Bagó rendezésének kulcsmozzanata annak hangsúlyozása, hogy milyen törékeny is a jótékony emberi akarat, amelyet hamar legázolnak, s oly könnyen kihasználnak.

Tünetértékű, egyben örömteli tény, hogy milyen népszerűek lettek Brecht drámái a magyar színpadokon. Jönnek az újabb és újabb premierek sorra, A kaukázusi krétakör a Kamrától Miskolcig, A jóember Szecsuánból/Jóembert keresünk Kecskeméttől Székesfehérvárig. A Koldusoperát ritkábban játsszák, igaz, színrevitelének korlátot szabhat az igényes megavalósításhoz szükséges komplex énekesi tudás és képzettség.

A Vörösmarty Színházban nemrég műsorra tűzött Jóembert keresünk bemutatásához a szerepek kioszthatóságán túl adott volt a társulat felkészültsége, s a főszereplő, Petrik Andrea, akinek alkata, habitusa szinte kiáltott a címszerep után. De erről majd később.

Bagó Bertalan rendezése szerencsésen ötvözi a színészek játékát a vetített mozgóképekkel. A hatalmas panorámaháttér, amely előtt a szecsuani történet kibontakozik, ihletett miliőt hoz létre, megteremti a konkrétság és elvontság atmoszféráját. Az előadásban kiemelt szerepet kapó zene is mintha élő zene lenne, holott a muzsikusok (Réti Anikó, Cseh László, Mike Krisztián, Csizmás András/Király István, Fövenyi Máté, Kovács Zsolt) vetített mozgóképen zenélnek, s hozzájuk kapcsolódnak a szereplők; a pilóta, Szun (Nagy Péter) például konkrét szólamával működik együtt társaival. Egyébként végig zenei igényesség jellemzi a produkciót, Paul Dessau dallamai Dobri Dániel zenei vezető hangszerelésében, „továbbírásában” hangsúlyosan és kortársivá transzponálva szólalnak meg. Az énekelt songok s a gondosan komponált összhangzatok kiadnak az előadásban valami olyanfajta harmóniát, amely megalapozza a produkció szellemiségét, ironikus-lírai-groteszk karakterét, auráját. Az alkotók takarékosan bánnak az énekhangokkal, ám ahol ének hangzik fel, ott mindig hibátlan, és dramaturgiailag is funkcionális; az előadás egyik erőssége éppen ez, a zenei perfekció. Lényegében ugyanez elmondható a színészi játékról is, a társulat, a főszereplő és a kisebb szerepek megformálói is jó ritmusban, harmonikusan játszanak együtt.

Az előadást át- meg átszövi a szarkasztikus humor és az irónia, ami már az első jelenetsorokban is megmutatkozik: az istenek (Tóth Ildikó, Gáspár Sándor és Derzsi János) a nézőtér első sorába érkeznek, élénk derültséget kiváltva párbeszédet folytatnak a publikummal, s aztán kapaszkodnak fel a színpadra. Miután hőseink nagy nehezen szállást kapnak az utcalány Sen Ténél, s meg is jutalmazzák bőkezűen a lányt, a következő jelenetben már egy tágas dohányüzletben vagyunk, afféle szecsuani nemzeti dohányboltban, ide tódulnak be a menedéket kérők, az ismerősök, az elesettek s mindazok, akik Sen Te jóságát azonmód kihasználva koloncként élősködnek jótevőjükön.

Fotó: Kiss László

Bagó rendezésének kulcsmozzanata annak hangsúlyozása, hogy milyen törékeny is a jótékony emberi akarat, amelyet hamar legázolnak, s oly könnyen kihasználnak. Sen Tének gyorsan Sui Tává kell változnia, ha életben akar maradni. Petrik Andrea plasztikusan és érzékenyen formálja meg az egy testben lakozó kétféle figurát. Az angyali ártatlanságot, a fiatal nőét, akinek arcára rendre kiül valami fátyolos szomorúság, s a nagybácsiét, aki kőkeményre edzetten, rezzenéstelen arccal, szinte személytelenül adja az acélos tekintetű kapitalistát, a szegényeket kizsákmányoló tőkést.

