Egy sötét tónusú szóló a SÍN-ben meg egy interaktív táncmanipuláció az Open Fesztiválon. Mindegyik kortárs, a jelen lelki- és fizikai állapotokat kutatja síppal, dobbal, lábszárcsonttal – fizikailag és filozofikusan is.

Molnár Csaba első hivatalos szólóját Watch Me Happening címmel a SÍN-ben mutatták be. Nem volt könnyű látvány, és nem kevés fejtörést okozhat azoknak, akik mondjuk hivatalos táncleírás címén még mindig az Y generáció mint olyan ontológiai problémáinak fejtegetéseinél tartanak. Viszont annak a nézőnek, aki mellett még nem száguldott el véres lábbal az évszázad, és kész tendenciákat látni is, segíthet egy ilyen előadás megérteni, mit is jelent ma a kortárs mozgásművészeti szubkultúrában élni és alkotni világszerte. Ez a szóló ugyanis nem csak táncmutatvány, de szembesülés is az alkotó vágyaival, amelyek a harmóniára törekszenek, ugyanakkor a jelen valósággal, ami a káosz és az elmebaj. Molnár csoportos koreográfiai munkáiban – a Nyúzzatok meg! című paradigmaváltó darabtól az Eclipse című táncos tömegrendezvényeket társadalmi és szubjektív szempontból is tematizáló műig –, megszokhattuk, hogy az alkotó jó értelemben vett gátlástalansága felszabadító, sőt minden filozófiai mélységek és esztétikai magasságok ellenére iszonyú humoros. Szóló előadása viszont olyan, elsősorban önmaga felé tartott komor tükör, amelyben az alkotó kételyeit, szorongásait, egzisztenciális feszültségeit, identitáskeresése szomorúságait látjuk tükröződni. Nem tudunk nevetni, maximum enyhet nyerni a vízhullámok falakra vetülő csillogásában, zaklatottnak lenni, amikor a rútat látjuk felszínre törni, és gyorsan odaszegezni a tekintetünket, amikor valami statikus, szoborszerű és ezért végre szépnek látjuk.

Molnár Csaba: Watch Me Happening. Fotók: Csányi Krisztina

Kényelmetlen az egész: beül az ember egy installációba, nézheti a másik reakcióit, szívhatja a jelzőfüstöt, láthat egy bénult vagy vergődő embert, aki átverekszi magát a teret kettészelő csatornán a másik világba, megbirkózik a tereptárgyakkal, sajátos táncküzdelmet vív a saját elméjével. Úgy kezdi a főhős a szilánkos önéletrajzot, baseball sapkában, napszemüvegben, szatyorral, hogy akárhol lehetne átlagperemkerületi tróger. Ha tágasabban nézzük, szomorú földlakó a szürkületi zónában, felülcivilizált ember a végeken. Belemerevedett ebbe a határlétbe, de igyekszik a fizikum lehetőségeivel kiegyenlíteni a kényelmetlen és bizonytalan állapotot. Dialógusba kerül magával és változtatni próbál, hiszi, hogy van története, sorsa.

Átkel, majd megfullad, levetkőzik, átöltözik, kiteszi magát, majd miután bejárta az egész teret, és próbálta annak minden pontját megszelídíteni, hintára száll és lebeg, a végtelenben leng tovább tehetetlenül. Egy dinamikus szürrealista képet látunk, olyat, amelyben felszínre kerülnek az előadó tudattalanjának mélyrétegei is. Ijesztő és ugyanakkor nagyon is otthonos. Elejétől a végéig emlékszünk az útra, mintha a táncos otthagyta volna a térben a teste lenyomatait. „Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél.” Mi pedig nem csak történni látjuk, hanem többször meghalni is. Pedig a Watch My Dying egy metálzenekar neve – de költői az is.

Yaniv Cohen: You Look Like You

Yaniv Cohen: You Look Like You című projektje inkább fizetős kísérlet volt az Open Fesztivál programján, mintsem előadás. De ebben az esetben a kutatás a közönség és a két előadó közötti interakcióról szólt. Lehetett táncot nézni, miközben vélhetően irányítani is, aztán megbeszélhettük a látottak feletti érzéseinket és kérdezhettük a táncosokat meg a koncepció készítőjét bármiről.

Az izraeli születésű, ám tíz éve Norvégiában élő Cohen elgondolása szerint minden alkalommal új közönség találkozik új előadókkal a nagyvilág különböző táncszínpadain. Nekünk szerencsére Nagy Emese és Biczók Anna jutott. Emese a MA•ZE alapítója és a gaga szerelmese, Annát pedig a Timothy and the Things produkcióiból ismerhetjük, de önálló koreográfiákat is készített már. Cohen bevezeti az estet, míg mi szellősen ülünk két, leginkább pianínóra emlékeztető számítógépszerűség közelében, ahova az előadás közben bátran odaülhetünk és a billentyűzeten bármit begépelhetünk. A leírt mondatokat kimondja hangosan a gép és az előadást is befolyásolhatjuk vele. A táncosok is elmondják a tudnivalókat, bíztatják a közönséget, hogy szokjanak rá a beleszólásra – nyilván valami nézői öntudathízlaló program is van ebben – aztán magukról beszélnek kicsit. Nagy Emese kezdi a prezentációt, szép szekvenciákat mozog, a billentyűzeten keresztül dicsérik a nézők és igyekeznek utasításokat adni neki. Az irányító pultban ül a rendező, a You Tube-ról is improvizál, ha kell, például, amikor a táncos arról mesél, hogy szerelmes volt kamaszkorában Kurt Cobainbe, a Nirvána frontemberébe, és annak a halála után a szüleivel elvitette magát a zenész életének legfontosabb helyszíneire, akkor Nirvánát rak be természetesen. A táncos pedig megmutatja kérésre, hogy táncolna a bálványával, ha az ma is élne. A fiatalos hevület után „bölcs asszonyos” tempó következik, ami azt jelenti, hogy Biczók egészen megrendítő szólókat készít helyben, szerintem a nézői tekintettől függetlenül. Gyönyörködtet és elgondolkodtat, nem hagyja az üzenetektől befolyásolni magát, csak időnként ráutazik egy-egy instrukcióra, vagy egy-egy mondat hangulatára akár.

Moszkvában nőtt fel, azt már közölte az elején, így a szovjet-orosz életérzés vonalat firtatja a nézőtéri konszenzus. Zenében ez is kiaknázódik azonnal, lehet tombolni is, miközben Biczók egészen fölé emelkedik a dolgoknak, és mozgásban is kételkedik, amitől éterivé válik a beavatás. A performanszok utáni beszélgetésből számomra ugyanaz derült ki az alkotókról, mint ami a színpadról lejött, hogy teljesen önazonosak. A nézőkről, hogy nem azok, amiknek látszanak. A rendezőről pedig az, hogy kipottyant egy ufóból, és nem igazán tudja felmérni, hogy hova. Persze ettől talán még érdekesebb is a kísérlete.

Mi? Molnár Csaba: Watch Me Happening
Hol? SÍN Kulturális Központ
Kik? Alkotó, előadó: Molnár Csaba. Hang: Gryllus Ábris. Fény: Dézsi Kata

Mi? Yaniv Cohen: You Look Like You
Hol? MU Színház
Kik? Koncepció: Yaniv Cohen. Előadók: Biczók Anna, Nagy Emese. Fény: Martin Flack. Díszlet: Simen Aanerud. Software tervező: Itay Galim