dosztojevszkij-regényből (és még meglehetősen sok mindenből, amit nagyvonalúan improvizációnak szokás nevezni) született Karamazovnak. Pedig könnyű lenne mellényúlni, sematikus krimit vagy nehéz levegőjű, sztereotipikusan mámoros orosz filozofálgatást csapni kettő-négy órában. De egyik sem lett: kaptunk viszont egy jó értelemben vett szórakoztató produkciót, ami persze inkább hasonlított egy jól megszerkesztett revüre, mint egy jól megszerkesztett színdarabra, de ezt már, ugyebár, megtárgyaltuk.
És hogy mivel telt el az előadás egy órája? Néhány perc narrációval, számos, az egész teret betöltő családifotó-pózzal, vagy egy tucat dallal, dramaturgiai és funkcionális jellegű vasajtó-nyitogatással és csukogatással, fel-felvillanó karakterekkel, mély beszélgetések meg-megszakított mély részleteivel, egy kibírhatatlan apával, négy nehezen kibírható fiúval, gyilkossággal, szexualitással, ki- és beszólásokkal. És bár Laboda felvezetésként szabadkozott, hogy nincs itt még követhető történet – a készülő előadás egysége, átgondoltsága a forma ellenében is átszüremkedett a produkción.
A rendező és Lisztopád Krisztina látványtervező igen jól bánt a térrel. A rakétasiló elnyújtott, csupasz hodályát csak a legszükségesebbekkel – egy asztallal, székekkel, egy víztartállyal és egy olajoshordóval – rakták üresre, ugyanakkor a hátsó falat képező hatalmas vasajtót és az azon túli zöldet is bevonták a játékba. A négy színész tablószerű elhelyezése, filmes együttmozgatása sajátos élettel töltötte meg a puritán helyszínt.
Ami a színészeket illeti, úgy tűnt, egyelőre inkább csak helyzetgyakorlatok sikeres megoldásáról, mint kiforrott karakterek megjelenítéséről van szó – de ez szinte természetes velejárója egy munkabemutatónak. Az elő-előadás szabadságát Orosz Ákos (Ivan Karamazov) érezte át a legjobban, alakításának legmeggyőzőbb pillanatai voltak, amikor többször is teljes magabiztossággal szólt ki szerepéből, majd tért vissza az erkölcsi értelemben kicsit dobbantó Ivan bőrébe. Lazók Mátyás – akit Orosszal együtt a dalok szerzőjeként is említ az online színlap (az offline szórólap ennyire nem naprakész, a szereplők nevét is csak hetvenöt százalékban ismerteti helyesen) – nem csak a szelíd Aljosát játssza, de egy epizód erejéig igen emlékezetesen alakít egy lányos zavarban levő zavart lányt is. Adorjáni Bálint Dmitrije igazán érett figura, a nyugalom és a hirtelenség sajátos keveréke. Jankovics Péter apaként és a fattyú Szmergyakovként is megjelenik – igen tisztán ábrázolja a családi tragédiát szülő apajellemet.
Egyelőre lehetőségeket mutat a Karamazov, egy jó előadás lehetőségeit. De annak ellenére, hogy végleges formájától még messze jár a produkció, mostani formájában is élvezetet nyújt – úgyhogy tessék csak nyugodtan visszanevezni nyílt próbáról munkabemutatóra.

Karamazov (FÜGE Produkció – MU Színház – Zsámbéki Színházi Bázis) F.M Dosztojevszkij regénye alapján írta: Faragó Zsuzsa, Laboda Kornél és az előadásban játszó színészek. Látvány: Lisztopád Krisztina. Dramaturg: Faragó Zsuzsa. A dramaturg asszisztense: Bíró Bence e.h. Dalszerző: Orosz Ákos, Lazók Mátyás. Rendező: Laboda Kornél.
Szereplők: Adorjáni Bálint, Orosz Ákos, Lazók Mátyás, Jankovics Péter.

Zsámbék, 2012. július 14.