Vinnai András üde (és alaposan túlírt) darabjában szikrázó meg lapos gegek zuhognak; iróniája jeges, dermesztő és kacagtató.

A TÁP Színház és Vinnai András szarkasztikus iróniája most is elragad. Az új opus a gyereknevelés nehézségeit járja körül, sokszálú, virgonc, bohózati blődlivel, szélsőségesen elrajzolt groteszk élethelyzetekkel, giccsbe hajlóan nyálas, szívszaggató zenékkel. A habkönnyű, fanyar előadás hamisítatlan TÁP-kabaré; nyegle vihánc; vaskos verbális és gesztikus poénok zuhataga.
A nyitó képsorban Shivak Shurman (Borsányi Dániel) kanapén heverészve a tévé távirányítóját nyomogatja, majd hamarosan sivár, áruházi környezetben vagyunk, ahol tétova hősünk gyerekszoba-bútort szeretne vásárolni leendő kiscsaládja számára. Az eladók nemcsak eladók itt, a Furnitur nevű áruházban, hanem életvitel-tanácsadók, mindenható, rámenős menedzserek, akik szeretnek belemászni az ügyfél magánéletébe. Az egérszürke köpenyes, marcona munkatársak ipari porszívóval járnak körbe, hamar beszippantják a gyanútlan ügyfél kézben lobogtatott kívánságlistáját. Egyikük, Gavril (Nagy Zsolt játssza) többször is nyomatékosítja, hogy ez a legnagyobb teljesítményű porszívó a világon, s szemléltetendő mindezt, puskaként tartva a porszívócsövet, kollégája orcáját, szájszögletét kezdi szívatni jó hosszan, úgy, hogy a munkatárs arca egészen eltorzul. Közben a háttérben tévé villog, s az eladó folyamatosan ismételgeti a képernyőn az újra meg újra szétbakizott áruházi reklámszöveget (Bánki Gergely sokadszor is elsüti majd, élénk kacajjal kísérve, ugyanazt a poént), miközben harmadik társuk a földön kúszva jajgat hosszasan, keservesen vonszolva magát előre.
A gyorsan pergő epizódok hamar eloldódnak a primer valóság síkjától, s átúsznak ironikus, elemelt, bohózati abszurdba. Akkor legalábbis mindenképpen, mikor hősünk az áruházi bemutatóterem kádjában döbbenten fedezi fel lubickoló kedvesét, aki azonmód a fogkeféjét kéri a meghökkent fiútól. Shurman ekkor már elég otthonosan mozog a mérnökien megtervezett otthontalanságban, hamar előkerül a fogkefe is, meg a fogkrém, a szelíd, ám élesre fent nyelvű lány (Gergely Katalin) és a pasija csakhamar egymásnak esnek, veszekednek, duzzognak, kibékülni próbálnak, szerelmet vallanak, és vitatkoznak a végtelenségig. Csakhamar vált a szín, a háttér fehér falsíkjából franciaágy siklik elő (díszlet: Khell Zsolt), s látjuk, ahogy a lány paplanba burkolózva aludni próbál, ám a fiú inkább szexelni akar, de az aktus sehogy nem akar összejönni, marad a civakodás, a marakodás, meg a sírós összeborulás. S közben elhangzik néhány érzelmes futam is a leendő bébiről, aki a vágyaik netovábbja, csak hát születéséig még hosszú és rögös az út. Közben érzelmes dalocskák csendülnek fel, hőseink mikrofonnal a kézben többször is dalra fakadnak, amúgy TÁP módra, giccsesen tocsogós, szívdöglesztő iróniába ágyazottan.

