A SUB.LAB.PRO The Ensemble Program legújabb premierjén a Trafóban három táncot mutattak be a résztvevő táncosok: Emanuel Gat (Sacre), Mészáros Máté (TK1/22) és Molnár Csaba (Easy Dances) koreográfiáit. Az est az Onyx címet kapta, mivel az ónix „erőteljes védelmet, erőt, fókuszt és akaraterőt sugároz”, feladata pedig az, hogy tulajdonosát folyamatosan előbbre vigye az életben. A táncosok, akik a program keretében professzionális társulathoz hasonló körülmények közt dolgozhatnak nemzetközileg ismert és elismert koreográfusokkal, a megszerzett tudást és színpadi gyakorlatot rakhatják – mint mágikus erejű ásványt – a zsebükbe.

Emanuel Gat: Sacre (próba). Fotó: Ofner Gergely

Emanuel Gat emblematikus, 2004-ben eredetileg egyetlen vörös szőnyegre tervezett koreográfiája a mostani verzióban tágabb teret hagy a táncosoknak olyan értelemben, hogy az előadók „élete” a piros szőnyegen kívül, a félhomályban is folytatódik lopott összenézések, fejfordítások, szemlesütések formájában. A Sztravinszkij Tavaszi áldozatára koreografált műben a megszokott(abb), tradicionális(abb) tartalmi elemek erősen átértelmeződnek ugyan, de már csak azért sem gondolom, hogy totálisan szembe menne a gati megoldás az eredetivel, mert itt is, ott is az egyensúly helyreállítása és fenntartása a téma. Sztravinszkij, illetve a koreográfus Nyizsinszkij jegyezte mű elképzelt, mitikus ősi közösségében emberáldozattal biztosítják a bőséget, a termékenységet, vagyis a törzs jólétét. Gat Sacre-jában két férfi és három nő van a színpadon – úgyis mondhatnám, nőből „többlet” (felesleg) keletkezett – vagyis a felborult egyensúly itt is cselekvésre késztet: ha az édeshármas működésképtelen, kényelmetlen, úgy valakinek áldozatot kell hoznia mindannyiuk érdekében. Míg az előbbi egy mágikus világkép, úgy utóbbi a mindennapi élet terméke. Látszólag tiszta táncot látunk, a kubai salsa lépéseit, forgatásait variálva cserélődnek a párok, mégsem „csak” táncfelépítmény ez az adaptáció, mivel a párkapcsolatok problematikája már az expozícióban leképződik: egy férfi és egy nő áll szorosan, ölelésben összesimulva, s ebbe a konstellációba érkezik előbb a második, aztán a harmadik lány, míg utoljára a „rivális” férfi. Az idei verziót, pontosabban az általam látott szereposztást az tette különlegessé, hogy a három nőt alkatilag és külsőleg hasonló táncosnők táncolták (Virág Flóra, Lina Bouainane Chabre, Laura Mello Rella), még a hajuk is egyformán hosszú, csak a ruhájuk szabása eltérő. Így a pillanatra sem nyugvó, szüntelen lüktető tánc, a férfikézről férfikézre forgó vagy éppen partner nélkülivé váló nők áramlása vizuálisan a változatlanság hatását kelti. A zene különös dinamikáját a koreográfus nem követi le, annak hangsúlyaival, kitöréseivel nem tart lépést a mozgás, így a zene inkább a lelki örvénylésekre irányítja a figyelmet, mintsem a testekére. A férfiszerepeket Isaac Butler és Jonas Garrido Verwerft táncolta, a koreográfiát Michael Löhr és Karolina Szymura tanította be.

