Korszakos jelentőségű bázis és műhely a csupán Jurányiként emlegetett Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház, amely a független előadóművészek alkotóterepe, véd- és dacszövetsége. De mi lesz a Jurányival a tao megszűnésével? Hogyan alakul a sokak által kissé kommersznek ítélt műsorpolitika? És milyen jövője lehet a művészeti háznak?

Eddig is hányatott sors jutott a magyar művészeti közegben a struktúrán kívül tevékenykedő művészeknek, alkotócsoportoknak – most sincs ez másként. Bár hivatalosan jó ideje nem létezik már tiltott, tűrt és támogatott kategória, a szcéna és a kultúrpolitika továbbra sem esztétikai szempontok szerint különböztet meg alkotókat, produktumokat. Sokkal jobban számít az intézményi háttér, a politika támogatási rendszere szerinti besorolás, vagy épp a lojalitás.

A független előadó-művészeti társulatok és alkotók támogatása céljából Kulcsár Viktória 2006-ban alapította a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesületet. Több év tapasztalata azt mutatta, hogy óriási szükség volna egy olyan intézményre, ahol a független együttesek és alkotóművészek bázisra lelhetnek, és így racionalizálhatják működésüket. A FÜGE mint produkciós ernyőszervezet, amely hálózati keretek között működött, és lényegében lefedte szinte egész Budapestet, nem tudott alkotó- és játszóhelyet biztosítani. Kellett egy épület: a Fővárossal együttműködve Kulcsár Viktória választása a kihasználatlan Jurányi utcai egykori iskolára esett. A 6500 négyzetméteres ingatlan bár méretesebb, mint amiről álmodtak munkatársaival, épp megfelelt azoknak a kondícióknak, amelyeket a leendő épülettel szemben támasztottak; ehhez a térhez találták ki később a különböző funkciókat.

Jó ideje zajlott már a független előadó-művészeti szcéna ellehetetlenítése, amikor 2012-ben a Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház megnyitott. Életre hívása egyértelmű kuriózumnak számított a hazai közegben. Azonban a függetlenek – a maihoz (l. taotámogatás megszűnése) sok szempontból hasonlóan problémás és kilátástalan – kultúrpolitikai helyzete beárnyékolta az új hely indulását. Emlékeztetőül: 2012 volt az az év, amikor a kormány nem fizette ki (időben) a függetlenek az éves pályázaton megítélt (csökkentett) működési támogatását. Mint ismert, az Emberi Erőforrások Minisztériuma későn hozta nyilvánosságra a pályázati döntések eredményeit, majd zárolták az illetékes tárca költségvetését, az nem kötött szerződést társulatokkal, játszóhelyekkel, lehetetlen helyzetbe hozva ezzel színházi és táncos csoportokat.

A Jurányi megalapításával aktív, működő háttér, valamint kreatív alkotói bázis, szellemi műhely létrehozása volt a cél, ahol számos produkció és projekt elő- és utóélete nyerhet biztonságot azáltal, hogy a próbák, a díszletmunka, a jelmezkészítés, a zártkörű munkabemutatók, valamint a raktározás, a tárolás, az irodai munka vagy a pályázatírás egy helyen folyhat. De nem titkolt misszói a Jurányinak az is, hogy stabil, közös otthont nyújtson az egyre inkább széteső független színházi, alkotóművészeti szektornak, bízva abban, hogy az egy fedél alatti együttes munka még termékenyebben sarkallja az alkotókat összefogásra, közös produkciók létrehozására. A hely a szakma egészét, a kőszínházi és független alkotók összekötését, összekapcsolódását is nagymértékben segíti – hangsúlyozta kérdésünkre a ház egyik rezidense. „Nem olyan emberekből áll a szakma, akik szívesen, könnyen együttműködnek egymással. Viszont ez a némiképp neutrális közeg, amit a Jurányi a FÜGE-vel képvisel, határozottan célravezető a kooperációban.”

A ház folyamatos túljelentkezéssel küzd, a több százas várólista naponta gyarapodik. A vezetés azt sem tudja, hogyan mondjon nemet. De így van ez a megalakulás óta, vagyis óriási az igény hasonló szervezetekre, intézményekre. „A ház falai stabilak, nem engedik a további terjeszkedést” – hangsúlyozza az intézményvezető. A több mint 60 szervezet (a TÁP Színháztól a Tünet Együttesen át a Bélaműhelyig), amely a nyitáskor költözött be, szinte változatlanul ma is tagja a Jurányinak.