És akkor hősünkre egyszer csak, hamarabb, mint gondolná, lecsap a gyermekáldás (bocs a képzavarért). Áll a kiságy fölött, büszke apai öntudattal, párásodó tekintettel, mikor kipattan a járókából egy nagyra nőtt, hiperaktív csecsemő, s ordít, de veszettül. Üvölt, hogy csak úgy harsog. Radnai Márk főkötős, felhúzható gyerkőce, parányi bébi-bábbal a nyakában, lassan, vizslatóan, kajánul pillant körbe, a megrettent, megfélemlített szülőket fürkészve, akik azt se tudják, hova szaladjanak, mit csináljanak, hogyan csitítgassák harsány csemetéjüket. Minél jobban babusgatják, annál jobban üvölt a büdös kölök. Ez az egyik legerősebb, színészileg, rendezőileg is leginkább kidolgozott jelenetsor az előadásban: igazi abszurd szcéna, s persze kabaré a javából. Vajdai Vilmos rendezése az ilyen helyzetek kidolgozásában, elrajzolásában, felnagyításában, szélsőségessé tételében igazán erőteljes: a reálszituációk abszurdba emelésében, a mindennapi létállapotok kifacsarásában, a közhely-történések átlényegítésében. Ugyanilyen elrajzoltan s vérbőn groteszk a később színre lépő nagydumás, hablatyoló após (Márton András) és az élveteg anyós (Lázár Kati) figurája is. Márton bohókás, kissé lökött apósa csak beszél és beszél, nyomja a sódert feltartóztathatatlanul férfiúi hódításairól, a férj feladatairól, a hatásos szex titkairól (egy franciaágyas jelenetben majdhogynem gyakorlati bemutatót is tart, de épp szerencsétlen veje a hálótárs). Lázár Kati kaján anyósa élvvágyó virgoncériával nyomul rá ekkorra már némiképp elbizonytalanodott vejére, miközben szabad szájú házassági praktikáival és taktikáival boldogítja a megzakkant fiút. Zilált tudatú, őrületbe kergetett hősünk csakhamar megfutamodik a kiteljesedő családi boldogság elől, kapóra jön ehhez egy, a tévéképernyőről előlépő, lobogó hajú rámenős leányzó (Szilágyi Katalin), aki a romantikus testi-lelki szerelem igézetével csábítja a messzeségbe, a magas hegyek közé, ahol már csak a szél és a favágók járnak. Meg a tiszta szerelem. Már csak a szerencsétlen kiskölyökkel kéne kezdeni valamit, ha már az anyjának se kell, szegény. A játék eme pontján, kell-e mondani, már minden (és mindenki) úszik a mézédes boldogságban, elmerül az áradó, csöpögős édességben; túlcsordulnak az érzelmek, a slágerek, a zenék. Még a villódzó fényinstallációk is. Utóbb üvegfal mögött látjuk hősünket ücsörögni a magasban, körötte életének tanúi, gumiarcú bábokként, akár a párkák, fejére olvassák bűneit.

Többször és többféle zárlattal jutunk el a végkifejletig. Az apai tapasztalatokkal felvértezett Shurman előbb még lenyom előttünk egy, a zenei előadó-művészet tárgykörébe sorolható mikrofonos műsorszámot, majd előkerül a már ismert ipari porszívó (tudják, a nagy teljesítményű), s látjuk, amint hősünk kádban ülve alámerül az elektromos cuccal. Az atomvillanás után csak a semmi lüktet tovább.
Vinnai András üde (és alaposan túlírt) darabjában szikrázó meg lapos gegek zuhognak; iróniája jeges, dermesztő és kacagtató. A művet átható groteszk, szarkasztikus létszemlélet többnyire átlendít a dramaturgiai döccenőkön. (A drámát korábban már játszották Temesváron, sőt tévéfilm is készült belőle, Márton István és Vajdai Vilmos rendezésében.)
Vajdai rendezése a már megszokott TÁP-minőséget prezentálja, látványban, szcenikában, színészi jelenlétben (az emblematikus Nyúl helyett most tipegő Fürj cserreg a színen, kétoldalt táncos-lányok ringatóznak). S bár ráfért volna a játékra a szigorúbb szerkesztés, a frissesség, az elevenség, a csillámló humor majdnem végig kitart. A mai léthelyzetek alulnézeti, groteszk tükörcserepeiben felvillannak jelenkorunk jellegzetes figurái. Sokat virgonckodnak, örömködnek, hülyülnek, poénkodnak az előadásban, de többnyire jól áll nekik. S az eszmei mondanivaló? „A gyerek olyan, mint a botmixer. Mindent felforgat.” Persze ez is csak irónia.

Vinnai András: Furnitur (TÁP Színház – Thália Színház)
Dramaturg: Turai Tamás. Díszlettervező: Khell Zsolt. Jelmeztervező: Juristovszky Sosa. Koreográfus Gergye Krisztián. Zeneszerző: Farkas Mihály. Operatőr: Márton Balázs. Videó&látvány: Juhász András. Rendező: Vajdai Vilmos.
Szereplők: Borsányi Dániel, Gergely Katalin, Márton András, Lázár Kati, Bánki Gergely, Radnai Márk, Nagy Zsolt, Janklovics Péter, Fekete Ádám, Szilágyi Katalin, Gosztonyi Csaba, Asztalos Dóra, Barabás Anita