
Zappe László: Mesél az írógép
Két egri vendégjáték a Nemzetiben
…nyilván azért, hogy könnyítsenek a téma, a szöveg vélt súlyosságán.

…nyilván azért, hogy könnyítsenek a téma, a szöveg vélt súlyosságán.

A díszlet személyes érintettségünket metaforikusan is kiemelő jelentését Hargitai Iván rendezése szerencsére nem hangsúlyozza didaktikusan – inkább hagyja beszélni a történetet.

Egy érett alkotó és egy érő alkotópáros kacsintanak ki a művészet mögül. Mindkettő izgalmas utakon jár, de visszakacsintani most inkább az utóbbira tudunk.

…lépésenként bontja le primér, vérre, bűnre, bűnösre, titokra éhes vágyunkat, mindazt, amit a napi média vagy a hollywoodi dramaturgia könyörtelen professzionalizmussal használ.

E kommunizmusból ránk maradt bénító örökség ellehetetleníti a színpadi események kritikai befogadását, kiírja színházainkat az európai színházi vérkeringésből, s mindezekből adódóan nem marad más, mint a „mindegy mi, csak magyar legyen” befogadói elv.

…többször hangsúlyozzák a színész és koldus kölcsönös egymásnak való megfeleltethetőségét…

… amikor a bábu kis keze és a színész emberi keze együtt fog meg, emel fel bármit, akkor hirtelen egyek lesznek: a kéz a test tükre.

Felemelő olyan színházat nézni, ami látszólag a hagyományos dramatikus és városi színházi kultúrát követi, de amiben az alkotók érintettsége mégis kézzel fogható.

…a díszlettologatás külső szemlélő számára kevesebb érdekességet tartogat, mint az öltözői pletykák vagy a büfében zajló események.

Tiszta és átlátszó az egész, mint egy pohár friss víz.

Bozsik Oidipusza taszítóan agresszív, pökhendi, brutális, kegyetlenkedő uralkodó. Retteg is tőle a neki alávetett, arctalan masszának láttatott tömeg.

…a Valló rendezte színjáték mindvégig megmarad a kellemesség relációján belül.