Egy trónféltő morális aggodalmából indul ki Schiller Stuart Mária című darabja, amely már az első perctől lehetséges drámai végként tekint a címszereplő kivégzésére. Sándor Júlia dramaturg és Nagy Péter István rendező szövegkönyve a Kálnoky László-féle fordítást vette alapul, meghúzta és sokkal erőteljesebben hangsúlyozta és mélyítette el a történet társadalomlélektani oldalát, azaz: a két hatalmi pozícióban lévő nő, Erzsébet és Mária belső vívódásait egy láthatatlan ellenség mindent elsöprő dühe miatt.

Fotók: Dömölky Dániel

Jóllehet e vívódást elsősorban a kivégzés-kivégeztetés-kivéreztetés aktusára helyezett képi és rendezői figyelem nagyította fel, és önmagában a tény, hogy e hadjáratot a darab másik főszereplője, Erzsébet viszi véghez, akinek jellemváltozása nagyívű, a szó legjobb értelmében vett drámai utat kínál a színész számára. Nem így a többi szerep. Olyan társadalmi portrét látunk, ahol az uralkodó, Erzsébet (Homonnai Katalin) hatalomféltésből – és a kizárólag férfiakból álló udvartartása unszolására – bebörtönözve tartja Stuart Máriát (Pallagi Melitta). A férfiak a láthatatlan, de mégis folyamatosan fenyegető népharag mögé bújva sorjázzák érveiket. Egyik a trónkövetelő, Mária gyors és praktikus kivégzését szorgalmazza, míg a többiek ellenzik azt. Jól lehet, az előadás mégsem csupán a felelősségvállalás tologatásával játszik. De a két nő gazdag érzelmi világa mellett a férfiak pozícióféltő gondolkodása szomorúan egyszerűnek hat.

Schiller nem először állít női karaktereket drámái középpontjába. Több színdarabjának is témája a magányos női hős szembenállása korának politikai és társadalmi környezetével. A Stuart Mária Mária bebörtönzésének végnapjait meséli el. Világos, hogy a hatalmában fenyegetett Erzsébet és a mindenétől megfosztott Mária egyaránt bemutatja az emberi kiszolgáltatottságot, de míg előbbi a csökkenő vonzereje miatt – amit a fiatal és gyönyörű Mária jelenléte csak még inkább hangsúlyoz –, utóbbi a hiúsága miatt válik a kiszolgáltatottság példájává. Ehhez természetesen elengedhetetlen, hogy férfiak vegyék körül őket, akik hol rajonganak értük, hol elfordulnak tőlük. Ez a libikóka játék adja a cselekmény logikáját.

Érdekes gondolatkísérlet, és ha jól tudom, nem is csak kísérlet, hiszen a Bárka Színházban Zsótér Sándor már megcsinálta, Mária és Erzsébet szerepét ugyanarra a színésznőre osztani: akkor (2004) Spolarics Andrea játszotta a két királynőt. Most a két szerepet két külön színésznő kapta. Mária és Erzsébet sokban hasonlítanak, Nagy Péter István rendezése mégis a különbözőségüket tartotta fontosabbnak, jobban mondva, csak a körülményeik közt vonhattunk párhuzamot. Homonnai Katalin kemény fából faragott, szokatlan Erzsébetének kontrasztja Pallagi Melitta buja és féktelen, tragikus sorsú Máriája.

Mintha minden mondat végére a férfiak tennék ki a pontot, állandó áramlásuk a színen felér egy nyüzsgő építkezés kaotikusságával. Schnábel Zita maszkulin világot képzelt el. A plakát szerint egy mészárszéket, de számomra több kellék miatt is a tér inkább egy építkezés helyszínére hasonlított. A sötétből felbukkanó alakok (Samudovszky Adrian, Lovas Dániel) fején munkavédelmi sisak, kék munkaruhában egy apró lámpával világítják be a teret. Ők a lebontás vagy felújítás előtt álló tér „őrei”, amelynek közepén, a nézőket a színpadtól elválasztó PVC szalagfüggöny mögött Mária egy vasláncon lóg.

