Teljes az őrület, csak kapkodom a fejem, egyik szobából a másikba megyek, olvasom a kommenteket, próbálom összerakni a sztorit: az immár szibériai csodamacskává avanzsálódott Mihaelát mindenféle lehetetlen helyzetben kapják rajta, nehéz eldönteni, hogy mi igaz, és mi hírtévé.

„Némítsák el magukat, és elkezdjük az előadást”, mondja Gardenö Klaudia, és valóban; a Mihaela-ügy Zoom-előadásán már más színházi konvenciók lépnek érvénybe: a néző játékos lesz, egyszer néma megfigyelő, majd kommentben hozzászóló történetalakító, mindvégig kísérleti alanya a (fiktív) hírszerzés és igazmondás elkötelezett szószólóinak. Gardenö Klaudia negyedéves bábrendező és Komán Attila ötödéves dramaturg hallgatók közös projektje kiindulópontként használja Gianina Cărbunariu szabad dramaturgiájú, 2012-es mockumentary drámáját, A tigrist (fordította: Csűrös Réka). A csapat a Zoom lehetőségeit mozgósítva intermediális színházi alkotást hoznak létre, már amennyiben képesek vagyunk elfogadni, hogy 2020 végén a színház fogalmi határai szinte a végletekig nyújthatók.

A decemberi eseményen, amelyen részt veszek, jó sokan vagyunk, s ha a nevek alapján nem is, de a még el-nem-némított eszközöknek köszönhetően bevillan egy-egy ismerős arc, például a Halász Judité. A házigazdák megkérnek, hogy a Zoom chat-felületére írjuk be a várost, ahonnan bekapcsolódunk, így egész különös lesz a világ különböző pontjairól bejelentkező nézőkkel találkozni egy színházi este erejéig. Első körben megtudjuk, hogy valamennyien egy fiktív magyarországi város lakói vagyunk (Cărbunariu darabját a nagyszebeni állatkertből menekült nagymacska története ihlette), illetve arra is megkérnek, hogy váltsunk nevet, és válasszunk minél kreatívabban. Én Banánkenyérfa leszek, és ebben az anonimitásban aztán jól ki is élem majd a hírnézői-hozzászólói szükségleteimet. Azt is megtudjuk, hogy a TV1 adását fogjuk nézni, de a házigazdák még a játék kezdete előtt átvezetnek egy másik szobába is (én ezt a Zoom-opciót eddig nem használtam): sejthetjük, hogy valami alt-valóság, térbeli síkváltás egyszer csak bekövetkezik.

A TV1 híradója előtt még „végigülünk” egy társadalmi célú hirdetést, amiből megtudjuk, hogy a chipszek az egészséges étrend legcsúcsát képezik, lentebb húsok, zöldségek, gyümölcsök, magvak és a jó szénhidrátok vannak (pandémia idején különösen fontos ez). Aztán bevillan a két hírmondó, Hegyi Ákos (Börcsök Olivér) és Erdőközi Edina (Berényi Nóra), és szinte azonnal a közepébe csapnak a dolognak, hisz helyszínelőktől megtudjuk: elszabadult az állatkertből Mihaela, a gyönyörű szibériai tigris. „Százával érkeznek a kommentek”, mondja valamelyik hírmondó, és a Zoom jobb oldalát tényleg ellepik a hozzászólások: van, aki az állatért aggódik, van, aki önmagáért, egyesek szerint kamu az egész, mások forradalmi hangulatba kerülnek. #jesuismihaela, #mihaelavalvagyok, így a hashtagek, aztán a kommentközi piszkálódások, a tévések mocskolása, és a többi, jól bevált kommunikációs rutin. Jómagam arra a bölcs megállapításra jutok, hogy az ügynek „a végére kell járni”, amit be is írok a chatfelületre, és nagy boldogságomra Hegyi Ákos hírmondó élő adásban biztosít: pontosan ez az ő feladatuk. Vagy inkább hivatásuk, ahogy elnézem a Berényi Nóra alakította Erdőközi Edinát. Nála több a szenvedély, az igazságvágy és a lendület, nem csoda hát, hogy a tigriskereső-káosz közepén ő lesz az, aki áthív a másik szobába, a HírTUBE-ra, ahol aztán tényleg az „igazságot” fogjuk hallani.

