A szereplők egyetlen arcvonalon sorakoznak a darab szerint. Annak a nekibuzduló dem-okrata (sic!) csapatnak a tagjai, akik a nép nevében és a nép javára kívánnak cselekedni, ügyelvén, hogy tettük ne ellenkezzen az alkotmánnyal, s a család szentsége szorosan a haza üdve után következzék.

Caragiale darabja valaha botrány volt, írja a Nemzeti Színház műsorfüzetként is forgatható új magazinja, a Nemzeti. Annak idején a román zsenit kifütyülték meghajlásnál, mert komédiájában a nézők túlontúl magukra ismertek. A publikumnak kevés érzéke lehetett az öniróniához, a komédia az új felkapaszkodókról szólt. Később az igazgató le is vette műsorról, elkerülendő a folyamatos botrányt. Minden társadalmi-politikai fordulatnál vannak vicces és érzékeny pontok. És a XIX. századi románság polgári felfordulását oly ügyesen jellemezte Ion Luca Caragiale, hogy érvénnyel lehet előhúzni akár száz év után is. Szokták is. A legújabb Nemzetiben eddig több érának volt Caragialéja. Ma már ugyan nem kelt botrányt a nézők körében, sőt talán egyesek számára a darab humora is megkopott, de azért senki sem vitathatja el tőle szellemes megfigyeléseit, melyek éppen olyan elegánsan szurkálgatnak telibe ma uralkodó társadalmi irányvonalakat, ahogyan hajdan döfködhették.
Persze elsősorban a hülyeséget és a szűklátókörűséget döfködi a darab vérbő és könnyed fordulatokkal, kellemesen ostoba embertípusok locsi-fecsi sürgés-forgásával. Egyetlen zűrös éjt követhetünk végig, amelyben zavarognak az érzések és a felbuzdulások. Szerelmi kalandok és bonyodalmak, szolga-úr csetepaték, férfi és női csalafintáskodások egy ügyesen kevert katyvaszban. A rokonszenvesen esendő emberi csetlések és botlások mögött felvillan valami kaotikus mozgalom. A szereplők egyetlen arcvonalon sorakoznak a darab szerint. Annak a nekibuzduló dem-okrata (sic!) csapatnak a tagjai, akik a nép nevében és a nép javára kívánnak cselekedni, ügyelvén, hogy tettük ne ellenkezzen az alkotmánnyal, s a család szentsége szorosan a haza üdve után következzék. Lássuk, mire mennek az előadásban!

Eperjes Károly és Kristán Attila / fotók: Eöri Szabó Zsolt; forrás: facebook.com/nemzetiszinhaz

A rendezés a bohózat mellett tör lándzsát. Szabó K. István rendező gyors tempóban igyekszik játszatni a dialógusokat és a színpadi eseményeket, burleszkhez közelítő szituációkat ajánl a színészeknek, hogy komédiázhassanak. Nevet is a publikum. De nem ragadja magával a nevetés: valahogy hiányzik az előadásból a frissesség, az éppen most születő fergeteg elsöprő ereje. A rendező jelenetről jelenetre halad, biztos kézzel dolgozza ki a Kulcsár Edit dramaturggal pergőre szabott fordulatokat, de folyton olyan az élmény, mintha mindezt már láttuk volna valahol. Mintha kevés lenne azambicáj, nem tombol és nem sziporkázik az „emberi hiúság karneválja”! Derekasan megszerkesztett séma szórakoztat, felkészült művészekre és általában működő hatásokra építve, de kicsit visszafogottan, kicsit rutinosan, kevés új felfedezést kínálva. Voltaképpen az előadás letudja Caragiale vígjátékát, így pedig még a darabban rejtőző abszurditások, szatirikus elemek is csak haloványabban sejlenek fel. Pedig komolyabban is csipdeshetnék a felhelyezett átmenet korát.

Az átmenet időtlenül jelenik meg, akár egy régi, patinás épület felújítása. A színen pontosan ilyen változásban van minden. Cristina Milea díszletének lényegi elemei egy forgószínpadon állnak, ügyesen egymásba illesztve a darab különböző helyszíneit. Például varrógép a hölgyeknek, kisasztal italokkal az uraknak, vetett ágy habos leplekkel a cicázásoknak. Csakhogy az ágy egy roncsautó platóján áll, másik fele, a vezetőfülke már a szolga tanyája. Vagy a szalonban áll egy malterkeverő is, remek epizód hívja fel rá majd a figyelmet. Hátul pedig a falon futó folyosót borítóháló fedi, állványok keretezik, mint renováláskor. Zajlik a felújítás minden téren, hiszen folyamatosan arról hallunk a szereplőktől, hogy készül a társadalmi változás. Az új erők harcosai előttünk vívják kisszerű csatáikat, nem éppen a társadalmi jóért, sokkal inkább saját szerelmi intrikáik, családfői méltóságuk vagy pár garast érő haszonlesésük győzelméért.

