Kalandos agymunkára invitálja a nézőket a Pesti Színház nemrégiben bemutatott darabja, az Inkognitó. Nick Payne angol színdarab és forgatókönyvíró, aki 2009-ben ígéretes tehetségként kapta meg első darabjáért (If There Is I Haven’t Found It Yet) a George Devine-díjat, ma már az egyik legismertebb kortárs író. Főszerepeit többek között Jake Gyllenhaal játssza, legutóbbi együttműködésük a Broadwayn, 2019-ben több Tony-díj jelölést hozott. Forgatókönyvíróként a Netflixen is jelen van egy filmmel (Az utolsó szerelmeslevél) és a Wanderlust című sorozattal, amelyet saját színdarabjából írt át. A Bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színházban legutóbb szintén az Inkognitó került színre, Kovács Zsuzsánna rendezésében.

Nick Payne már korábbi, Constellations című darabjában is a tudomány felől közelített az emberi kapcsolatok felé, amikor a szerelmet és a szabad akaratot a kvantumfizikán keresztül értelmezte. Az Inkognitó azonban nemcsak témájában szól a szereplők egyéni „agykutatásáról”, a szöveg dramaturgiai szerkezete is modellezi a tevékenységet, ahogy az agy összegyűjti a külvilágból érkező információt, analizálja és összerakja egy számunkra elfogadható történetté. A szerzői iróniát ezzel kapcsolatban az egyik szereplő így tolmácsolja: az agy mesél nekünk, miközben nagyon ügyesen bolondot csinál belőlünk.

Fotók: Vígszínház – Gordon Eszter

Thomas Stoltz Harvey patológus 1955-ben ellopta Einstein agyát, hogy később vizsgálatokat végezhessenek rajta. Henry Molaison pedig kísérleti agyműtétnek vetette alá magát 1953-ban, amely kontrollálhatóbbá tette epilepsziáját, de nem várt mellékhatásként elvesztette rövidtávú memóriáját. Harvey (Nagy Ervin) és Henry (Horváth Szabolcs) története a darabban tehát valós eseményeken alapszik, míg Martha (Kovács Patrícia), a klinikai neuropszichológus kitalált alak. A darab negyedik szereplője, Márkus Luca játssza a húszas-harmincas korosztály több képviselőjét. Jelenléte ugyanolyan fontos, mint a többieké, a megkülönböztetés csak dramaturgiai, mert az ő szerepei nem önálló történetet kezdenek, hanem Henryhez, Harvey-hoz és Marthához kapcsolódnak.

Payne kirakós játékot készített a három fő cselekményszálból: „szelvényekre” darabolta őket, és az így nyert jeleneteket egy frappánsan megírt darabbá keverte össze, melyben a szereplők közötti összefüggéseket a nézőnek kell újra megtalálnia. Nehezíti a feladatot, hogy az író csak négy színészt alkalmaz, akik összesen 21 szerepet játszanak el gyors váltásokban.

Payne jól beszélteti a karaktereit, és erre nagy szükség van, mert egy statikus térbe helyezve nincs is más lehetőségük, mint hogy a nyelvi térben ütközzenek egymással. Ebben a „cselekménytelen” zárt közegben sok információ elhangzik, és időnként – mint a jó krimiben – egy-egy lényeges szempontot egy mellékszereplő mond el. Nagy Ervin szuggesztíven megszemélyesített, monomániás Anthonyja a féreglyuk elméletről beszél: „Ez egy folyosó a kozmosz két pontja között.” S valóban, mintha a szereplők is ezzel küzdenének, múltjuk és a jelenük között akarnak kapcsolatot találni.

Nézőtéren és színpadon hasonló munka folyik: a bizonyosság utáni kutatás. Míg mi a jelenetszelvényekből állítjuk össze a szereplők életútját, addig ők azon agymunkálkodnak, hogyan némíthatnák el életük egyre ordítóbb kérdéseit. Mintha egy mindenkit átjáró brainstorming uralná a színpadi játékot, melyben maga az agy fétissé válik. Harvey-nak tudományos életcélja van vele, amely egyre távolodik, Martha családi bonyodalmainak dühében boncolgatja, Henry pedig újraélesztgeti.