Teljes az őrület, csak kapkodom a fejem, egyik szobából a másikba megyek, olvasom a kommenteket, próbálom összerakni a sztorit: az immár szibériai csodamacskává avanzsálódott Mihaelát mindenféle lehetetlen helyzetben kapják rajta, nehéz eldönteni, hogy mi igaz, és mi hírtévé. Volt-e tényleg nemzeti dohányboltban? Tényleg megcsonkították a végtagjait? Igaz, amit a gondnok mond, hogy az állat depressziós? Jaj! A kommentelők már adománygyűjtésbe kezdtek, hadd vihessék a vadállatot rezervátumba. Veszélyes-e a tigris, vagy épp ellenkezőleg, fellendíti a vállalkozásokat? Hajléktalanok, állatkerti gondozók, mit sem sejtő ázsiai turista, a nemzeti hivatalbank elnöke kapcsolódnak be élő adásba: úgy tűnik, a csodatigris tényleg mindent a feje tetejére állított, és nem egyértelmű, kinek érdeke az életben maradás, s kié a pusztulás. De már itt vannak az oroszok is, sőt, feldúlt galambok, varjak vallanak, a hatóságok pedig kijárási tilalommal fenyegetnek. Adrenalin bőven van, és káosz is, félek, hogy valami fontos részletről lemaradok. Nem tudom, hogy Hegyinek vagy Erdőközinek higgyek inkább. A kommentszekció is elvadul, egyesek szerint a tigris marxista, mások követelik, hogy a kedves riporterek az egyik néző által beküldött videót is játsszák be, és sokan vannak, akiknek meggyőződése, hogy minket bizony félrevezetnek.

Miközben a két hírmondó figyelmünkért harcol, különböző minőségű videóbevágások próbálnak meggyőzni saját igazukról (felvételről Berényi Nóra és Börcsök Olivér mellett Váradi Gergely színészhallgató, illetve Ion Curteanu és Du Tianz jelentkezik), aztán bekövetkezik az elkerülhetetlen: a tigrist lelövik. A gyászoló műsorvezetők (hisz érzelmileg ők is közel kerültek már a csodamacskához) rendkívüli lakossági fórumot hívnak össze, ahol ezúttal akár hanggal és videóval bekapcsolódva megoszthatjuk ötleteinket, javaslatainkat, meglátásainkat a többi jelenlévővel.

A Mihaela-ügy interaktív színházi társasjáték, a forma és a téma miatt kellően trashy, nehezen lehet kívül maradni rajta, mert a választott találkozási felület akartanul is résztvevővé tesz. Cărbunariu darabját egy újságcikk ihlette, az SZFE-s hallgatók munkájában pedig visszatérhetünk a média zavaros vizeire, és megérezhetjük a hírmondás igazi ízét. A manipuláció, a figyelemvezetés és a színház mint politikai platform a mediális megoldásoknak köszönhetően fontos esztétikai kérdései lesznek az előadásnak. A résztvevő színészhallgatók felkészültsége pedig sokkal inkább az improvizációs készség, a karakterben maradás, az érthető beszéd és a szerteágazó figyelem töretlenségében mutatkozik meg, mintsem a hagyományos színészi játékban. Itt nem lehet nem jelen lenni, jelenlétből pedig Berényi Nóra, Börcsök Olivér és Váradi Gergely is jelesre abszolvál. Egy új generáció multimediális felkészültségét, alkotói rugalmasságát, színészi leleményességét és kreativitását mutatja a Mihaela-ügy, és a darabválasztásról még nem is beszéltünk.

Talán pont a mélyen bevonó, immerzív tapasztalás miatt marad el részemről az a fajta nézői reflektáltság, amelyet a Cărbunariu-darab a politikai színház oltárán megkövetel. A fake news, a poszt-igazság, az állatjogok, a környezetvédelem tematizálódik. Az antropocén kritikája is a darab, de erről akkor tudok majd elgondolkodni, amikor már lecsillapodnak bennem a poszt-színházi kedélyek.