…az egyes produkciók olyan finom utalásokkal kapcsolódtak egymáshoz, hogy azt kell feltételeznem, valamiképp összedolgoztak ők négyen, hogy az est egységesen szőtt varázspalástot kapjon.

Amíg meg nem néztem a Slippery Project első estjének négy előadóját, nem tudatosult bennem, hogy már régóta számítottam valami hasonlóra. Külföldön egészen természetesnek találják, hogy a táncfesztiválokon olyan produkciókkal jelentkeznek a kortárs alkotók, melyeket én inkább a színházzal rokonítanék, szimplán azért, mert a színészi munka gyakran túlnövi a táncot, és redukálja a mozgás szerepét. A Slippery Project – tudatosan vagy tudat alatt – a stand up műfaján keresztül azt térképezi fel, van-e hasonló potenciál a hazai táncosokban/koreográfusokban, képesek-e arra, hogy a hangjukat (is) hallassák, sőt, megmutassák humoros oldalukat. Bevallom, izgultam, miként birkóznak meg általam kedvelt kortárs előadók – Molnár Csaba, Andrássy Máté, Juhász Kata, Nagy Csilla – a számukra nem megszokott műfajjal, noha nem vitatom, hogy sarkos véleményük van mindenről, ami velük, velünk és körülöttünk történik. A beharangozó csúszós táncszőnyeget és sikamlós humort ígért, valamint kényes közéleti témákat. Hogy a humor mennyire sikerült sikamlósra, s a közéleti témák mennyire voltak kényesek, azt ki-ki döntse el vérmérséklete és kortárs színpadi jártassága szerint. Mindenesetre komolyan kell venni őket, mert védőszentjeiket a világirodalom klasszikusai közül válogatták. A táncszőnyegen pedig csak Andrássy Máté csúszott el, és ő sem véletlenül.

Molnár Csaba. Fotó: Lóky Tamás

A sort Molnár Csaba Dívölje („devil”-je) nyitotta. Dívöl sokat sejtetőn aprócska szarvakkal érkezik a színre. Kimért, szögletes táncát követően a középkor jól ismert ördögeként mutatkozik be. Talán ő Mephisto. A fehér sportcipő, valamint harangszabású, fehér nyakfodorral díszített fekete-fehér köpenye mindenesetre nem épp autentikus ördögviselet (noha a hatás kedvéért olykor füstöl egy kicsit). Ez a jelmez inkább hasonlít a clownok kárókockás ruhájára. A pár perces táncintró éppúgy megállná a helyét egy szolidabb night clubban, mint a kortárs színpadon, a stand up egésze pedig leginkább frivol bohóctréfaként értelmezhető, melynek középpontjában a nemiség és a homoszexualitás áll. „Figliu (azaz: fiú) vagy lány?” – kérdi a férfiasságát közszemlére tevő Dívöl, majd lányos sértődöttséggel hozzáteszi: „Nem mindegy?” A különbség nyúlfarknyi – esetünkben ördögfaroknyi –, s el is tüntethető a két comb között… A poénok kisebb része ártatlan szóvicc, de az ördög se elégszik meg ennyivel, ha már egyszer színpadhoz jutott karantén idején. Dívöl, azon kívül, hogy tömören előadja családtörténetét, megemlékezik Los Angelesről, és említést tesz a botrányba fulladt „brüsszeli buliról is”, a magyar királyi palotán és a királynőn (…) keresztül meg sem áll a stadionokig, a fiúkig, a labdákig. Ezen a ponton a poén és a mozgásanyag megérdemelne pár fokkal művészibb megoldást, de az időközben kisbabával várandós ördög családtudatos zárómondata megér egy misét.

Andrássy Máté. Fotó: Lóky Tamás

Andrássy Máté Hova tegyem a kulcsot? címet viselő fizikai (színházi) stand upja remekül megírt és eljátszott parafrázisa Franz Kafka Az átváltozásának. Hősünk hason fekve araszol be a színpadra. Reggel van. Munkába indulna, de az emberi lét terheit – nevezetesen a kulcsot, a tárcát, a személyit… –, mindazt, ami nélkül ma már kilépni sem lehet otthonunkból, nem tudja hova tenni, vagy legalábbis nem a filmfőhősök eleganciájával. Ő nem egy Gregor Samsa, ő színész. De mit csináljon egy színész, ha egyszer bezártak a színházak és nincs munkája? Kénytelen elmenni motoros futárnak. Nem tudom, hogy a futárkodás Andrássy életében tény, vagy csak színpadi fikció (mivel egyébként a Horváth Csaba vezette Forte Társulat, illetve a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja), mindenesetre belső töprengését, egész egzisztenciális gondolatfolyamát áthatja a tehetetlenségben, a kihagyott lehetőségekben, a vele szemben támasztott elvárásokban gyökerező frusztráció. Egyik téma hozza a másikat, szóba kerül az agykontroll, az életvezetési tanácsok, a projektek fontossága, a futás, a tüntetés, a földművelés, a sörfőzés és a stressz, valamint az, hogy a kormány szerint mindenki véleménye számít… Tehát senkié sem, vonja le a keserű következtetést. Andrássy stand upját alapjaiban határozzák meg a fizikai színház jellegzetességei, a mozgásstílus/forma hol aláhúzza a szöveget, hol ellenpontozza azt, tökéletes arányérzékkel.

