Két fő veszély leselkedik a beavató színházi előadásra: az egyik, ha túlságosan „lazára veszi” a kiszemelt klasszikust, s teleszórja mai kiszólásokkal, cinkos aktualizálásokkal, megpróbál folyamatosan és mindenáron „összekacsintani” a nézőtéren ülő kamaszokkal. A másik veszély a „lecke felmondása”…

A középiskolai irodalomórák legnagyobb kihívása – tanár és diák számára egyaránt! – elfogadtatni és elfogadni, hogy az úgynevezett klasszikusok tényleg izgalmas remekművek. Ha megértjük ezeket az alkotásokat, nem csak megszerethetjük őket, de akár legégetőbb, a minket itt és most leginkább izgató kérdéseinkre is választ kaphatunk. Meggyőződésem, hogy az életünk lesz jobbá, ha értő szemmel, füllel és lélekkel fordulunk azokhoz az alkotásokhoz, amelyeket jóízlésűnek tudott és szavahihető elődeink remekműveknek tartottak. Vagy bizonyosodjunk meg arról, hogy nem volt igazuk, de erre a következtetésre is úgy jussunk el, hogy alaposan megismerjük, minden részletében kivesézzük az adott művet. Középiskolás korban – hiszen kimondva-kimondatlanul ezt a korosztályt és iskolázottsági szintet célozza meg a beavató színházi előadások döntő többsége – egy jól sikerült előadás revelatív erővel képes hatni, s a felfedezés öröme vagy az elutasítás megélése életre szóló élménnyel ajándékozhat meg.

Kállai-Tóth Anett fotói

Két fő veszély leselkedik a beavató színházi előadásra: az egyik, ha túlságosan „lazára veszi” a kiszemelt klasszikust, s teleszórja mai kiszólásokkal, cinkos aktualizálásokkal, megpróbál folyamatosan és mindenáron „összekacsintani” a nézőtéren ülő kamaszokkal. A másik veszély a „lecke felmondása”, vagyis a kötelező olvasmány szép, szöveghű eljátszása, amelyhez előtte/közben/utána tudós, de inkább tudálékos magyarázatokat fűz egy vagy több okos ember. Nem vitás, nehéz megtalálni az arany középutat. Mert egészen bizonyosan el kell szakadni az iskolás ismeretátadástól, s óvatosan kell adagolni a művel kapcsolatos adatokat. A ’ki írta?’, ’miről szól?’, ’kik a szereplők?’, stb. –típusú kérdések megválaszolása igen hamar unalomba fullaszthat egy beavató színházi előadást, s ez – tekintettel az adott korosztályra általánosan jellemző spontán reakciókészségre – akár botrányos vélemény-nyilvánításokban is megmutatkozhat: a skála a csendes telefon-nyomogatástól és mocorgástól a hangos megjegyzésekig és a hullámokban elharapódzó vihogásokig terjedhet, egyként tehetetlen kétségbeesésbe kergetve színészt és kísérő pedagógust.

A József Attila Színház programján évek óta rendszeresen szerepelnek beavató színházi előadások, amelyeket egy felkészült, jó csapat készít: az Oidipusz király (2013 óta műsoron), a Rómeó és Júlia (2014 óta játsszák) után most itt a gimnáziumi tananyagban legnagyobb magyar klasszikus drámaként számon tartott Bánk bán. A három beavató színházi előadást összeköti Quintus Konrád személye, aki hol rendezőként, hol moderátorként, hol szereplőként, hol a játéktér kitalálójaként, hol pedig e lehetőségek valamilyen kombinációjában mindig ott van a színen. És ez nagyon jól van így, mert biztos ízléssel, fölényes anyagismerettel, s nem utolsó sorban remek színészi/moderátori alakításokkal képes kézben tartani az előadásokat. A Bánk az esküdtszék előtt – ezen a talán túlságosan is bombasztikus címen játsszák a darabot – rendezője Telihay Péter, aki a „honnan hová szeretnénk eljutni az előadással?”-kérdés folyamatos ébren tartását sok, színvonalas rendezői ötlettel éri el Quintus Konrád pedig II. Endreként és a beavatási részek moderátoraként vesz részt a játékban.