Első benyomásra szokatlanul kegyetlennek hat ez a megoldás, ugyanis tartományt szab a Máriát játszó Pallagi Melitta mozgásterének. Ugyanakkor az is visszatetsző lenne, ha az amúgy is szűkebb stúdiószínpadon a fogságban lévő Mária ugyanakkora mozgástérrel rendelkezne, mint a többi szereplő. Hiszen a képileg ábrázolt kegyetlenség ott van mindenkiben. Ezek a férfiak már készen állnak, hogy ebben a gyorsan átrendezhető, mobil térben – amely tele van mozgatható elemekkel – a belviszály rendeződése után berendezkedjenek. Ebben a térben a szereplők gyorsan tudnak alkalmazkodni a folyton változó rendszerhez, egyként lesik a felettük álló két nő reménytelen, viszolyogtató állóháborúját. Erzsébet nem Mária trónkövetelésétől fél, hanem attól, hogy hatalommal a kezében akár képes lenne meg is öletni Máriát. Az előadás sokszor ad lehetőséget politikai áthallásokra. „Harcban állok az egész világgal”, jelenti ki Erzsébet és letakart füléhez kap.

A férfiak között is akadnak tanácsadói státuszukból kiemelkedő szerepek. Leicester (Nagypál Gábor) hol jóakarót játszik, hol menekülőre fogja. Vonzódik a hatalomhoz, ezért kettős játéka érthető: úgy fordul, ahogy a szél fúj. A szereposztás jól működött a többi szereplő esetében is. Atyai szeretettel félti Erzsébetet Fodor Tamás. Spilák Lajos Aubespine szerepében a kétkedő hang.  Kaszás Gergő hidegvérű Burleigh-je végül Erzsébet parancsának tisztázatlanságát kihasználva lemészárolja Máriát. A kegyetlenkedéseket Samudovszky Adrian tetőtől talpig életteli, komikusan elrajzolt Mortimer figurája valamelyest ellensúlyozza. A szerelembe beleőrült Mortimer, aki előbb cinkosa lesz, majd megerőszakolja a láncra kötött Máriát, a Boldogságos Szűzzel telepingált alsóneműjét mutogatja. Ezt követően öngyilkosságot követ el. Tette mégsem kelt (legalábbis bennem) megrázó hatást, mivel az erőszak itt nyilvánvalóan komikus. Kérdés, segíti vagy ellenkezőleg, idézőjelbe teszi ez a fajta stílusváltás Mária szívet tépő, sokszor a kisszínpadi viszonyokhoz képest is felnagyított és kihangosított panaszait? Érzésem szerint a kétféle játékstílus, az erőszak komikussá tétele és eltartása (különösen az előadás második felétől), illetve az erre épülő erőszakmegélés és áldozattá válás nem simul össze, hiszen az egyik már korábban idézőjelbe tette a másikat.

A hatalom fitogtatásának és a hierarchiakülönbség megmutatásának többször is kiaknázott gegje, hogy a színpadon a nők a férfiak erő- és számfölényét, testi adottságait is képesek kompenzálni. Erzsébetet egy hidraulikus emelőasztalon tolják be, később ő ennek az asztalnak a segítségével lesz képes túlnőni ezeket a férfiakat. Ebben a kegyetlen világban egészen addig nem találja meg a helyét, amíg le nem mond saját nőiességéről, és – mintegy jelképesen – levetett parókáját a magasba emeli. A Stúdió K Stuart Mariájában az erősebb kutyák világában boldogulni akaró nőket látunk, akik közé nem a láthatatlan nép haragja vagy a férfiak komédiája ver éket, hanem az, amit a másikban veszélyesnek látnak önmagukra. A két nem közötti alapvető különbséget mégis az adja Nagy Péter István rendezésében, hogy míg a férfiak kéretlenül is segítik egymást, addig a nők kérésre sem.

Mi? Friedrich Schiller: Stuart Mária – Kálnoky László fordítása alapján a szövegkönyvet készítette Sándor Júlia és Nagy Péter István
Hol? Stúdió K
Kik? Játsszák: Pallagi Melitta, Homonnai Katalin, Nagypál Gábor, Kaszás Gergő m.v., Fodor Tamás, Samudovszky Adrián, Lovas Dániel, Spilák Lajos. Dramaturg: Sándor Júlia. Díszlet- és jelmeztervező: Schnábel Zita. Jelmez kivitelező: Vas Kitti, Zeneszerző: Matisz Flóra Lili. Technikus: Berta Ninett. Asszisztens: Papp Letícia. Rendező: Nagy Péter István