Juhász Kata. Fotó: Lóky Tamás

Juhász Kata Szerény javaslat címen tesz szerény javaslatot. Rögtön eszünkbe juthat Jonathan Swift, aki ugyanezen a címen jegyez egy 13 oldalas, 1729-ben írt röpiratot, melyben részletesen kifejti, miként lehetne mindenki örömére hasznosítani az ír csecsemők húsát. Juhász szövege nem az írekről, és nem is csecsemőkről szól, hanem a boldogságról, pontosabban annak kémiájáról, épp ezért a kutatók fehér köpenyében lép elénk, csupán piros tűsarkúja oldja egy kicsit a tudós külcsín merevségét. Endokannabinoidok, dopamin, endorfin, GABA, szerotonin, adrenalin – a szépen sorjázó, a testünk által termelt (sic!) idegen szavak láncolatába társadalmi, politikai, történelmi gazdasági vonatkozású, illetve táncos-mozgásos képletek ékelődnek, s bár felfogom, hogy az előadó célja az, hogy sötét, groteszk swifti iróniával oltsa be stand upját, de a nemzeti fecskendők feltöltésének ötlete korántsem olyan fájdalmasan abszurd, mint az angol regényíró praktikus elképzelései.

Nagy Csilla. Fotó: Lóky Tamás

Nagy Csilla Cipollinája Thomas Mann Cipollájához képest szerethető figura, egy női clown, aki kicsit végzet asszonya, kicsit misztikus jósnő, de az Andrássy Máté mutatta karakterhez hasonlóan izig-vérig emberi. Lábközépig érő vastag barna bundáján könnyedén ül a fekete göndör hajzuhatag, miközben kecses tűsarkújában kimérten tipeg a színre. Jól begyakorolt, elegáns mozdulattal veti le a nehéz kabátot, ejti asztalra a kis táskát, majd a micsodája elé fogott kabátujj érzéki simogatásába kezd. Épp csak egy műszőrszálnyit obszcén a belépője, épp annyira, hogy ne rúgja szét a jósnőfigura adta kereteket, de azért pikáns felütése legyen a soron következő játéknak. Cipollina közli, hogy jósolni fog, ennek ellenére hisz a szabad akaratban, és nem árt, ha istenben is hisz, mert az mindig jól jön. A téma pedig, amire most, előttünk, vetni fog (mármint kártyát), az a jövő évi választás. Azon belül is a miniszterelnök úr vakfoltja. Nagy Csilla stand upja találó paródiája a tévés jósdának, egy kicsit az előadóművészetnek, paródiája önmagának – és egyben óvatos iróniával mondatja ki a kártyával a jelen politikára, a hatalomra, s az egyre inkább szabadságát vesztő emberre vonatkozó gondolatait.

Az első est alkotóit, akiket aztán online nézhettünk meg, a TRIP Hajó fogadta be. A performerek meggyőzően bizonyították műveltségüket, irodalmi jártasságukat Sajó Sándortól Radnóti Miklósig, s az egyes produkciók olyan finom utalásokkal kapcsolódtak egymáshoz, hogy azt kell feltételeznem, valamiképp összedolgoztak ők négyen, hogy az est egységesen szőtt varázspalástot kapjon. Így aztán azt gondolom, igazán nem sok keresnivalójuk van a hétköznapi stand upok világában. Ellenben el tudom képzelni, hogy beindítanak egy olyan szubkulturális mozgalmat, melynek szerény célkitűzései közt szerepel a főbohócok lelki üdvének a megmentése. Ki tudja, hátha egyszer elmondhatják, hogy az is bolond, aki ma motoros futárrá lesz Magyarországban…

Mi? Slippery Project, 1. rész (online bemutató)

Hol? TRIP Hajó, online előadás

Kik? Alkotó-előadók: Andrássy Máté, Juhász Kata, Molnár Csaba, Nagy Csilla