Napról napra

Könnyed sikert aratott Az ezred lánya bemutatója az Erkel Színházban. Úgy tűnik, a magyar közönség nem finnyás rá, ha nem hallja a tenort, és arra se, ha a nyolcvanas évek tévékabaré-stílusában tálalják neki a vígoperát. Szemere Zita viszont ragyogott a színpadon.

Bevallom, amikor először olvastam Pass Andrea tavaly ilyenkor Debrecenben már bemutatott darabjának ismertetőjét, nem jutottam a szöveg végéig. Szoruló szívvel azonnal pergetni kezdtem hajdani tanártársak és tanítványok névsorait, azt keresve, van-e valamilyen szakmai közöm a darabban megjelenő „legendás sztárpedagógus”-hoz, ehhez a Káldi Helga nevezetű főhőshöz, akinek – a darabbeli történet szerint – a média által […]

Az előadásmód és a színpadról áradó játéköröm élménydús alkotási folyamatról árulkodik. A darabnak javára válik, hogy a társulatok, amelyek előveszik, az adott országhoz, városhoz és a mindenkori jelenhez igazítják a szöveget. Az előadásoknak pedig az tesz jót, ha vagy kitartanak Cărbunariunak a reáliát a nonszensszel vegyítő ábrázolásmódjánál, minél inkább kiaknázva a groteszk humor kínálta lehetőségeket, […]

Kosztya csak fut, fut, kifelé a színházból, miközben Szorin a színház fontosságáról papol. A fiú kamerája rögzíti, ahogy kirohan az utcára, odamegy a járókelőkhöz, faggatva őket, kellenek-e új formák – van, aki válaszol, sőt, még egy taxi is megáll, majd a félreértésre rádöbbenve gyorsan továbbhalad. Kosztya pedig visszaszalad, látjuk közben az előteret, sőt, a társulati […]

Amikor a szereplők filozofálgatnak – vagy kiejtik a szájukon azt a szót, hogy nihilista – mindig elkezdenek döngicsélni a legyek. Sok minden van – és lesz az előadás végére – ebben a zümmögésben: édes-bús nyáresti hangulat, disznóbűz, s úgy általában az élet közömbössége, szenvtelensége is.

A 33. Hangosítóban olyan projektekről lesz szó, amelyek – nagyon eltérő módon – egy-egy adott város különböző pontjára „készültek”. A vendégek: Adorjáni Panna, Ardai Petra, Gardenö Klaudia és Tasnádi István. A moderátor Gócza Anita.

A premier előtti operabeavató óta lehetett sejteni, hogy a Bajor Állami Operaház bemutatója csak nyomokban tartalmaz majd Lehárt: ha tudjuk, hogy Lehár nagyoperettjeiben maximum húsz szám van, és azt halljuk, hogy tizennégy zeneszerzőtől kölcsönzött betéteket illesztettek be, igazán örülhetünk, ha egyáltalán elhangoznak a jól ismert slágerek ebből a Magyarországon az 1934-es bemutató óta (!) nem […]

Mindkét előadása az Átrium Mentőcsónak Egység ifjúsági programjában szerepel, az ide készült előadások kifejezetten kortárs társadalmi problémákat feszegetnek, mint például az előítélet, a mélyszegénység, a rasszizmus, a menekültkérdés, a fiatalok gondjai és kérdései.

A kortárs tánc sosem volt homogén, monolitikus műfaj, a hosszú lezárások alatt pedig érdekes irányokba indultak az alkotók, akiket egyszerre foglalkoztat az új létrehozásának célja és a meglévő keretekhez, formákhoz való visszatérés lehetősége.

Bejön a nyitóképbe rendezői bal hátulról a Hírnök (Kicsid Gizella). Óvatosan lépked, fehérre meszelt lábszára kilóg elkopott, katonai kabátot idéző, seszínű jelmezéből. Tar feje is fehéres, koponyáját kirajzoló sminkje is. Kísérteties jelenése mintha már a túlvilágból térne vissza. Csak annyira, hogy Hamletet átölelje és útjára bocsássa az eljövendő apokaliptikus utolsó ítélet felé. A záróképben is […]

Elsőre nem magától értetődő, hogy egy csapat a kollektív karantén-kényszer alatt-után pont az elvonulás és bezárkózás iránti vágyról csináljon egy előadást.

Elsőre talán meghökkentőnek hangzik, de mégis van érintkezési pont a lélek és a test ünnepe, a spiritualitás és a gasztronómia között. Az elsőt a Glória, a másodikat A pacal ideje című darab viszi színre.