Napról napra

Könnyed sikert aratott Az ezred lánya bemutatója az Erkel Színházban. Úgy tűnik, a magyar közönség nem finnyás rá, ha nem hallja a tenort, és arra se, ha a nyolcvanas évek tévékabaré-stílusában tálalják neki a vígoperát. Szemere Zita viszont ragyogott a színpadon.

Verdi művének középpontjában a szerelem és a hatalom áll, ám Schiller művének középpontjában, ha rendezőnek ez a szándéka, állhat a szerelem vagy a hatalom – is. Ez attól is függ persze, hogy a kifejezetten hosszúnak számító Schiller drámát a dramaturg és a rendező együtt hogyan alakítja, mit is szeretnének láttatni, mit szeretnének kiemelni.

Száz évvel ezelőtt mutatták be Bartók a Kékszakállú herceg vára című kompozícióját, ami minden kétséget kizáróan a magyar operairodalom legfontosabb műve. Tehát teljesen jogos, hogy az Opera az évfordulót megünneplendő fesztivált szervezett május végén a mű köré.

Nyilván az a megoldás, amely érvényes volt a hetvenes években, hogy bekenjük Bagarollal Begányit és Sólyom-Nagyot, ma már nem játszik, de tudunk-e valamit adni helyette? Vagy kell-e adni egyáltalán valamit? Nem lehet egy opera csak úgy egy opera, szépen énekelnek, megtapsoljuk, hazamennek?

Venekei Marianna első egész estés balettje („táncdrámája”) a könnyű műfaj sablonjait hordozza; helye lett volna a Színház folyóirat júniusi tematikus, szórakoztató színházi összeállításában, a „Bulvár? Kommersz?”-ben.

A színpadkép, az angolpark leghangsúlyosabb darabja a körhinta. Népcsoportok, sorsok, helyszínek forognak körbe: fegyvert kovácsoló cigányok, Mária Terézia udvara, a disznókereskedő Zsupán és az ő udvartartása.

Az Erkel Színház nézőterét egy sima Lovasi András retrospektív koncert is megtöltené a Tavaszi Fesztivál idején, de az egykori Kispál-frontember nem nyughat és inkább „artrock” mesemusicalt csinált. Vagyis belecsapott a showbizniszbe a Kiscsillag zenekarral, Földes Eszter társszerzővel, vonósokkal és popsztár vendégekkel. A Semmi konferencia című előadásban minden van, amitől egy család és egy régi rajongó […]

René Magritte Ez nem egy pipa című képén egy pipa látható. Ez a meglehetősen ismert festmény a kiindulópontja Káel Csaba Don Pasquale-rendezésének.

Novák Péter rendezésével a legsúlyosabb gond, hogy bár reagál arra, ami körülöttünk van, ezt nem bátran teszi, hanem szinte szemlesütve, szinte csak belesunnyogva az előadásba az egyik legaggasztóbb társadalmi krízist.