„Már a kezdetek kezdetén vállaltuk, hogy a Jurányinak több profilja van, hiszen a neve is hordozza, hányféle működést igyekszünk kielégíteni: inkubátor, produkciós és közösségi ház. Mindez 6 év után is még mindig meghatározza a működést, de a hangsúlyok változnak a jogi szabályozások, a szakma, illetve a közönség igénye alapján – meséli Kulcsár Viktória a Jurányi ügyvezetője. – Az elején például a produkciós szó arra utalt, hogy produkciós házként működtünk, ahol próbálni, gyártani lehetett, de játszani nem feltétlenül. Ez mára megváltozott: havi 64 produkciót játszunk 4 játszóhelyen. Talán ez jelenti a legnagyobb változást, amit a szakma és a közönség igénye egyaránt meghatározott.” A Jurányi műsorpolitikáját nem kevés kritika éri. De az általunk megkeresett alkotók közül többen a bázisként szolgáló ház védelmében nem kívánták kifejteni véleményüket, tekintettel többek között a jelen kultúrpolitikai helyzetre. Külső szemmel úgy tűnhet, a támogató szerep mellett a fennmaradáshoz akár a FÜGE szellemiségéhez, akár a Jurányi kezdeti előadásaihoz képest a megszokottnál kommerszebb programpolitika szükséges. A kérdés összetettségét mutatja, hogy a nagyon különböző célkitűzéseket megvalósító inkubátorház játszóhelyeinek könnyedebb előadásai szolgálhatják akár a közönség más, szélesebb rétegeinek megszólítását és bevonzását. Kompromisszumos megoldásként tehát az árbevétel kiegészítéseképp is értelmezhető a heterogén profilú program, hogy mindaz, ami a Jurányi attitűdjeként ismert, teljesíthető legyen.

„Néhány évvel ezelőtt megjelentek a műsoron az olyan, főképp dumaszínházas produkciók, amelyek a színház és a standup határán mozogtak, és amelyek valószínűleg kevésbé érdekelték mondjuk a STEREO AKT vagy a Mentőcsónak közönségét. Viszont ezeket az előadásokat is szakmailag vitán felül rátermett színészek neve fémjelzi, és soha nem tűntek gagyinak vagy szint alattinak. Tehát ha közeledett is a Jurányi a kommerszhez, azt soha nem vállalhatatlanul tette, soha nem jelent meg olyan előadás címe a műsorban, amely biztosan és egyértelműen túllépte volna egy művészszínház határait, legfeljebb olyan, amely feltette a kérdést, hol is vannak ezek a határok – mondta el kérdésünkre Kovács Bálint kritikus, az Index újságírója. – Nemrég egy olyan este voltam a Jurányiban, mikor egy nap négy művészszínházi előadás volt műsoron, az egyik romákkal foglalkozott, a másik fiatal alkotó első saját rendezése volt, és így tovább. Ameddig ilyen előadásoknak helyt ad a Jurányi, ez jelenti a műsor magvát, és nem a kommersz, addig szinte mindegy, milyen könnyedebb előadások láthatóak ugyanitt. Bár a műsor kialakításának elveibe nem látok bele, az lenne a probléma, ha esetleg a kockázatosabb, »művészszínházi« előadások kevesebbszer kerülhetnének műsorra a kommerszebb estek miatt, mint ahány előadás lehetősége elvileg meglenne bennük, és a közönségnek azért kellene lemondania a társadalmi kérdések tekintetében is értéket hordozó, a művészet kortárs folyamataira reagáló előadásokról, mert azoknak nem marad hely a programban a főképp bevételnövelő céllal megtartott előadások miatt. Ám amennyiben ez nincs így, akkor probléma sincs.” Ugyanakkor az Kovács Bálint szerint is a Jurányin messze túlmutató probléma, hogy egy kortárs művészeti inkubátorháznak nagymértékben foglalkoznia kell a bevétel kérdésével. „Az államnak és a fővárosnak a legesleginkább az ehhez hasonló intézményeket lenne alkotmányos kötelessége támogatni, hogy szabadon lehetőséget teremthessenek a magyar kultúra fejlődésére, hiszen arra a Jurányihoz hasonló intézmények a leginkább alkalmasak, mivel az ilyen helyeken jó esetben kisebb rizikóval lehetne kísérletezni, hogy aztán az idő eldöntse, melyik »új forma« épül be a kortárs kultúrába, vagy melyik fiatal alkotó emelkedik ki a színtérről. Nem szabadna, hogy egy ilyen intézménynek – persze nyilván bizonyos szélsőséges határok között – bármi más is befolyásolja a műsorpolitikáját.”