Az előadásban az epikus történetmesélés közepette is mindvégig megmarad egyfajta játékos, lírai fíling, ennek legfőbb hordozója Vang, a vízárus (Krisztik Csaba), valamint a három, egymással is civakodó isten csodálkozó, ártatlan, ám mégis kópésan dörzsölt jelenléte. S a többieké, a minden hájjal megkent Sin asszonyé (Egyed Attila játssza, illúziót keltően), a rámenős Su Fu borbélyé (Kricsár Kamill) s Szuné, a kicsit léha, kicsit nemtörődöm pilótáé (Nagy Péter).

A fehérvári társulat üzembiztosan, szenvedéllyel és rutinosan játssza el a brechti színjátékot, amihez üdítően járul hozzá Térey János és Kovács Krisztina a mai beszélt nyelvhez közelítő, mégis költői elemekben bővelkedő fordítása.

Csillog a hatalmas színpad, a háttérben ipari táj sziluettje bontakozik elő, gyárkémények füstölögnek, vagy tengerparti plázs képe varázsolódik a homokban heverésző istenek háta mögé (díszlet- és jelmeztervező: Vereckei Rita). Sokat vetítenek az előadásban, Bagó néha talán túl sokat is bíz a mozgóképek látványára, artisztikumára, ám ilyen irányú kételyeinket hamar elosztatják az erőteljes színészi alakítások. Krisztik Csaba Vang vízárusa egyszerre józanul földhözragadt és koboldszerűen játékos, a marakodó, hétköznapi istenek átszellemülten teljesítik mennybéli küldetésüket, de azért egészen gyakorlatiasak is tudnak lenni, Nagy Péter pilótája odaadóan szerelmes, de azért nem hiányzik belőle az elszánt vagány macsós cinizmusa, fölénye sem. Varga Gabriella akkurátus háztulajdonosnője, Kerkay Rita szikár unokahúga és aggódó anyája, Kricsár Kamill kimérten számító Su Fu borbélya hitelesen felrajzolt alakokkal népesítik be a mozgalmas társadalmi miliőt, amelyben Sen Tének meg kell tudnia védeni önmagát.

Az előadás talán legsugallatosabb epizódjaiban felhangzó songok sűrű drámaiságú matériát képesek megjeleníteni: a brechti színház tiszta gondolatisága e pontokon érintkezik legszervesebben a színjátszás érzékiségével. Bagó rendezése tartózkodik mindennemű aktualizálástól, az egész játék ugyanakkor mindenestől jelen idejűen érvényes, mondhatni húsba vágó. Mikor a bírósági jelenetben a kizsákmányolt munkások fellázadnak elnyomóik uralma ellen, alkalmi tüntetésre is sor kerül, s a híres brechti songokból ismert szlogeneket emelik a magasba: „Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest!”, „Előbb a has jön, aztán a morál”. Igaz, a táblácskákon ilyen mondatok is szerepelnek: „Aki lép, nem marad egy helyben” – a brechti elidegenítés ironikus fricskájaként.

És végül, de nem utolsósorban: Petrik Andrea súlyos és mégis légies, az árnyalatnyi finomságokat s a masszív egyértelműségeket könnyedén hozó szerepformálása teszi emlékezetessé a fehérvári interpretációt. Ha az istenek ilyen jótékony lélekre bukkannak, a szecsuani polgárok pedig ilyen szőrösszívű tőkéssel kényszerülnek csatába szállni, akkor Brecht drámájának gondolati élessége, érzéki plaszticitása hitelesen fogalmazódhat meg a színpadon. És pontosan ez történik most Székesfehérváron, a Vörösmarty Színház társulatának játékában.

Mi? Bertolt Brecht–Paul Dessau: Jóembert keresünk
Hol? Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
Kik? Petrik Andrea, Krisztik Csaba, Tóth Ildikó, Gáspár Sándor, Derzsi János, Nagy Péter, Kerkay Rota, Kricsár Kamill, Varga Gabriella, Egyed Attila, Kelemen István, Végh-Szirmai Irén, Rovó Tamás, Gál Gergely, Vida Emőke, Szomor Bendegúz, Juhász Illés, Andrássy Máté, Benkő-Kovács Gergő / Fordító: Térey János és Kovács Krisztina / Díszlet- és jelmeztervező: Vereckei Rita / Dramaturg: Tucsni András / Zenei vezető, hangszerelés: Dobri Dániel / Rendező: Bagó Bertalan