A produkció (…) zavarba hozza nézőjét két dologgal is: egyrészt a szexualitás explicit ábrázolásával, másrészt a történet kivehetetlenségével, az alkotói szándék kiismerhetetlenségével.

„De mit tegyen a krónikás, ha egyszer a témája oly kínos helyzetbe hozza, mint Orlando mostan minket?”[1]

A fenti kérdés Virginia Woolf Orlando című regényének hatodik fejezetében hangzik el, de nagyjából értelmezhető a Dollár Papa Gyermekei társulat Orlando című, inkább filmes, mint színpadi adaptációjára. A produkció ugyanis zavarba hozza nézőjét két dologgal is: egyrészt a szexualitás explicit ábrázolásával, másrészt a történet kivehetetlenségével, az alkotói szándék kiismerhetetlenségével.

Dollár Papa Gyermekei: Orlando. Fotók: Ofner Gergely

De kezdjük is talán az elsővel, amelyhez szorosan kapcsolódik majd a második. Az előadás kapcsán a Trafó honlapján a szex – szerelem – gyengédség szavak szerepelnek hívószavakként. E három szó valamelyest kijelöli számunkra azt az irányt, miként olvasta és interpretálta Kiss-Végh Emőke a regényt. Az este egy színházi jelenettel kezdődik: ebben Kiss-Végh Emőke mellett Ördög Tamás, Stork Natasa, valamint a produkció dramaturgja, Sahin-Tóth Sára egyetemi hallgató ücsörög egy asztalnál. Színház a színházban szituáció ez, ami nem idegen a társulat előadásaitól, gondoljunk csak a Tágra zárt szemek próbája című alkotásukra, amelyben ugyancsak a színházi próba került a vizsgálódás fókuszába.

Az Orlando első jelenete valójában még nem próba, hanem az alkotási folyamatot megelőző ötletelés, tervezési fázis, ahol fontos és kevésbé fontos információk hangzanak el a készülő műről. Az állandóan elkalandozó fecsegést a dramaturg próbálja időnként mederben tartani, aki megszállottan a szövegkönyvre koncentrál. A többiek pletykálnak, Kiss-Végh Emőke pedig férjét, a produkciót rendező Ördög Tamást kritizálja, amiért az megint meztelenre akarja vetkőztetni a szereplőket. Szó esik Rába Roland alkatáról is, aki nem biztos, hogy Green kritikus figuráját hitelesen tudja majd előadni, mert – a rendező szerint – inkább Latinovits-szerű karakter lenne jó erre a szerepre. Négyük félig-meddig parttalan, és számunkra értelmetlen, de szórakoztató csevegése is Woolf regényére, a regény főszereplőjének a műalkotásokhoz való ellentmondásos viszonyára emlékeztethet minket, valamint Lady R. szalonjára, amelynek forgatási helyszíne a Lady R.-t alakító Stork Natasa lakása lesz a későbbiekben. De ne szaladjunk előre! A rövid jelenet végén Kiss-Végh Emőke felteszi a kérdést: kicsoda Orlando? Izgalmasan indul az este, ám a végére kissé kedvetlenné tesz, hogy nem kapom meg rá a választ.

A rövid színházi jelenet után indul el a film, amelyben találunk sok szexet, szerelmet és gyengédséget – és főképp ezeket. A négy jelenet között a legérdekesebb az első, amelyben egy Színház- és Filmművészeti Egyetemre járó osztályhoz lép be Láng Annamária, a híres színésznő szerepében, hogy vendégelőadóként tartson nekik egy órát. Sokan találkoztunk már annak a vendégelőadónak a figurájával életünk során, aki a hallgatókra haragszik saját felkészületlensége miatt. Ugyanez történik itt is, rengeteg az ügyetlenkedés, a kínos csend. Aztán a híres színésznő végül azt a feladatot találja adni a fiataloknak, hogy csókolózzanak egymással, és egy pillanat alatt változik át a szemünk előtt üres fejű, nyűgös primadonnából szexuális ragadozóvá. Mikor kiszórakozta magát ezen, mindenkit kiküld a teremből, egyedül Orlandonak (Katona Péter Dániel) kell bent maradnia, aki egy a diákok közül, és akit a Láng Annamária által játszott karakter I. Erzsébetként lassan, gyengéden meztelenre vetkőztet, simogat és csókolgat.

A második filmjelenet is a szerelmi agresszióról szól, illetve arról, hogy miként próbálunk meg féltékenységünkben a másikon uralkodni. Orlando (Kövesi Zsombor) és Szása (Jenna Jalonen) egy réten fekszenek, hol félig felöltözve, hol egészen meztelenül, egy hosszabb párkapcsolat kültéri ágyjeleneteit látjuk tulajdonképpen. Közben pedig egy törékeny párbeszédet hallgatunk egy sértődésre és erőszakra bármikor képes férfi és egy kissé ledér, a szerelmet könnyedségében megélő nő között. Amíg egy kiránduló (vagy rőzsehordó asszony) rájuk nem talál a bokrok között, és együttlétüket nem értelmezi – különben teljes joggal – szexuális erőszakként.