Katona József szövege, ahogy mondani szokás: veretes, s ez bizony komoly akadály volt, és attól tartok, marad is még sokáig (ha ugyan nem az idők végezetéig), s bizony nemcsak a középiskolás korosztály számára. A József Attila Színház által használt változat Szabó Borbálától származik, 2011-ben ő írta át először a Bánk bánt mai nyelvre, s ez a szöveg – a kecskeméti Katona József előadásában, Bagó Bertalan rendezésében – átütő sikert aratott: a kritika egyöntetűen dicsérte az átiratot, az előadás pedig meghívást kapott a POSZT-ra, s itt Szabó Borbála a legjobb dramaturgi munkáért járó díjat kapta a Bánk bánért. Kiemelkedő érdeme a szövegnek, hogy a drámában eleddig jobbára rejtve maradt humort napfényre segítette, és sok jelenet már-már komikumba hajló jellegét is megmutatta; az utóbbiban rejlő lehetőségeket jelen előadás bőségesen ki is használja (például Tiborc – Bergendi Áron – majdnem bohócfiguraként való értelmezésével, de az is kitűnő poénként hat, amikor Ottó – Hernádi Szabolcs – a nővérét, Gertrudist bizalmasan egyszerűen Trudinak szólítja). Gördülékenyen halad előre az egyáltalán nem könnyű történet a József Attila Színház előcsarnokában, a két oldalt két-két sorban helyet foglaló nézők – mint Quintus Konrádtól megtudjuk: az esküdtek – előtt. Vívópást, de akár divatbemutató kifutója is lehet ez a puritán tér – díszlet és jelmez: Juhász Katalin -; két végén egy-egy, talán a királyi palotát felidézni hivatott tárgy keretezi a játékteret: egy sokfunkciós, piros-fekete asztal (lesz ez ravatal és szoba, paraván és kapu, ketrec és ágy is) és egy hol tükörként, hol falként játszó, elmozdítható lap. A sok ötletből szemezgetve mindössze néhányat emelek ki, amelyek Katona drámáját meggyőződésem szerint valóban közelebb hozzák a mai nézőhöz: Ottó csáberejét először egy nézőn, egy diáklányon próbálja ki, s ez persze fényesen beválik (biztosan napokig téma lesz a suliban ez a „csábítási jelenet”!). Hasonlóan jó ötlet a Biberach-Ottó párbeszédet nagyon mai nyelven előadni, és jó Ottó és Melinda hangsúlyosan erotikus palackkal-dobálózós jelenete is. Vannak persze kevésbé sikerültnek, sőt, túlhajtottnak, erőltetettnek bizonyuló megoldások is: ilyennek éreztem a közönség táborokra osztását és kiabálásra biztatását („nem, nem, soha!”, „Gertrud, takarodj!”, „jó, jó, boiót!” – ez utóbbi mint szóvicc, hát…). Quintus Konrád II. Endreként nagyon jó, kommentátor-moderátori közbelépései pedig a legtöbbször jól elhelyezettek, dramaturgiailag is indokoltak – például amikor a szerelmi bájital hatásáról, a csábítási csel sikeréről kérdezi a közönséget, vagy amikor rákérdez, hogy Melinda és Ottó között megtörtént-e az aktus, vagy nem? És itt őszinte indulattal szakadt két táborra a tizenéves nézőközönség… Az azonban nem működött – legalábbis ezen a délutánon semmiképpen nem -, hogy „per”-ként tekintsünk a történetre, s hogy a közönség a címben ígért és előzetesen megbeszélt „esküdtszék”-ként kapcsolódjék az előadásba.

A színészek lelkesen vesznek részt a beavató színházi játékban: a csak kivételesen megengedett „kint is vagyok, bent is vagyok”-játéklehetőseg legtöbbjükre láthatóan felszabadítóan hat. Létay Dóra remek Gertrudis, alakításának pontos íve van, az egyéni, asszonyi sorstragédiát és a gonosz, gyűlölettel eltelt, hataloméhes nőt egyaránt érzékeltetni tudja. Előd Álmos (Bánk) mindvégig méltó partnere. Cselle Gabriella (Melinda) és Hernádi Szabolcs (Ottó) kissé halványabb mellette, de ezek is mind teljesen rendben lévő alakítások. Előd Álmos lehetőségeit nyilvánvalóan erősen behatárolja, hogy őt – s ezt tartom az előadás egyetlen hibás, de legalábbis erősen vitatható rendezői és színészi értelmezésének – katonai gyakorló ruhába öltöztette Juhász Katalin. A többiek – Tiborc (Bergendi Áron), Biberach (Jászberényi Gábor) és Petur (Hajnal János) – mindvégig korrekt alakítást nyújtanak, jelen vannak, s kellő intenzitással vesznek részt a beavatásban.

Hogy az előadás végén kiosztott, az iskolai órákon felhasználható segédanyagnak szánt kérdőívek célt érnek-e, nem tudom, amint azt sem, vajon sikerült-e áttörést elérni ezzel a beavató színházi előadással a Bánk bán valóban nagyon bonyolult történetének megértetésében, a dráma megszerettetésében. De abban biztos vagyok, hogy beavató színházi sorozatával jó úton jár a József Attila Színház. Meggyőződésem, hogy sokkal több ilyen típusú előadásra lenne szükség, s az is biztos, hogy nem csak a kötelező tananyagra kellene koncentrálni. Hiszen a drámairodalom rengeteg műve vár értő, beavató színházi előadásra. És persze az is nyilvánvaló, hogy egy magas színvonalú beavató előadás nemcsak az adott dráma jobb megértéséhez visz közelebb, de döntő szerepe lehet a színház mint kulturális élmény felfedezésében, megszerettetésében.

Hol? József Attila Színház
Mi? Katona József – Szabó Borbála: Bánk bán az esküdtszék előtt
Kik? Szereplők: Előd Álmos, Létay Dóra, Hajnal János, Jászberényi Gábor, Cselle Gabriella, Hernádi Szabolcs, Bergendi Áron, Quintus Konrád.
Díszlet és jelmez: Juhász Katalin. Kellék: Kovács Kinga. Művészeti vezető: Quintus Konrád. Rendező: Telihay Péter.