Fontos, hogy nincs eldöntve, ki ez a Jézus ma: valódi szent vagy csaló kocsmafilozófus, ahogy azt Júdás gondolja róla…

Andrew Lloyd Webber rockoperáját ezúttal a Budapesti Nyári Fesztivál szemléjének keretében láthatta a fővárosi közönség a Városmajorban. A Csiky Gergely Színház előadása arra tett kísérletet, hogy a jelenbe importálja a hetvenes évek elsöprő sikerű művét, mégpedig rengeteg idézettel, utalással és zavarba ejtő iróniával. Azért mondom, hogy zavarba ejtő, mert számomra többször eldönthetetlen maradt, hogy egy-egy jelenet hol helyezkedik el egy skálán a vicc és a vérkomoly között.

Fotók: Nagy Attila

Ami biztos: az előadásban a tanítványok már nem az 1973-as Norman Jewison-film olajfák hegyén ugráló hippijei, helyette romkocsmában merengenek. Világos, hogy a filmben megjelenő háborús fenyegetettség, és a vele szembeállított címszereplő ma már nem ugyanazt jelentené, mint a hetvenes évek elején, sőt még azt is el tudom képzelni, hogy itt és most számunkra semmit nem jelentene. Így ezt a síkot a rendezés teljesen érthetően hanyagolja, a helyére pedig a mi társadalmunk problémáit, nihilizmusát állítja.

A tér tényleg mintha egy romkocsma vagy foglalt ház lenne: kopott falú belső udvar, amelyről omladoznak a falra festett képek: olajfák és zöldellő liget maradványait látjuk már csak, emlékét a műnek, mely maga is csak emléket állított a bibliai történetnek. A falak előtt acél állvány, mintha egy munkáscsapat épp renoválni kezdte volna a házat, de aztán meggondolták volna magukat. Bent pár bútor: asztalok, székek, véletlenül sem egyformák, lomtalanításról behurcolt darabok.

A jelmezek teljesen maiak, mintha csak az utcáról ugrottak volna be a szereplők, hogy játsszanak egyet, de átöltözni már nem lett volna idejük: farmerek, laza pólók, ingek, hipsztersapkák. A fiatalok közül csak Jézus és Mária Magdolna jelmeze lóg ki kissé, az övék is csak színben: előbbi tetőtől talpig fehéret, utóbbi halványrózsaszínt visel, felmutatva ezzel a két szereplő vélt vagy valós tisztaságát.

Fontos, hogy nincs eldöntve, ki ez a Jézus ma: valódi szent vagy csaló kocsmafilozófus, ahogy azt Júdás gondolja róla, és az sem egészen világos, hogy mi az, ami miatt a fiatalok a követőivé válnak. Utóbbi megértésében talán kicsit segíthet nekünk az, ahogy Kajafás és köre megjelenik: öltönyös politikusok maffiája aranyszínű hitelkártyával, a gonosz kapitalizmus megtestesülése – jobban mondva annak paródiája. Ebben az értelemben a fiatalok ellenzéke egy igazságosabb rendszer mellett demonstrál.

Rengeteg az előadásban az irónia, a paródiába hajló pillanat. Ilyen a kufárok jelenete is, ahol mintha egy amerikai gengszter-rap klipjéből léptek volna ki a táncosok, akkora arany fuxokat viselnek, hogy majd leszakad a nyakuk, az ördög szerepében állandóan jelenlévő Zambrzycki Ádám pedig Oscar díjakat árul, és egy ponton átnyújt egyet Júdásnak, aki némi lelkiismeret-furdalással át is veszi azt.

Vannak olyan pillanatok is, amikor Bozsik Yvette iróniáját politikailag inkorrektnek látom. Ilyen Vati Tamás transzvesztita Heródes-figurája. Nehezemre esik megérteni, hogy miért a transzneműség az első asszociációja a rendezőnek a pokolról és a gonoszságról. És az is lehet, hogy túlzásba viszem a pc-t, de az LMBTQ hazai színpadi reprezentációja sajnos nagyon sokszor ilyen, és muszáj kimondanunk, hogy ennek hatása van, az alkotónak meg felelőssége. Azért hozzátenném, hogy Vati Tamás még ezzel együtt is az előadás egyik legizgalmasabb karakterét hozza Heródesként.

A ziccerszerep pedig nyilvánvalóan Júdásé, hiszen az egész rockoperát az ő szemszögéből írta Webber. És Bakos-Kiss Gábor nagyon jó ebben az előadásban. Nemcsak kitűnően énekel, hanem érzékenyen mutatja meg az igazságkeresés, az elromlás és bűntudat pillanatait. Kicsit nehezebb megérteni Jézust, aki jóval éteribb figura, mint Júdás. György-Rózsa Sándor legjobb pillanatai azok, ahol nem fátyolos, belenyugvó tekintettel bámul a semmibe, hanem valós emberi érzéseket jelenít meg (ilyen például az utolsó vacsora jelenete).

Valami hasonló a helyzet Tompos Kátya Mária Magdolnájával is: nem igazán kap lehetőséget a komplex játékra, és kicsit egysíkúan szenvedi végig az előadást. És irónia ide vagy oda, nem vagyok biztos az előadás végének értelmezésében. Jézus már fent van egy acél kereszten, behuhog az angyalok kara, Mária Magdolna felénk néz és könnyezik, a huhogó kar leemeli Jézust a keresztről, majd kéz a kézben elballag az ifjú pár. Ha ez komoly, akkor nyilván rémesen giccses. Inkább gyanakszom arra, hogy ez is irónia, és talán arra utal, hogy 2016-ban ez a történet nincs, vagy már nem tud többet úgy megszólalni, hogy komolyan vegyük.

Hol? Városmajori Szabadtéri Színpad
Mi? Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: Jézus Krisztus szupersztár
Kik? Kaposvári Csiky Gergely Színház és a Bozsik Yvette Társulat
György-Rózsa Sándor m.v., Bakos-Kiss Gábor m.v., Tompos Kátya m.v., Hüse Csaba, Vati Tamás m.v., Gyuricza István, Sarkadi Kiss János, Orlik István, Hornung Gábor, Szvath Tamás, Kalmár Tamás, Kékesi Gábor, Elek Ányos m.v.
Tenki Dalma, Tóth Molnár Ildikó, Fábián Zsolt, Frigy Ádám, Fülöp Tímea, Gombai Szabolcs, Gulyás Anna, Hasznos Dóra, Krizsán Dániel, Majer Gábor, Samantha Kettle, Samu Kristóf, Stohl Luca, Vislóczki Szabolcs, Zambrzycki Ádám
Zenekar: Baksa Péter, Barabás Edit, Derzsi Zsolt, Dörnyei Szabolcs, Ekkert Miklós, Farkas Gábor, Fehér Gábor, Kebuszek Zsolt, Major Zoltán, Malkó György, Pál Annamária, Papp Csaba, Ujláb Gábor, Várfalvi-Fodor Éva, Vass Noémi, Vörös Miklós. Karmester: Faragó Béla
Díszlet: Cziegler Balázs, Dramaturg: Németh Ákos, Korrepetitor: Barabás Edit, Lovas Gabriella, Jelmez: Berzsenyi Kriszta, Zenei vezető: Faragó Béla, Súgó: Kirsch Vera, Világítástervező: Memlaur Imre, Koreográfus-asszisztens: Gulyás Anna, Segédrendező: Szigethy Brigitta, Fordította: Miklós Tibor, Rendező – Koreográfus: Bozsik Yvette