A körmét rágja, miközben istenfiúnak hiszi magát…

Egy mártír vagy több „mártírok”? A német drámaíró, a berlini Schaubühne dramaturgja szerint több (Märtyrer), az angol fordítás szerint csak egy (Martyr). A Katona József Színház Dömötör András rendezte bemutatója Mayenburghoz hasonlóan a többes szám mellett foglal állást – a címadást illetően legalábbis mindenképp – a fanatizmus egymástól különböző arcainak emlékezetünkbe idézésével. Vagy a fanatizmus helyett használjunk finomabb szavakat, és beszéljünk egyszerűen csak a még kialakulatlan, vagy ennek szöges ellentéteként a betokosodott világszemléletről, emberi attitűdről?
A darab története szerint a még fiatalkorú Benjamin a Biblia egyes szakaszait, példázatait kezdi alkalmazni a mindennapi élet szituációiban – például egy uszodai testnevelésóra alkalmával. Mint utóbb megtudjuk, a fiú megtagadta az úszást, nem volt hajlandó levetkőzni, belemerülni a vízbe, és nézni, ahogy osztálytársnőinek fehér húsa ki-kibuggyan az inkább látni hagyó, mintsem sejtető bikiniből. Hasonló korú fiúk részéről nehezen elképzelhető ez a fajta megbotránkozás. Feltételezhetően épp hogy titkos örömmel tölti el őket az ártatlanul, alkalmilag fölkínált látvány. És az ártatlanságot ki merné megkérdőjelezni, ha hasonló korú lányokról beszélünk? A férfiúi első virágzásán már túlesett, enyhén pocakosodó, de azért még így is sármos testnevelés- és földrajztanár, Markus Dörflinger (Nagy Ervin) – naivitásból vagy alakoskodásból – bizonyosan nem. Kedvese, a biológia-kémia-földrajz szakos, vagyis a reáloldalt, a mai felvilágosult tudományokon szárba szökkenő világnézetet (és annak mindenhatóságát) megtestesítő Erika Roth (Ónodi Eszter) annál inkább. Nemkülönben Benjamin egyedülálló anyja, Inge Südel (Kiss Eszter) és az igazgató úr, Willy Batzler (Takátsy Péter). Utóbbi mindvégig különös kettősséget mutat Benjamin tetteivel és az általa hangoztatott elvekkel, gondolatokkal, erkölcsiséggel kapcsolatban. Két lábával két különböző világ talapzatán áll, ez a két világ: a múlt a maga szigorú moráljával és törvényeivel, valamint a jelen az istentől kivívott szabadságával és szabadosságával. Ha az iskola feje a kettő közt képes lenne egyensúlyt teremteni, azzal talán elejét is vehetné a később bekövetkező tragikus eseményeknek. De nem képes. Gyengeségből (?), kíváncsiságból (?) vagy éppen elfojtott szexualitásából igazságot szolgáltat a fiatalembernek, és arra kötelezi a kislányokat, hogy egyrészes úszódresszben látogassák az órát. A dráma további három szereplője – a két osztálytárs, a testi fogyatékos Georg Hansen (Dankó István) és a nőiségében épp csak kibontakozó Lydia Weber (Pálmai Anna), valamint a szexualitást a kézrátételes áldásban megélő Dieter Menrath tiszteletes (Elek Ferenc) – egyfajta tükörmása a három „világi” tanárszemélyiségnek.