A negyedik filmjelenet egy nem éppen fényűző vidéki házban játszódik, Orlando (itt Dankó István játssza) vidéki birtokán. Green, a kritikus (Rába Roland) hosszas, értelmetlen monológját hallgatjuk először a költészet haláláról és kínzó hátfájásáról. Ahogy nézem, egyre érthetetlenebbnek tűnik, miért lett volna szükség itt egy Latinovits-szerű színészre. Aztán Green végül nem gúnyiratban értekezik látogatásáról a vidéki főúrnál, hanem szemtől szembe megmondja Orlandonak, hogy nincs benne a világon semmi érdekes. Orlando pedig bágyadt, sértett arccal hallgatja végig ezt a monológot – Dankó arca rezzenéstelen, csak a szemében tükröződik némi fájdalom. És ugyanilyen mozdulatlansággal tűri azt is, ahogy a nagyhercegné, aki itt kapásból nagyherceg (Terhes Sándor), megjelenik, és szenvedélyesen szerelmet vall neki. Csak tekintetében változik át a szomorúság csodálkozássá.

És elérkezünk a negyedik, záró jelenethez, Lady R. lakására, ahol felvonul egy csomó híres művészünk (ahogy felvonult Lady R.-nél is): itt van Stork Natasa, Zsótér Sándor, Török-Illyés Orsolya, Urbanovits Krisztina, Samudovszky Adrián, Váradi Gergely, Major Erik, Georgita Máté Dezső, Mátray László, Schmied Zoltán, Ágoston Katalin, Kiss Tibor, Benczúr Emese és Varga Lana.

„Az öreg Madame du Deffand s barátai vagy egy félszázadon át szünet nélkül beszéltek. S mi maradt mindebből? Legfeljebb három szellemes mondás. Joggal gondolhatjuk tehát, hogy vagy nem mondtak semmit sem, vagy semmi szellemeset nem mondtak, vagy hogy e három szellemes mondás tizennyolcezer-kétszázötven éjjelen át tarthatott, s vajmi kevés jutott belőlük egyetlenegy éjszakára” – írja Virginia Woolf Lady R. estélyeiről. És bizony, így érezheti magát a néző is, mikor ezt a filmjelenetet nézi. Az egymást követő teljességgel feleslegesnek tűnő párbeszédeket végül nagy közös smárolásokba fojtja az unalom.

Végül csak egyetlen kérdésem maradt: mi végre ez az egész? A szellemes vagy kevésbé szellemes jelenetek egymásutánja ugyanis kevés kohéziót mutat, ugyanakkor mintha Woolf szövegének adaptációja közben a lényegtől kívánna megszabadulni. Ha a Dollár Papa Gyermekei filmjét nézzük, az lehet az érzésünk, hogy Orlandonak rövid, viszonylag eseménydús élete elsősorban a szexualitás köré épült. Orlando ezzel szemben négyszáz éven keresztül kutatta a boldogságot és az élet értelmét, egészen addig, amíg meg nem érkezett a könyv írásának jelenébe. Hogy minderről akar-e bármit mondani az Orlando című adaptáció a Trafóban, arra nem jöttem rá, ami igen sajnálatos. „Mert hisz van-e bosszantóbb dolog, mint azt látni, hogy egy hősünk, akire máris annyi időt s fáradtságot pazaroltunk, kicsúszik a kezünkből, s egészen elengedi magát?”

Mi? Dollár Papa Gyermekei: Orlando. Virginia Woolf azonos című regényéből inspirálódva a forgatókönyvet írta: Kiss-Végh Emőke
Hol? Trafó
Kik? Rendező: Ördög Tamás. Szereplők: Láng Annamária, Katona Péter Dániel, Kövesi Zsombor, Jenna Jalonen, Ördög Tamás, Dankó István, Rába Roland, Terhes Sándor, Kiss-Végh Emőke, Samudovszky Adrián, Stork Natasa, Zsótér Sándor, Török-Illyés Orsolya, Urbanovits Krisztina, Váradi Gergely, Major Erik, Georgita Máté Dezső, Mátray László, Schmied Zoltán, Ágoston Katalin, Kiss Tibor, Benczúr Emese, Varga Lana, valamint Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Jeney Luca Viktória, Kanyó Kata, Koós Boglárka, Kuttner Bálint, László Gáspár, Pásztor Dániel, Szécsi Bence és Ujvári Bors

[1] Az idézetek forrása: Virginia Woolf: Orlando. Ford. Szávai Nándor. Sztalker Csoport Kiadó, 2018