A darab szövege írott formában kihívást jelenthet, mivel az író – okkal – nem választja szét a jeleneteket. Négy páros helyzettel mutatja be a főbb cselekményszálakat, majd ezeket a szituációkat kezdi kombinálni újabb szereplőkkel, egyre több konfliktussal gazdagítva a történetet. A színdarabot három részre tagolja: kódolás, tárolás, előhívás, amelyek az emlékezési folyamat pszichológiai állomásai. Valószínűleg Payne azért nem segíti írói instrukciókkal a szövegértelmezést, mert épp ennek az agymunkának a stációit akarja tudatosítani az olvasóban, aki megismeri, megjegyzi, majd felidézi a szereplőket.

Az olvasásnál felhasználóbarátabb, ha a színpadon látjuk a művet (fordító: Baráthy György, dramaturg: Hársing Hilda), annak ellenére, hogy az írói „felhívás” a szöveggel való kísérletezésre mindenképp Payne kreativitását dicséri. Szőcs Artur rendezése mintha már el is kényeztetné a nézőket. Rögtön beazonosítható külső jegyekkel szereli fel a színészeket, hogy a legutolsó sorból is egyértelműek legyenek a gyorsan cserélődő karakterek. A rendezés részéről érthető a biztonságra való törekvés, de a tobzódó technikai bravúr időnként homályosabbá teszi az emberi tartalmat. Slárku Anett elegáns szalondíszlete is gyönyörködteti a szemet. A vörösbársony kirakójáték kiválóan reflektál a darab témájára (távoli asszociációként még Einstein feldarabolt agydarabkái is lehetnének a színpadi világot alkotó díszletelemek), de felmerülhet a kérdés, nem túl szép-e a látvány ehhez az elmepárbajhoz?

Nagy Ervin egyedi eszközökkel jeleníti meg Harvey-t. Egyszerre humoros és erőteljes, ahogy a teremtés ostora odasuhintott ennek az unalmas patológusnak, akit átjár az őt meghaladó feladat belső remegése. A szerepív a vége felé közeledve kissé karikaturisztikusnak tűnik ugyan, amikorra az agyfüggőség már meggyötörte az orvos személyiségét, de ez a kényszeresség még mindig magában hordozza az előző jelenetek kutatóját, aki a nagy tudományos jövőben reménykedik. Megható szerepív formálódik Horváth Szabolcs Henryjében. A karakter indokoltan repetitív szövegvilága izgalmas kihívás, melynek jól érezhető a drámája. Kovács Patrícia otthon van Martha krízisében: emberi a zavara és izgalmas az új utáni vágya. A szintén általa megformált kis narkós csávó színészi szabadfutása üdítően humoros. Márkus Luca Margaretjét és Patricia-ját külön személyiségükről ismerni fel, Lisa-Scottja humorosan beszédkarakteres. Mindhárom alakításban van egy ott lebegő ki nem mondatlanság, ami oda vonzza a tekintetet. Ezt a történetet egyben kell tartani, így érthető, hogy ezen a hosszabb felvonásnyi agyhullámvasúton nincs szünet. Cserébe végig jó tempóval haladunk az egyes élethelyzetek érzelmi amplitúdóin keresztül a magas színvonalú szórakoztatás felé.

Mi? Nick Payne: Inkognitó
Hol? Pesti Színház
Kik? Rendező: Szőcs Artur. Szereplők: Nagy Ervin m.v. (Negyvenes férfi: Thomas Harvey, Victor Milner, ’Anthony’, Richard Walsh, Jon Williams), Kovács Patrícia (Negyvenes nő: Martha Murphy, Elouise Harvey, Brenda Walsh, Anna Vann, Evelyn Einstein), Márkus Luca (Húszas-harmincas nő: Margaret Thomson, Lisa-Scott Hannigan, Patricia Thorn), Horváth Szabolcs (Húszas-harmincas férfi: Henry Maison, Michael Wolf, Hans Albert Einstein, Ben Murphy, Freddy Myers, Greg Barraclough). Díszlet- és jelmeztervező: Slárku Anett. Fordító: Baráthy György. Dramaturg: Hársing Hilda. Zeneszerző: Cser Ádám. Ügyelő: Eperjesi Anikó. Súgó: Jároli Helga. Rendezőasszisztens: Szládek Kata.