Napról napra

A darab letölthető INNEN. Vörös Róbert: Előszó Németh Nikolett Fajankó című drámájához Ünnep, ha egy új magyar mű születik. Ünnep, ha egy jó magyar mű születik. És igazi ünnep, ha a mű bátor. Mert már ahhoz is bátorság kell, ha valaki darabírásra adja a fejét, erős szívre és bátorságra, ha nemcsak a valódit, de az igazat […]

„Ez egy hangjáték, nem dráma. Semmi kézrázás. A tárgyak felszínéről visszaverődő fényt érzékelni képes szerveink, a szemek, csukva. A hang belülről jön, és a füleken át a test mélyére hatol.“

„És Bodor Panna drámájának legfontosabb erénye éppen ez: képes úgy közölni azt az élethelyzetet, amelyben az önmagát vesztett főhősnő vergődik, hogy megértjük, nem az ából bébe eljutás a lényeg, még csak nem is a megváltás, a megszabadulás. Hanem ennek a helyzetnek a megértése.”

A horvát közönség az előadás tartalmában felismerte személyes, lokális tragédiáját. Maga az író figyelmeztet, hogy az elvarratlan szálak és az elfojtott indulatok sajnos csak olajat önthetnek a tűzre, ami újabb konfliktusok kirobbanásához vezet. Az Egyesült Királyságban a közönség a mű nemzetköziségét, univerzalitását díjazta.

(…) az a kezdetektől világos volt, hogy a színpadi szöveg csak akkor „dúsulhat” mai fordulatokkal, ha a sztoriban is lesznek új fordulatok, felidézve olyan jól ismert zsánereket, mint a standup, a börleszk, vagy a sitcom. Egy percig sem állítom, hogy következetes voltam abban, mely panelszituációkat szedtem ízekre kisrealista kérdéseimmel (hogy aztán még irreálisabb panelszituációval helyettesítsem […]

– Miért nem írnak Trianonról drámát a maiak? – Mert senki nem hirdetett pénzes pályázatot rá, azért. 1. (szinopszis) Udvarház az első világháború utolsó napjai után. A nagypapa (ferencjóskára hasonlít, de nem ő az) katonásan haldoklik, néha Miasszonyunkhoz fohászkodik magyarul, máskor bécsi dialektusban káromkodik németül. Apu (tiszapistára hasonlít, de nem ő az) ideges, az ideiglenes […]

Ahogy az eredeti is rendkívüli éleslátásról, pszichológiai érzékről és kritikai gondolkodásról tanúskodik, az átirat is megtartja a kíméletlen külső nézőpontot és az aktualitásra épülő humort. Egyértelművé teszi: ha más díszletek között is, de ugyanaz történik, mint száz éve. És feltehetően ugyanez lesz 2045-ben is.

Arról beszél, hogy egyszerre rettenetesek a férfiak, és vagyunk rettenetesek mi, nők. Hogy milyen egyediek ezek a történetek, és milyen tipikusak. Mennyire szívszorító az egész, és olykor mennyire nevetséges.

A mi nagy népi színházunk (a társadalom) tapasztalatom szerint a szembe nem nézést tűzi műsorra folyamatosan. Az emberek lapítanak és hárítanak. „Vagyis hogy élni akarnak.” (© Petri)

Hogy miért lett a darab címe És, már nem emlékszem. De azok a színházi alkotók, akiknek módjukban áll írni és rendezni, sőt a saját írásukat rendezhetik, előbb-utóbb elkészítik a saját „színházról” szóló előadásukat. Nos, nekem ez volt az.

Az erdélyi szászok közelmúltjával foglalkozó, egyszerre költői és epikus szöveg rendhagyó módon drámai: a szerkezet, szereplők, időkezelés, nyelvhasználat mind kihívást jelentenek a színrevitel során, de a dráma katartikus hatása vitathatatlan.

Adott egy életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt háborús bűnös, aki éveken át folyamatosan a rossz irányba haladt, és akiről Hollandia felszabadulása után a sajtóban is mint a gonosz megtestesítőjéről írnak. Ez az ember ugyanaz, mint aki gyerekként kéri apját, hogy bocsásson meg az ellene vétkező bátyjának, illetve akit ugyanúgy segítő szándék vezet később vállalatigazgatóként a munkásokkal való […]