Molnár Csaba: Easy Dances (próba). Fotó: Ofner Gergely

Mészáros Máté TK1/22 című darabjában három, egymással finoman érintkező, az íven ülőpárnákkal (és rajtuk a nézőkkel) szegélyezett körre osztotta a teret, és ezekben a körökben a nézővel intim közelségben kezd mozogni egy-egy táncospár. A párok a saját minikoreográfiájuk végére érve kört váltanak, vagyis minden egyes nézői kör minden kettőst külön láthat, de senki nem akadályoz meg minket abban, hogy mialatt a saját körünkben épp az egyensúlyra törekszik a páros, átnézzünk a szomszédba, ahol vad forgásba kezdenek. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt harmonikus, remekre hangolt a három mozgásanyag. Nekem úgy tűnik, mindegyik egy hívószó mentén épült fel, a már említett egyensúly mellett a megakasztást/gátat, illetve a bizalom/áramlás jelzőket tettem fejben a három kép mellé. A párokat jellemzően egy finomabb, lágyabb, és egy erőteljesebb, karakteresebb táncosnő alkotja (és a hosszú, illetve rövid hajúság itt is feltűnik, mint szervezőelv). Relációk, erőviszonyok, test-test kapcsolódások határozzák meg ezeket a kettősöket. Mivel körben ülünk, valóban közel, úgy érzem magam, mintha valamilyen különös szeánszon foglaltunk volna helyet. Bizonyosan jól működnek a kettősök a próbateremben, de az a tér, amit mi nézők körbezárunk, plusz töltetet ad a táncosoknak: mintha a mi figyelmünkből, empátiánkból töltenék föl készleteiket, s nyernének extra energiát. Az egyik páros munkája különösen izgalmas. Hanne Van Driessche és Laura Mello Rella összhangja elvarázsol, az egymásra figyelés, a másik energiáinak a hasznosítása és aztán az energia visszacsatornázása náluk valósult meg tökéletesen.

Molnár Csaba: Easy Dances (próba). Fotó: Ofner Gergely

Az estét Molnár Csaba Easy Dances című musicalvíziója zárta. A program minden táncosát bevonó darab igazán fináléra termett bohém munka, a végén emberi testekből formázva meg is jelenítik a The End feliratot.

Molnár Csaba minden darabjában van valami enyhén vagy súlyosabban sötét, valami infernális. Ha A Mester és Margarita moszkvai jeleneteit kellene táncszínpadon újraalkotni, akkor a legmegfelelőbb személy Molnár Csaba lenne. Az Easy Dances-ben összemixelődnek a musicalirodalom figurái, zenéi, kliséi és azok paródiája. A tiszta tánc és a testtanulmány után ez a majdnem színházi show arra ad alkalmat a programban résztvevő táncosoknak, hogy próbára tegyék karakteralkotó képességüket. A komikum láthatóan nem idegen a csapattól, Dora Almeleh brillírozik az unottan rágózó, a táncmozdulatokat kelletlenül lelötyögő macskaúrnő szerepében, kompániája is készségesen csámcsogja a rágót, majd köpik földre, majd a színre érkező nem túl szigorú koreográfus, Molnár Csaba lelkiismeretesen összegyűjt őket.

Nem csak azért, mert a címében ott szerepel az „easy”, tényleg könnyedséget, lazaságot mutat ez a munka. Ha létezik a trash poetry-nek táncos változata, akkor ez az. Ahogy Molnár Csaba az előadáshoz fűzött jegyzetben fogalmaz, ezúttal „nem csupán mozdulatok, hanem képek megalkotására törekszik, emberi testek jelenlétével, használva a színházi apparátus illúziókeltésre alkalmas technikai adottságait”. Elgondolkodtató, hogy elég néhány egyszerű jelmez, néhány jól ismert zeneszám – a darab a Big Spender-rel nyit –, némi utalás a művészeit szinte bábok gyanánt mozgató rendezőre, a motiválatlan, macskaként nyávogó táncosokra és magára a Macskákra, a musicalre, mely itthon már túl van az 1500. előadáson is, hogy a nézőben létrejön a színház illúziója.

Mi? Emanuel Gat: Sacre
Hol? Trafó
Kik? Táncosok, előadók: Virág Flóra, Lina Bouainane Chabre, Laura Mello Rella, Isaac Butler, Jonas Garrido Verwerft. Zene: Igor Sztravinszkij: Tavaszi áldozat. Fény: Emanuel Gat, Dézsi Kata. Koreográfia: Emanuel Gat.

Mi? Mészáros Máté: TK1/22
Hol? Trafó
Kik? Táncosok, előadók: Lina Bouainane Chabre, Rose Bouvet, Laura Mello Rella, Hanne Van Driessche, Wéber Jázmin, Naomi Kats, Dora Almeleh. Fény: Mészáros Máté, Dézsi Kata. Zene: Porteleki Áron. Koreográfia: Mészáros Máté.

Mi? Molnár Csaba: Easy Dances
Hol? Trafó
Kik? Táncosok, előadók: Lina Bouainane Chabre, Rose Bouvet, Laura Mello Rella, Hanne Van Driessche, Wéber Jázmin, Naomi Kats, Dora Almeleh, Virág Flóra, Isaac Butler. Fény: Dézsi Kata. Zene: montázs. Koreográfia: Molnár Csaba.