Tasnádi Bence / fotók: katonajozsefszinhaz.hu

Benjamin fanatizmusa a mindannyiuk (többé-kevésbé rejtett) szellemi-lelki-testi irányultságait leleplező dráma katalizátora; látjuk, miként hozza működésbe az emberekben munkáló erőket, vágyakat és félelmeket, s hogy ezek az erők, vágyak és félelmek aztán kinél-kinél milyen irányt vesznek. Dömötör András rendezése Benjamint eltévelyedett, másokat semmibe vevő despotának ábrázolja, aki szemellenzősen hirdeti egy büntető isten büntető szavait. De érti ő egyáltalán, hogy miről beszél? S hogy miről beszél az Isten s azok a régvolt emberek, akiket idéz? Benjamin fél. Benjamin a körmét rágja, miközben istenfiúnak hiszi magát, és csodálatos gyógyítást akar végrehajtani. És Benjamin a bujtogatástól, bűncselekményektől sem riad vissza az isteni igazságszolgáltatás zászlaja alatt. A dráma nem mondja ki, mi indíthat egy fiatal srácot arra, hogy a megváltó szerepét akarja magára ölteni; erre csak következtetni tudunk az életkori sajátosságokból, illetve a környezet szellemi-lelki állapotából. Az viszont nyilvánvalóvá válik, hogy micsoda veszélyekkel járhat, ha valaki a nélkül beszél a szellem nevében, hogy valós ismerete lenne róla. S ezen a ponton meg kell állnunk egy pillanatra, mert mind a drámaszerző, mind a rendezés egy kényes témát feszeget, mely egyik oldalról faji, másik oldalról vallási (bár a vallási helyett inkább használnám a szellemi-spirituális jelzőt) természetű. S ha arra gondolunk, miféle érzelmeket és indulatokat vált ki mind a darabban, mind a közéletben akárcsak egyetlen szó, miként sérti egyik vagy másik ember érzékenységét az iskolában tanult tudásanyag esetleges egyoldalúsága, úgy mindenki megérti az egyes illetve a többes szám fontosságát is. Mármint ami a mártírságot, a mártíromságot illeti.

Takátsy Péter, Tasnádi Bence és Ónodi Eszter

Ki itt a mártír? A bibliai, héber nevet viselő Benjamin, aki látszólag Isten nevében ítéli el a meztelenséget (majd ugyancsak a hit nevében, tiltakozása jeléül vetkőzik meztelenre a felvilágosító jellegű biológiaórán), vagy Roth tanárnő, aki úgymond a saját fegyverével akarja legyőzni a fiút, s ezért szintén belemélyed a Bibliába, s voltaképp fanatizálódik maga is? Látszólag a tanárnő a darab igazi mártírja, hisz miközben segíteni szeretne a fiún, addig az félelemből-számításból (?) megvádolja mint zaklatót. Mire is az addig ellenséges, a fiát meg- és elítélő anya a gyereke pártjára kel, s a többi felnőtt is megbotránkozva tekint a „pedofil” tanárnőre. Pedig ebben az egyben Erika Roth biztosan ártatlan. De foggal-körömmel ragaszkodik „tudományához”, amit igaznak vél. Vajon a hajlíthatatlan, rugalmatlan szemlélet nem fanatizmus? Erika sajátos hite, a biológia, a földrajz, a kémia – vagyis a tudomány – mártírja lesz. S végső soron a félelemé, akárcsak Benjamin.
A rendezés nagy kérdése, hogy meg tudja-e tartani az egyensúlyt, vagy pedig Willy Batzler igazgató úrhoz hasonlóan elhamarkodottan igazságot oszt. A Tasnádi Bence alakította Benjamin Südel nem kimondottan ellenszenves, inkább esendő figura, akiben egy pillanatra sem csillan meg a belsőleg átélt, valós szellemiség. Csupa kérdőjel és egy csepp démoniság. Szájából úgy hangzanak el a bibliai sorok, mint csupa szeretetlen fenyegetés. Vele szemben Ónodi Eszter Erikája magabiztos, valamiféle érzéki, felsőbbséges erőt képvisel, melynek demonstrálását nem szalasztja el a párkapcsolatában sem. Önmérsékletét akkor veszti el, mikor Benjamin az arcába vágja, hogy zsidó. Az addig segítőkész tanárnő panaszt tesz az igazgatónál. A darab az ő mártírjelenetével ér véget. Miután környezete elítéli, és el akarják távolítani, szöget és kalapácsot vesz elő, hogy a padlóhoz szögezze a lábfejét. Krisztusi áldozatvállalás, vagy végérvényes helyhez kötődés?

Marius von Mayenburg: Mártírok
Díszlet: Kálmán Eszter. Jelmez: Bujdosó Nóra. Zenei munkatárs: Molnár Szabolcs, Vajdai Vilmos. Korrepetitor: Szabó Móni. Dramaturg: Radnai Annamária. Asszisztens: Fejes Vera. Rendező: Dömötör András.
Szereplők: Takátsy Péter, Ónodi Eszter, Nagy Ervin, Elek Ferenc, Tasnádi Bence, Kiss Eszter, Dankó István, Pálmai Anna.

Katona József Színház, Kamra, 2013. április 26.