Napról napra

Angol színházi körökben él egy anekdota arról, hogy a legmegrázóbb katasztrófát követő napon már kopogtat egy drámaíró a londoni nemzeti színház dramaturgjának az irodája ajtaján: „Van erről egy darabom!” Valóban, a szakma híres arról, hogy gyorsan reagál a világ eseményeire, és a színház által biztosított társadalmi és politikai fórumot használja arra, hogy fontos, a közösséget […]

Egy ponton túl az domborodik ki a darabból, hogy mindenki hibázik, és olykor el is bukik, de igazából csak boldogulni akar valahogy, keresi az útját – ezzel pedig olvasóként és nézőként is nagyon könnyű menni, közösséget vállalni.

A neves horvát író Felejtsd el Hollywoodot! című vígjátékán egy éve jót derülhettek az olvasók. Most egy idős színészpárról szóló, meghitt, olykor szívbemarkoló történetet ismerhetünk meg.

A koronavírus-járvány okozta élethelyzetekre reflektáló, legfeljebb háromszereplős és maximum negyven perc hosszú egyfelvonásosok írására kértek fel kortárs szerzőket a kiírók, de a felkérésekkel egy időben – a vállalkozó érdeklődők számára – nyílt pályázatot is hirdettek. A felhívást március utolsó napjaiban tették közzé, gyorsan kellett dolgozni. Mindenki csak egy, vadonatúj művet küldhetett be április 15-ig. A […]

A témaválasztása is egyetemesen átélhető, a halál, az elmúlás árnyékában mutatja föl hőseit: egy fiatalembert, aki az apja halála után évekkel még mindig viaskodik veszteség érzésével.

…szemet hunyni vagy elveszíteni egy jó munkaerőt? Struccpolitikát folytatni vagy morálisan elítélni? Ezek a kérdések úgy kerülnek terítékre, hogy a darab valóban jó arányérzékkel egyensúlyoz minden résztvevő vélt vagy valós részigazsága között.

Kollaboránsok – ez a címe John Hodge nagy sikerű színdarabjának (2011, London), amelyben Bulgakov Batum című drámájának „alternatív” keletkezéstörténetét rekonstruálja a fergeteges komédiától a kegyetlen abszurdon át a történelmi tragédiáig terjedő skálán. A kísérlet azért is figyelemre méltó, mert a fonákjáról mutatja meg a Batum hol agyonhallgatott, hol túlhangsúlyozott ellentmondásait. Ezekre a kérdésekre keressük a […]

…ezután mélyül el igazán a történet: egyre több nézőpontból lehet megvizsgálni a diákok és a tanárok helyzetét, és így egyre közelebb lehet kerülni az igazsághoz/igazságossághoz.

A szereplők egytől-egyig konfliktushelyzetbe kerülnek: akarnak gyereket vagy nem akarnak gyereket. (…) Egy-egy ember életének a legfontosabb és egyben legintimebb kérdései ezek – még akkor is, ha a politikai és a társadalmi elvárások nem hajlandók erről tudomást venni, hanem egyértelmű és leegyszerűsítő válaszokat erőltetnek.

Thomas Magill, 33 éves ír férfi egy elhagyott raktárhelyiségben különböző magnókészülékek és a saját hangja segítségével idézi fel Inishfree bűnös lakóinak és saját bűnbeesésének történetét. Ő az a furcsa figura, a falu bolondja, aki epizódszereplőként és farce-elemként kerül bele a nagy történetbe.

A rendező, Bartalis Gabriella – ahogy ő fogalmazott – egy lépcsőházi történetet szeretett volna. Olyat, amelyben bárki magára ismerhet, és amelyben összesűrítve azok a témák, kérdések, problémák jelennek meg, amelyek visszatérőek az interjúalanyokkal készített beszélgetésekben.

Az, ami az első részben még illúzióként és fiktív „húzd-meg-ereszd-meg”-ként jelen volt, hogy tudniillik a nő is ember, az itt ledobja magáról az alakoskodó én-te viszonylat allűrjeit, és pőrén belemerít minket a tömeges testárusítás, a húspiac verbális alkuvilágába.