…úgy érzem, a második nekifutás lényegretörőbb lett – vagy csak elmúlt nyolc év, és jobban működnek a hívószavak: Bozsik Yvette  aláhúzza, kihangsúlyozza, egyenesen szájba rágja a tanulságot az elfogadásról, a toleranciáról, az együttérzésről és a megalkuvás természetéről.

Sötét és húsbavágó – így lehetne összegezni Bozsik Yvette második Cabaret-rendezését. Először 2010 szilveszterén a Centrál Színházban, másodjára pedig tavaly decemberben, Kaposvárott vitte színre a világhírű musicalt, ez utóbbi vendégszerepelt most a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Sok az egyezés a két előadás között, de úgy érzem, a második nekifutás lényegretörőbb lett – vagy csak elmúlt nyolc év, és jobban működnek a hívószavak: Bozsik Yvette  aláhúzza, kihangsúlyozza, egyenesen szájba rágja a tanulságot az elfogadásról, a toleranciáról, az együttérzésről és a megalkuvás természetéről.

Megelevenednek a baljós idők, a Weimari köztársaság végnapjai. 1930 szilvesztere van és Cliff Bradshaw amerikai író Berlin felé utazik a vonaton. Két ember lép a kupéjába, a náci életművész Ernst Ludwig és maga a Sors vagy a Néplélek megtestesítője, a Konferanszié. Egyelőre mindketten álcázzák magukat, Ludwig a könnyen szerzett jó barát szerepében tetszeleg, a sors pedig, mint kaller mutatkozik. A Cabaret-ban ugyanis minden és mindenki más, mint akinek és aminek látszik. Az úti cél, a dekadens, szabados Berlin is az árják fővárosa lesz a második felvonásra.

A kaposvári rendezés jó néhány ötletet átment a Centrál Színházbeli darabból, ilyen például a retro mikrofonállvánnyal való játék vagy az ananász-kézigránát, a képeskönyvet lapozgató Hitler-figura vagy a náci induló ritmusára megtapsoltatott közönség. Valamint ezúttal is Baráthy György szókimondó új fordítását használja a rendezés. A díszlet kialakítása is mutat egyezést, ahogy annak idején Khell Zsolt, úgy Czigler Balázs is minden helyszínt egy egybenyitott térben, egy színpadi díszletrendszeren belül valósít meg. De ahogyan az előadás is összefogottabb, lényeglátóbb lett, úgy talán a díszlet is jobban összetartja a történéseket. Részleteiben aprólékosan, ízlésesen kimunkált indusztriális teret kapunk. Két oldalt finoman hajladozó kopott vascsövekből rajzolódik ki a vasúti kocsi dekadens vörös műbőr ülésekkel és hozzá illő bordó virágos tapétával. Ez lesz Schneider asszony bérleménye és az éjszakai klubélet helyszíne is.  A vasúti kocsi tetején, az egyik oldalon kap helyet a héttagú zenekar, szintetizátor, dobfelszerelés, hosszúra nyújtózó pozan. Ez a színházi zenészek sorsa: hol egy árok mélyén, hol egy fémszerkezet tetején imbolyogva kell szűk és lehetetlen helyeken maradéktalanul teljesíteni. A mintegy kettévágott vasúti kocsi között, a hátsó traktust lezárva áll a Cabaret-bemutatóknál gyakran használt, égőkkel szegélyezett színpad, amit könnyen forgatnak ide-oda a szereplők, hogy hol a kulisszák mögött, hol a nézőtéren érezhessük magunkat. Így ez a viszonylag statikus színpadkép nagyon is mozgalmassá válik.

A koreográfia is több ponton idézi a korábbi előadást, a táncosok sokszor mintha gomolyognának, keveregnének, mint a tömeg, máskor pedig pontos mozgássorral varázsolnak hús-vér kulisszát egy-egy dalbetét köré. Apró karakterformálásokban pedig legtöbbször jól szerepelnek, például derültséget váltanak ki a nézőkből, amikor kurvázó matrózokat alakítva elvetődnek a padlón, a házinéni előtt úgy tesznek, mintha ott sem lennének. Sok az átöltözés, Berzsenyi Krisztina a melltartóktól az estélyikig, az uniformisoktól a szado-mazo szerelésekig ízléses, dekadens, bohém, a kort idéző öltözetek garmadáját álmodta meg. Ebben a tekintetben is gazdag és igényes az előadás.