Hasonló véleményen van Boross Martin a STEREO AKT művészeti vezetője, aki szerint a jurányisok inkább a sokszínűséget próbálják fenntartani a száz százalékosan következetes műsorpolitika helyett. „Nagyon érzékeny patikamérlegen próbálja a stáb egyensúlyban tartani az új és a régóta futó produkciókat, a pályakezdőket és a nagyobb társulatokat, a közönségsikereket és a kísérletezőbb előadásokat. Azért dolgoznak, hogy a mutató mindig abba az irányba térjen ki, hogy mindenkinek inkább jó legyen, ahelyett hogy mindenkinek kicsit rossz. Van, hogy egy nap három-négy előadás is van a különböző terekben, őrületes tempót diktálnak maguknak a ház szervezői, vezetői. Nem tud minden előadás annyit menni, hogy az repertoárszerű, folyamatos jelenlétet jelentsen az adott társulat számára. Egy-egy új, fontos, értékes előadás befogadására sokszor a sokirányú elköteleződés okán helyhiány miatt nem adódik lehetőség.” Eközben a nézők részéről többen úgy érzékelik, hogy van egy mindenevő, izgatott, nyitott réteg, amelyik úgy jár a Jurányiba, mint egyfajta felfedező útra, és vannak, akiket összezavar a vegyes műsor, hisz egészen mást kapnak a Dumaszínháztól, mint az Orlai Produkciótól, Kárpáti Pétertől, Pass Andreától vagy a STEREO AKTtól.

Bár egyelőre úgy tűnik, a Jurányi működését alapvetően nem befolyásolja a tao megszűnése, a ház vezetése optimista, úgy véli, a tao nélkül sem kell majd a több lábon álló intézményt bezárni. (A tao megszűnéséről a cikk írásakor nagyon kevés információ ismert, lényegében azon kívül, hogy korábbi formájában nem lesz többé igénybe vehető, semmi sem biztos.) Közvetve viszont a tao hiányának komoly hatása lehet a Jurányi színházi működésére. Ez a támogatási forma tette ugyanis lehetővé például a kis nézőszámú, magas színvonalú kísérleti előadások forgalmazását. Ha mondjuk 40 néző nézhet csak meg egy előadást annak intimitása miatt, de 6 színész játszik benne, sosem jön ki a kiadási oldal csak a jegybevételből, viszont a tao segítette az ilyen produkciók likviditását megoldani. Épp az efféle független színházi előadásokat, azok forgalmazását lehetetleníti majd el a tao hiánya, mert forgalmazási pályázatok nem mellesleg nem nagyon léteznek itthon ebben a közegben. Vagyis azok az előadások maradnak majd meg akár a Jurányiban is, amelyek úgymond nézőbarátabbak, és kijön az egyszeri kiadásuk a jegybevételből, emlékeztet Kulcsár Viktória. „Sosem értettem, miért mondják néhányan szakmán belül, hogy a független színház, a befogadóhelyek a tao miatt »elbulvárosodtak«. Most fognak igazán, hiszen épp a fiatal tehetségek előadásait kell majd levenni a műsorról. Ők még mernek nagyot álmodni, így viszont veszteséget termelnek, és már nem lesz miből betömni a hiányt jelentő lyukakat. Az új produkciók születését érinti még ez a fajta pénzkiesés: a Jurányiban azokat is a taóból támogattuk, elég bőkezűen, mert az NKA támogatásokból lehetetlen volt megvalósítani egy-egy új produkciót. Most ez sem lesz.” Ha minden radikálisan csökken, az amúgy sem sok munkatársból álló jurányis csapat összetétele is változhat, hisz ha kevesebb lesz a munka, vagy a fizetéseket, vagy a létszámot kénytelenek csökkenteni. A rendelkezésre álló stáb és műszak eleve kevés emberből áll, erre van egyébként is a legtöbb panasz házon belül. Több alkotó elmondása szerint közös probléma, hogy nem egyszerű az egyeztetés, gond van a műszakkal, folyamatos a küszködés a forráshiánnyal, kicsi a ház, még így is kevés a játszásra alkalmas tér, és nehézséget jelent a közönségszervezés.