A színészek fülön csípik a kisszerű jellemeket, felületes alakok és mozgalmárok kis serege jön-megy, renovál. Básti Juli szószátyár, szeszélyes és indulatos Vetája a szerelmi bánattól búskomorrá szikkadt varrónőből alakul mozgékony és talpraesett dámává, aki a meghitt családi életet felszarvazott férje és kitartott szeretője között képzeli el. Civódásai közben magas hőfokon ég, akárcsak szerelmi partnere, Kristán Attila, aki Chiriacként sértett hősszerelmest játszik, basszusban buzog elő belőle a mélyen átélt féltékenység: hiába szerette el gazdája asszonyát, elviselhetetlen számára, hogy tőle is elszerethetik. Ugyanis erre gyanakszik Eperjes Károly, Veta megcsalt férje, aki rögeszmésen tépelődő gyanakvásból és ostobaságból van kikeverve: Dumitrachét a felfokozott idegállapot jellemzi, legyen az politikai színezetű vagy szimplán családi. Eperjes latolgat és tombol, rémeket képzel, kardélre hányna és esküdözik, de nem hajlandó helyesen látni a helyzetet, nem csoda, hogy a végkifejletben szeretett alkalmazottja, Chiriac fogja továbbra is melegíteni hitvese ágyát.

Eperjes Károly, Sinkó László és Schnell Ádám

Voltaképpen a bohózati elemek abszurd hátterét ez a végkifejlet leplezhetné le, ahol álszent módon zajlik tovább minden. Mire idáig jutunk, világossá válik, hogy ebben a világban tulajdonképpen mindenki széllelbélelt és meglehetősen romlott karakter. Söptei Andrea egy üresfejű szerelmes fruskát játszik, csacsog és repdes. Rácz József hajlékony és simulékony haszonleső. Sinkó László pompás epizódja, mikor Nae Ipingescu próbálja felolvasni a Harsona cikkét a meghirdetett dem-okrata programról, de folyamatosan beletörik a nyelve, így meglehetősen kifacsarja az elveket. Miféle elveket! Csupa demagóg ömlengés. Aki pedig írásba foglalta őket – Schnell Ádám botcsinálta amorózója -, az újságíró, történetesen szintén mulatságos tévedésből gázol be egy idegen ház ágyneműjébe, hogy saját szerelmi hevületét kielégítse, és ezzel elindítsa a bohókás éjjeli üldözés bonyodalmát. Veta férje és szeretője rá gyanakszik mint boldogságuk megrablójára, hajkurásszák és elkapják, ám gyorsan tisztázódik a bonyodalmat gerjesztő félreértés, és egy csapásra minden megoldódik. Kiderül, hogy Veta nem csalta meg az újságíróval a férjét, így a ház politizáló ura megnyugodhat asszonya házastársi, szeretője pedig elorozott hűségében. Vagyis az álszent ringlispíl foroghat tovább (a szerkesztő úr találóan egy körhinta figuráján menekülne, s ott is kapják el). Ami pedig ezután következik, csakugyan a sültbolondok egymásra találása. A helyzet tisztázása után kölcsönösen biztosítják egymást, hogy ugyanazon az oldalon harcolnak a társadalomért, és jöhet az összeborulás: alkotmány, család, házasság, szeretet és persze felszín alatt mindaz a becsapás, hazudozás, amit addig láttunk a felrajzolt viszonyokban. Ha úgy tetszik, az átmenet korrajza. Bolondos, zűrzavaros egy világ, csakugyan.

Ion Luca Caragiale: Zűrzavaros éjszaka
Fordította: Seprődi Kiss Attila. Zene: Horváth Károly. Díszlet és jelmez: Cristina Milea. Dramaturg: Kulcsár Edit. Rendező: Szabó K. István.
Szereplők: Básti Juli, Söptei Andrea, Eperjes Károly, Sinkó László, Kristán Attila, Rácz József, Schnell Ádám. Zenészek: Gáspár Álmos, Farkas Rózsa, Horváth Károly.