Napról napra

Lehet-e egységesen beszélni kortárs magyar drámáról anélkül, hogy elfelejtenénk, mit is értünk kortárs alatt? Kortárs, mert reflektál a jelenre; kortárs, mert élő szerző darabja. Az idei DESZKA Fesztivál számos ellentétet felsorakoztatott. Kérdés, hogy ezzel vajon tágította vagy szűkítette a kortárs magyar dráma fogalmi kereteit. Hiszen míg egy kőszínházi, sokszor kereslet-kínálat alapú műsorpolitika nehezebben nyit más […]

Bevallom, dr. Józsa Tivadar – írói nevén Bodosi György – munkásságát korábban nem ismertem, először a Forte Társulat Az idő marasztalása című előadására készülve vettem kezembe könyvét. Bodosi körorvosként dolgozott a Veszprém megyei Pécselyen és a környező falvakban. Életműve nagyrészt több évtizedes Balaton-felvidéki jelenlétéből, tapasztalataiból építkezik. Az orvosi és az írói hivatás gyakran és könnyen […]

A hazai színházi élet különös figurája. Debrecen és Budapest után 2013-ban Székesfehérvárra szerződött, ahol a Vörösmarty Színházban sorra kapja a főszerepeket. Fizikai és zenés színházról, kényszerekről és lehetőségekről, a közös alkotás csodájáról beszélgettünk.

Az idei év nem csupán Petőfi-emlékév, hanem Veszprém Európa Kulturális Fővárosának éve is. Mindkettő önmagában is jó apropó lenne egy színházi premierre, a Forte legújabb előadásának azonban mindkettőhöz köze van, hiszen A helység kalapácsa adaptáció a veszprémi Hangvillában, az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat két napos megnyitójának részeként került bemutatásra.

Tizenöt éve vagyok a Forte tagja. Előtte is volt élet s azon kívül is van. Ha hívnak máshova, ami vonzó, kihívás és egyeztetni is lehet, megyek. Ez nem egy kommuna, hanem egy társulat, egy olyan erős mag, amire mindig is vágytam.

Dúskál a nincsben – ezt a címet adtam évekkel ezelőtt a Nincstelenekről szóló kritikámnak. Mármint hogy itt tényleg nincs más, csak a nincstelenség. A nincs van. Amennyiben a regényíró Borbély Szilárd önmagával és olvasóival kegyetlen nyelven, a pátoszmentes komorság, az örömtelen játékosság és az önkínzó irónia lidérces alakzatait halmozva dúskál abban a fullasztó világtapasztalatban, amelynek […]

„Férfinek nem elég öreg, gyereknek nem elég fiatal.” Malvolio jellemzi így Viola-Cesariót Olíviának (Nádasdy Ádám fordításában). Amikor a szombathelyi Vízkereszt…-előadásban elhangzik ez a mondat, a nézőnek déjà vu-érzése támad: nem egészen így, de hallottuk már ezt a kijelentést a Weöres Sándor Színházban ebben az évadban.

Hiraoka Kimitake, művésznevén Misima Jukio (1925–1970) hazánkban legfőkébb különc, botrányosnak számító élete, illetve regényei (Egy maszk vallomásai, Véres naplemente, Az aranytemplom) révén lehet ismert a nagyközönség előtt, valójában azonban számos területen alkotott. 2014-ben a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg drámakötete Jámbor József szerkesztésében. A Barátom, Hitler és Madame de Sade híven tükrözi azt a műfaji […]

A bibliofil Peter Kien professzorról szőtt groteszk történet egy megkapóan karakteres előadásban tárul elénk, a szöveg ezúttal magával ragadó természetességgel olvad össze a koreográfiával, másfelől a rendezés vizuálisan is új elemekkel operál, megteremtve ezzel egy iróniával átitatott, lidérces atmoszférát.

Földeáki Nóra a Forte Társulat alapító tagja, két gyermek édesanyja: nem „mindenáron színésznő”. Szikár, inas alkatával is megrendítően játszik például a Bűn és bűnhődés kettős szerepében.

…az előadás úgy tesz, mintha egy revü lenne, miközben folyamatosan szórakozik velünk. Végig a show és a színház között billeg, sem komolyan nem engedi magát venni, sem simán szórakozni nem hagy minket.

Míg a Míg fekszem kiterítve csapatából sugárzik a frissesség, a lendület és az első, közösen létrehozott egyedi előadás révén érzett öröm és szenvedély, addig a Vaterland esetében egy jól összeszokott, rutinos, egymás rezdüléseit és rezgéseit nagyon is (meg)érző társulat áll a nagyharsányi tornateremben kialakított színpadi térre.