A legnagyobb baj a Jurányi esetében is az, hogy a tao hirtelen megszüntetése okán 2018. januártól a szervezet lényegében folyamatosan veszteséget termel. Forgalmazzák az előadásokat, létrehoztak nem egy új bemutatót, ehhez képest ők is, mint mindenki más, novemberben tudták meg, hogy a 2018. évi jegybevétel után már nem hívható le tao, pedig nyilván mindenki azzal kalkulálva tervezte az adott évadot, de az előzőt is. A Jurányi ráadásul ernyőszervezetként 12 formáció (köztük például az Orlai Produkció) előadásait forgalmazza. Ha a vezetés nem az éves teljesítmény alapján kap céltámogatást, nehézkesen vagy akár sehogy sem tudja tagszervezetei produkciós működésébe újra befektetni a szükséges pénzösszegeket.

„Később is korszakos jelentőségűnek fogják majd megítélni a Jurányi tevékenységét – mondja Borgula András, a szintén a Jurányiban működő Gólem Színház vezetője. – Sok formáció számára eddig is a túlélést jelentette a ház. Hát még most. Az utóbbi 6 évben rengeteg olyan előadás jött létre, ami soha nem született volna meg más körülmények között.” Így volt ezzel Szabó Zoltán, egykori szputnyikos színész is, aki első rendezését, Az első kétszáz évemet a Jurányi segítségével hozhatta létre. „A Jurányi igazi alkotóközösség. Elképesztő meló van a házban” – teszi hozzá, hangsúlyozva, hogy már-már nyugati szintű komplexumként működik az intézmény, amely már jó ideje ismert annyira, hogy nem kell magyarázni, mi az, és hol van.

„A Jurányi egyfajta garanciát jelent sok alkotó számára: a kiszámíthatóság és a folytonosság reményében gyűltek össze a házban. A Jurányi a Jurányi, és ez teszi fontossá. Már akkor fogalommá vált, mikor megnyitották, a mérete, a sokfélesége és sokfunkcióssága teljesen unikális tényezővé tette a budapesti kulturális életben. Bár a többprofilúság csak részben alakult ki szándékosan. Sok – néha váratlan – környezeti faktor is befolyásolja, hogy merre megy a ház arculata: anyagi tényezők, a fenntarthatóság, a nézők és az alkotók igényei, a szomszédokkal való együttélés, egy gigantikus építkezés, vagy a tao megvonása. Nem túlzás azt állítani: ez most egy sodródó Noé bárkája, fedélzetén sok kis túlélővel” – ecseteli a STEREO AKT vezetője.

„Nemcsak azért fontos bázis, mert a Jurányi fizikailag teret biztosít a semmiből jövő kezdeményezéseknek – hangsúlyozza Borgula –, hanem mert olyan együttműködéseket erőszakol ki (direkt használom ezt a szót), mint amilyen a Fővárosi Önkormányzattal folytatott korábbi Független Thália Projekt volt, vagy az aktuális Staféta Pályázat és a TITÁNium. Ezek a programok nem jöttek volna létre a Jurányi és a FÜGE nélkül, mert ezek a felek egyszerűen nem beszélnek egymással. Hisz az önkormányzat közvetlenül nem lép kapcsolatba egy független alkotóval, hogy támogassa az előadását.”

Bár a vágy Kulcsár Viktóriában és csapatában megvan, hogy több mint 5 év tapasztalata alapján profilt tisztítsanak, megnézzék, hová tennék újból a hangsúlyokat, és a sokarcú működést megtartva hogyan tudnának élhetőbb intézményi struktúrát és művészeti koncepciót kialakítani. De ez a törekvés nem kevés külső tényezőtől függ. Mindenesetre ezt tekintik a 2019-es év feladatának.