Napról napra

A koronavírus-járvány okozta élethelyzetekre reflektáló, legfeljebb háromszereplős és maximum negyven perc hosszú egyfelvonásosok írására kértek fel kortárs szerzőket a kiírók, de a felkérésekkel egy időben – a vállalkozó érdeklődők számára – nyílt pályázatot is hirdettek. A felhívást március utolsó napjaiban tették közzé, gyorsan kellett dolgozni. Mindenki csak egy, vadonatúj művet küldhetett be április 15-ig. A […]

A témaválasztása is egyetemesen átélhető, a halál, az elmúlás árnyékában mutatja föl hőseit: egy fiatalembert, aki az apja halála után évekkel még mindig viaskodik veszteség érzésével.

…szemet hunyni vagy elveszíteni egy jó munkaerőt? Struccpolitikát folytatni vagy morálisan elítélni? Ezek a kérdések úgy kerülnek terítékre, hogy a darab valóban jó arányérzékkel egyensúlyoz minden résztvevő vélt vagy valós részigazsága között.

…ezután mélyül el igazán a történet: egyre több nézőpontból lehet megvizsgálni a diákok és a tanárok helyzetét, és így egyre közelebb lehet kerülni az igazsághoz/igazságossághoz.

A szereplők egytől-egyig konfliktushelyzetbe kerülnek: akarnak gyereket vagy nem akarnak gyereket. (…) Egy-egy ember életének a legfontosabb és egyben legintimebb kérdései ezek – még akkor is, ha a politikai és a társadalmi elvárások nem hajlandók erről tudomást venni, hanem egyértelmű és leegyszerűsítő válaszokat erőltetnek.

Thomas Magill, 33 éves ír férfi egy elhagyott raktárhelyiségben különböző magnókészülékek és a saját hangja segítségével idézi fel Inishfree bűnös lakóinak és saját bűnbeesésének történetét. Ő az a furcsa figura, a falu bolondja, aki epizódszereplőként és farce-elemként kerül bele a nagy történetbe.

A rendező, Bartalis Gabriella – ahogy ő fogalmazott – egy lépcsőházi történetet szeretett volna. Olyat, amelyben bárki magára ismerhet, és amelyben összesűrítve azok a témák, kérdések, problémák jelennek meg, amelyek visszatérőek az interjúalanyokkal készített beszélgetésekben.

Az, ami az első részben még illúzióként és fiktív „húzd-meg-ereszd-meg”-ként jelen volt, hogy tudniillik a nő is ember, az itt ledobja magáról az alakoskodó én-te viszonylat allűrjeit, és pőrén belemerít minket a tömeges testárusítás, a húspiac verbális alkuvilágába.

A főhős, az Öreg színész mintha az egykori Széchenyi parodisztikus alakmása lenne. Csakhogy míg egykor meglehetősen nagyszabású és történelmi léptékű volt a játék és a harc a külső és belső erőkkel, most már csak ennek pitiáner paródiáját látjuk.

Tavaly Lenni vagy nem, idén pedig Életigen című darabjával nyerte el O. Horváth Sári a Színházi Dramaturgok Céhének Vilmos-díját. Most készül újabb drámája – a három darab együtt egy trilógiát alkot. A Jurányi teraszán üldögélve, különböző emberek beszédfoszlányainak sűrűjében rögtön az alkotási módszeréről kezdett el beszélni.

…végső soron mindhárom darab témája, ha más-más aspektusból is, a magyarság megmentése. A jövőbe vetített égi-földi katasztrófák ritka szellemes módon kapcsolódnak össze a múlt, a közelmúlt és a jelen társadalmi-történelmi kríziseivel.

Harminc évvel ezelőtt Miro Gavrant a megrázó drámái tették népszerűvé, napjainkban pedig világszerte többször fordulnak meg a színpadon humoros, férfi-női kapcsolatokról szóló, a mindennapi életből vett vígjátékai.