Napról napra

Aki az utóbbi néhány évet Magyarországon, és nem mindentől elzárva egy kő alatt töltötte, tudja mennyire rossz helyzetben vannak a független színházak. És aki ezt tudja, azt is tudja, hogy az állam számolatlanul önti a pénzt a neki tetsző és hozzá lojális kulturális intézményekbe, míg a függetleneket, köztük sok évtizedes szakmai múltra visszatekintő társulatokat, egy […]

Meglehetősen sűrű volt az idei Bánkitó színházi és performansz programja. Benne rengeteg koncerttel, workshoppal, kerekasztallal és közös alkotási lehetőséggel. Az egyre szűkösebb anyagi feltételek mellett (amelyek elsősorban a színházra használható tereken és idősávokon érződhettek) a kínálat – az azt immár negyedik éve válogató Zsigó Anna elmondása szerint – ebben az évben először két komponensű volt: […]

Fekete Ádám új darabját mutatták be az Örkény Stúdióban a szerzőtől már megszokott módon talányos címmel: Hat medúza egy tepsiben. Kik ezek a medúzák, hogyan kerültek egy tepsibe, és legfőképpen mit csinálnak ott? Az előadás szerelmi vezérfonala köré épülő álommozaikok generációs életérzést közvetítenek.

Olyan lehet ez nálam, mint a népek életében a háború. Bizonyos idő után elfelejtem, mennyire gyűlölök (mivel nem tudok) kritikát írni, át vagy bét mondani, a pőre véleményemmel leleplezni magam, és akkor újra rá lehet venni, hogy elvállaljam. Nyilván az is számított, hogy nagyjából minden Fekete Ádám rendezés eléggé tetszett, amit idáig láttam, volt, amelyik […]

Kárpáti Pál kér egy sört egy Fekete Ádámtól, aki hosszan elmélkedik arról, hogy mit tehet ebben az egyszerűnek látszó helyzetben: odaadhatja azt a sört a barátjának, de dönthet úgy is, hogy egyszerűen csak kisétál a színpadról. Persze, ahogy az a monológjából is kiderül, az elméleti lehetőségek és a gyakorlat között áthidalhatatlan szakadék tátong: mind a […]

Performatív gesztus a nézőtéren: ismét lendülnek a legyezők. Az előadásokban továbbra is domináns elem az alkotók érzékeny önreflexiója, emellett megfigyelhető a dokumentarista vonal sokszínűsége; a fikción keresztül a ‘90-es évektől a Dinnyeköztársaságig vezetnek (félre?) minket. Láncot tépni könnyű, na de virágot?

Fekete Ádám online performansza az összes voyeuri kíváncsiságunkat kielégítette, sőt, tovább megyek: olyan dologba engedett számunkra betekintést, ahova betekinteni nagyon illetlen dolog.

A szerző, akit képtelenül groteszk helyzetbe kényszerített egy testi rendellenesség, képtelenül groteszk helyzetbe kényszeríti a nézőit.

Legalábbis az a Fidesznek hívott és Fekete Ádám által játszott ripacskodó, absztrakt entitás, amelyiknek csak rossz poénokat tudott írni az állami tévé, egyébként pedig a magyar néppel közösen, Orbán Viktor mellkasából szopik… Kissé zavarosnak hat? Pedig még csak két percet írtam le A csatorna című darabból.

A lakossági ügyintézésről divatbemutatóba oltott népi daljátékot csinálni eleve annyira őrült ötlet, hogy csak nagyot szólhat, vagy nagyot bukhat – Az Ügy című ősbemutatóból, Nagy Fruzsina és Halas Dóra rendezéséből az előbbi verzió lett. Az előadás rátámadt a közönségre, pontosabban – akár a slam poetry vagy a rock zene műfaja – rámutatott a szóban forgó […]

…innen már csak egy ugrás a költészet, aminek természetesen az önmagát folyamatosan szétfeszítő és rekonstruáló nyelv a másik eszköze: a blődségből felépült szépség, az értelmetlenségből kibontakozó értelem.

A kvótaellenes népszavazás gyászos napján Aiszkhülosz Oltalomkeresők című drámájával foglalkozni finom, de határozott politikai állásfoglalás.