Az átöltözések mestere pedig Vati Tamás. Neccharisnyában és flitterben megy ki, egy perc, és frakkban-klakkban tér vissza.  Vatinak, különben is, mondhatni, fel kellett kötnie a gatyát, hiszen Keresztes Tamás a korábbi rendezésben elsöprő sikert aratott a Konferanszié szerepében. Ezúttal azonban Bozsik Yvette öreg harcostársára, társulatának oszlopos tagjára osztja ki az előadás egyik, ha nem a legfőbb szerepét. A Konferanszié ugyanis a lelke a játéknak, mindenütt ott van, és átváltozása leképezi azt az ívet, ahogy a feszélyező szabadosságból a vérfagyasztó rendbe fordul az élet. Vati Tamás pedig megállja a helyét. Ha karcosabban szól is néhány dal, korrektül végigviszi ezt a munkás szerepet. Belépőjét még nem éreztem elég szuggesztívnek, de ahogy halad előre az előadás és egyre jobban sátániba hajlik a korábban kacér játékmester karaktere, egyre nagyobb energiát tud sugározni. A záróképen, az ördögpatákban végződő lábain toporgó alakja valósággal démoni.

A Cabaret-t különböző variációkban szoktak színpadra, illetve filmre vinni. Az eredeti 1966-os Broadway-bemutatón Cliffet mint meleg írót mutatták be, hiszen Christofer Isherwood, a kiinduló elbeszélések és naplórészletek írója maga is meleg volt és melegekről is írt. A nyolc Oscar-díjat nyert, 1972-es, Bob Fosse rendezte filmváltozatban ábrázolták először Cliffet biszexuálisként, emelve a tétet, hogy Sally gyermeke akár tőle is foganhatott. Aztán születtek olyan színpadi feldolgozásai is a musicalnek, amiben Sally Bowles és Cliff Bradshaw heteroszexuális párt alkot. Bozsik Yvette a biszexualitás mellett dönt, és valóban talán ez a verzió a legcsavarosabb érzelmi szempontból.  Mohácsi Norbert Cliff szerepében jól hozza a jó svádájú, kissé hallgatag, zavartan mosolygó amerikai fiatalembert, aki karrierje felvirágoztatása mellett talán szerelmi kalandok után vágyódva is érkezik Berlinbe. A kaposvári előadás úgy írja le a fiatalok kapcsolatát, hogy egyszer, részegen, miért ne alapon kipróbálták egymással a szexet, utána azonban mindenkinek más útjai vannak. Sally továbbra is fűvel-fával ágyba bújik, Cliffnek pedig egy lekoptathatatlan idős szeretője lesz az utalások szerint. Így a végén nem érthető Sally részéről a hirtelen szerelmi vallomás, ez nem csak érzelmileg, de logikailag sem működik. Ha nem azt mondaná, hogy beléd szerettem, hanem, hogy sosem volt még ilyen jó barátom vagy ilyen biztos pont az életemben, azt érteném.

Sally Bowles figurájának is létezik két olvasata. Az eredeti verzió szerint Sally egy nem túl tehetséges, örök vesztes, aki mindig elszúrja valahogy az életét.  Azonban a Cabaret – mint színház a színházban játék – a különböző feldolgozásokban jutalomjátékot jelent a kissé őrült, bohókás karakterű színésznőknek. A legjobb példa természetesen Liza Minelli, aki egy tehetségbomba a szerepben, de az általam látott előadások közül ilyen elsöprő alakítást nyújtott Básti Juli is a Madách Színházban. Bozsik Yvette előző Cabaret-rendezésében Marozsán Erikát egyenesen Amerikából csalta haza a szerep, és Jordán Adél játszotta a második szereposztást. Most Mikecz Estilla alakítja Sallyt, szépségét jól ellenpontozza vad, nyers, flegma karakterrel. Ő kevésbé  a szerethető clown alkat, mintsem egy öntörvényű, kissé pózoló szépség, aki a jég hátán is megél és csak saját magáért felel. A rendezői koncepció nem várja el tőle, hogy dívává váljon a színpadon. Bozsik Yvette tehát az eredeti Sally-figurához nyúl vissza. Az előadás kisemberek vergődéséről mesél, ettől is lesz szomorkás a játék. A kisemberek pedig racionális döntéseket hoznak. Azt hiszem, Sallyt sem egy fényes karrier, a hivatásért való őrült rajongás viszi vissza a színpadra, nem ezért veteti el gyermekét és hagyja cserben Cliffet, hanem mert úgy érzi, hogy nem számíthat a férfira, aki nem tudja eltartani őket.

