Napról napra

„…nincs olyan ember, akinek a kezéhez nem tapadnak bűnöcskék. Ez az emberi természet alapbeállítása. Ilyennek teremtett minket a Jóisten. Ámen.” – mondja Anton Antonovics Szkvoznyik-Dmuhanovszkij polgármester Gogol A revizor című darabjának első felvonásában. Hogy aztán ezek a „bűnöcskék” kisebbek vagy nagyobbak, azt szereplője válogatja, akár Gogol színművéről, akár mondjuk Shakespeare III. Richárdjáról van szó. Nem […]

Tizenhatodik éve rendezi meg a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a Desiré Fesztivált, és ez akkor sem volna kis szó, ha nem a legbátrabb és legformabontóbb fesztiválról beszélnénk, amely a magyar színházba becsatornázza a posztjugoszláv színház felől érkező legbátrabb és legformabontóbb impulzusokat. Hogy aztán a magyar színház hogyan és milyen mértékben él ezzel a lehetőséggel, az […]

„Az igazság odaát van”, hirdette az idei dráMA mottója. Kézenfekvő ugyan arra gondolni, hogy a (kissé) magabiztosan hangzó jelszót a népszerű amerikai sci-fi sorozat, az X-akták szlogenje sugallta, de én szeretném azért hinni, hogy mégiscsak Székely Csaba Az igazság gyertyái című darabja az inspirációs forrás. Nem csak azért, mert a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által […]

A Stúdió K Színház kocsmaszínházként aposztrofálja legújabb bemutatóját, még ha kissé homályos is ez az elnevezés, hiszen sem a nézők, sem maguk az alkotók nem igazán tudnak mit kezdeni ezzel a kifejezéssel. Sok jó ember kis helyen is… – talán ez az élmény adja vissza leginkább a kocsmahangulatot.

Az elmúlt időszakban széles sajtónyilvánosságot kapott az Átrium megszűnése, de arról kevesebb szó esett, hogy néhány társulat szintén bejelentette: megszűnik vagy „csendes üzemmódba” vált. A 46. Hangosító vendégei ilyen csapatokat képviselnek. És alcímet is adtunk a beszélgetésnek: A független színházi lét bizonytalansága 2023 Magyarországán.

Kovács D. Dániel nehéz örökséggel szembesült, amikor a Liliom megrendezésére vállalkozott az Örkény Színházban. A mű a XX. század első felének egyik legnépszerűbb, igen gyakran játszott, mondhatni agyoninterpretált szövege, melynek az utóbbi időben különösen erős színházi értelmezései születtek, gondoljunk itt Babarczy, Thalheimer, Schilling, Telihay, Bodó Viktor és legújabban Mundruczó Kornél rendezéseire. A Liliomról tehát ebben […]

– Ez a darab? – Ez. – Hhhh…. Nem mondod. – Dede. – Nem látod, hogy… – Ugyan… (kedvesen elfordul) – No, megállj! Meglátod! Bemutatjuk! (Képzelt párbeszéd a Színház és a Szerző között)

Aznap, amikor – „társadalmi konszenzus” mellett – negyvenről ötven évre emelték Magyarországon a honvédségi behívhatóság korhatárát, este, a Tesla Labor Kazinczy utcai termében a háborúról beszéltek. A Narratíva néven együttműködésre szövetkező függetlenek első produkciójukként Brecht 1941-ben született darabját mutatták be, Ungár Júlia fordításában.

Hegymegi Máté, Pass Andrea, Szenteczki Zita és Kovács D. Dániel előadása a mesék világát olvasztotta egybe a természettel, míg Boross Martin és a STEREO AKT produkciója az Európai Unió magától értetődő értékeiről való gondolkodás lehetőségét kínálta fel a résztvevőknek.

Elénkbe lökik a főhőst, s már itt vagyunk a weimari köztársaságban. S itt az első megoldandó probléma is. Hogyan kövessünk átéléssel egy erények nélküli embert?  Azonosulni nem lehet – és nem is kell – vele, szétfoszló személyisége viszont arra is alkalmatlan, hogy meggyűlölve szerveződjünk ellene.

Kifejezetten érdekesnek tartom, és erre a dráma átírása során jöttem rá, hogy a mai magyar slam poetry formanyelve és a shakespeare-i szöveghagyomány között milyen sok hasonlóság látszik.

…bár a szereplők önmagukban nevetséges, kicsinyes alakok, együtt mégis pusztító erejűek…