Napról napra

A fokozatos, minimális változtatásokkal operáló repetícióra épülő szerkesztési elv, valamint a „hipnotikus” (talán a legelcsépeltebb szó jelenleg mind színlapokon, mind kritikákban) zene miatt mindkét előadás esetében felmerült bennem egy-egy ponton, hogy alkotóik bizony Sharon Eyal (és hű zenésztársa, Ori Lichtik) köpönyegéből bújtak elő.

Erős kortárs felütéssel indul Stefanovics Angéla Cécile című rendezése: Jobbik Mária és Balos Péter vitázik a Nemzeti alaptanterv tartalmának megújításáról; a tét „irodalmunk transzilvániai áramlatának” kánonba való integrálása. A parlamenti vita dilemmája legfőképp az, hogy Tormay Cécile vagy Faludy György szexuális orientáltsága elítélendőbb-e.

Eötvös Péter szép zenét komponált egy menthetetlen librettó alapján, a Jon Fosse-regényből készült új opera azonban nem ér fel alapanyaga filozofikus regiszteréhez.

Ennek a két magyar drámának két közös pontja van. Az egyik, hogy mindkettő ősbemutatója a Katona József Színházban volt. A másik, hogy jelenleg mindkettő látható a József Attila Színházban.

Kellemes dolog két óráig embereket nézni, ahogy próbálnak kezdeni egymással valamit. Hogy apró vagy óriási drámák zajlanak köztük, a tükörben nem látszik pontosan, de végül is magunkat nézzük minden színházban. Történjen közben az, hogy Brad Pitt randira hívja a lányt. Vagy inkább Fridenthal Zoli! A játék biztonságos terében mi baj lehetne.

Van, hogy már a terembe lépve érezni lehet az alkotói összpontosítás erejét. Ilyenkor több dolog utal arra, hogy várják a nézőket. Jelen esetben minden második széken formás fehér boríték pihen, rajta kék tollal írt felirat: „Madárhegy”. Kibontom az enyémet. A Darvasi László által írt, majd fia, a rendező és dramaturg feladatát, sőt, a darabbeli Postás […]

Két év járványügyi korlátozás után az idei, 2021-22-es évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház semmit sem bíz a véletlenre. Tíz bemutatóval készültek (ebből öt premier már meg is történt), azaz majdnem minden hónapra jut egy új előadás. A műsoron nagy drámaírók klasszikusainak címeivel találkozhatunk: repertoáron van többek között a Rómeó és Júlia, a Hamlet, a […]

In our upcoming project of American – Hungarian collaborations we would like to deal with the problem of how to approach the question of PC (political correctness) when it comes to the performing arts? More and more debates are centred around ”diversity” and how diversity appears in the performing arts: who are the performers, directors, […]

Új, amerikai – magyar együttműködésben megvalósuló projektünkben azt vizsgáljuk, hogyan közelítsük meg a PC (political correctness, politikai korrektség) kérdését az előadó-művészetek területén. Egyre több a vita a diverzitásról és arról, hogyan tudna megjelenni a diverzitás az előadó-művészetekben. Kik ma az előadók, az írók, kik a rendezők, világszerte és Magyarországon? Mi a helyzet a reprezentáció problémáival? […]

Ha a színházak repertoárját megnézzük (elég felületesen, nem kell mélyfúrást végezni), úgy tűnik, Shakespeare, Szophoklész, Molière, Csehov, Ödön von Horváth még mindig a kortársaink. Velük, általuk, mögéjük bújva fogalmazzák meg a rendezők életkoruktól függetlenül azt, amit a világról gondolnak. A klasszikus szöveg biztonságot ad nekik vagy a direktoroknak a pénztárnál, esetleg pajzsként működik a nézővel […]

A választások és a harmadik Fidesz kétharmad után két nappal kinyílt a bicska a zsebemben a Kánon című előadást nézve a Jurányiban. Annyira, hogy kevés választott el attól, hogy felálljak és kisétáljak a nézőtérről. Ez idáig rendben is van.

Nem csak Szeredás Emerenc ufó, hanem Gáspár Ildikó rendezése is: nincs benne biedermeier tapéta, se kredenc, se viaszosvászonnal letakart asztal, sőt még egy ajtó se. Az ajtó – Szeredás Emerenc emlékkoncert (fényévekre) távolodik a Szabó Magda regényeiből készült, a miliő kisrealista ábrázolásához általában ragaszkodó színházi előadások hagyományaitól.