Nem a szerelmi történet vagy szerelmi történetek, inkább a korszellem és a társadalmi mondanivaló izzik fel ebben a rendezésben. Előadásában kissé statikus, de mondanivalójában annál letaglózóbb, mikor Nyári Szilvia Schneider asszony szerepében a megalkuvásról énekel. Arról, hogy vannak, akik nem tudnak elmenni, abban a rendszerben kell élniük, ami megadatik nekik. Kettőse a Kalmár Tamás alakította Schultz úrral sem teremti meg a későn jött szerelem érzetét, tán némi gyengédség, gondoskodás kiolvasható a két színész játékából. Míg Schultz úr esetlen, sükebóka, jóindulatú ember, addig Schneider asszony talpraesett üzletasszony, sokkal nagyobb teret is enged Nyári Szilvia szigorú, életerős alakformálásának a rendezés. Nem idős, megtört, elesett emberekről van szó, hanem egy középkorú párról, akik előtt még ott állna az élet. Az antiszemitizmus azonban már félreérthetetlenül megmutatkozik, így  Schneider asszony úgy dönt, nem megy feleségül a zsidó férfihoz.

Élni és élni hagyni – ez az üzenete az előadás legszuggesztívebb jelenetének. Itt mutatkozik meg az a tudás, amit egy táncos adhat a színészi játékhoz. Vati Tamás mint Konferanszié és Zambriczky Ádám, egy nőnek öltöztetett és majmot játszó férfi csodálatos tánca ez. Ironikus és gyengéd egyszerre. A darab szerint egy a Kit-Kat Klub fasizálódó közönségének szánt betétszámról van szó, amelynek summázata, hogy még egy majmot is inkább szeressen  az ember, mint egy zsidót. A dal szövegét azonban épphogy humanista, antirasszista értelemben is lehet használni. Bozsik Yvette az első Cabaret-rendezésében egy gyönyörű, fekete bőrű táncosnővel, Valencia James-szel játszatta el a majom szerepét. Fájó és meghökkentő volt az a jelenet is. A mostani előadásban azonban még aktuálisabb az üzenet, ami a férfiszerelem természetessége mellett emel szót.  „Bűn a szerelem? Mindössze ennyit kérünk, egy kis megértést.” – énekli Vati Tamás.

A Cabaret tehát nem egy rózsaszín kis musical. A Weimari köztársaság eszménye a legnagyobb sötétségbe fordul. Menni-maradni, ez csak a vándormadár Cliff Bradshaw számára kérdés, mindenki mást a vitorlarúdhoz láncol egy egykor szebb reményű ország, egy szabad közösség eszményképe. A tanulság pedig az, hogy nem csak a melegek, a zsidók, a táncos lányok és a megalkuvók, de maguk a náci agresszorok, az elvakult fajgyűlölők, egy egész ország, egy korszak megy a süllyesztőbe. A koncentrációs tábort idéző záróképben az ördög az egész bandát együtt viszi el a pokolba.

Hol? A kaposvári Csiky Gergely Színház vendégjátéka a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Mi? John Van Druten és Christopher Isherwood elbeszélései alapján Joe Masteroff – John Kander – Fred Ebb: Cabaret
Kik? Vati Tamás, Mohácsi Norbert, Mikecz Estilla, Nyári Szilvia, Kalmár Tamás, Roehnelt Zsuzsanna, Sarkadi Kiss János, György-Rózsa Sándor, Németh Veronika, Molnár Mónika, Gulyás Anna, Samantha Kettle, Hasznos Dóra, Krausz Gergő, Zambrzycki Ádám, Gombai Szabolcs, Krizsán Dániel, Frigy Ádám, Vislóczki Szabolcs, Tóth Molnár Ildikó, Fordító: Baráthy György, Zenei vezető: Faragó Béla, Díszlettervező: Cziegler Balázs, Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina, Világítástervező: Memlaur Imre, Rendező-Koreográfus: Bozsik Yvette