Üdvösnek gondolom, ha egy előadás nemcsak véletlenül ér hozzá társadalmi témákhoz, hanem bátran és szánt szándékkal tapogatja azokat, nyíltan vállalja, hogy az esztétikum mellett a politikumnak is helyet szorít. Az Örkény István Színházban, Mácsai Pál rendezésében bemutatott Isten című darab az aktív eutanázia, erkölcsi és jogi vetületeinek színpadi megvitatására vállalkozik.
A színikritikusi mentorprogram résztvevőiként kaptunk meghívást Nagyváradra, a 10. HolnapUtán Fesztiválra. Az eddigi HolnapUtánok közül ez volt a legszerényebb kiadás (kevesebb előadással, programmal, szakmai meghívottal), mégis azzal a benyomással jöttünk el, hogy egy nagyon jó hangulatú és meghitt szakmai rendezvényen vehettünk részt. Beszélgetésünkre a TESZT fesztiválon került sor.
Tűzpiros raklapok a színen, amerre csak a szem ellát. Vagyis raklapokból épített tornyok, amelyeknek elemei, ha kell, mozgathatóak, pakolhatóak, rájuk lehet ülni, állni is. És néha tényleg kell, hiszen az Izsák Lili által tervezett térbe rajtuk kívül legfeljebb néhány kellék kerül. Pragmatikus funkcióik mellett a raklapok a stilizálás kereteit is megteremtik azáltal, hogy reális, de…
Milyen értelmezései lehetnek a sikernek? Kit milyen siker motivál? Mik a siker fokmérői egy vidéki kőszínházban, egy budapesti művészszínházban és egy kortárs összművészeti befogadóhelyen? Lehet-e sikeresnek nevezni egy előadást, amelyről felháborodott nézők vonulnak ki? Kinek áll érdekében az olcsón vásárolható elemekből összetákolt siker? És miért ilyen sikerorientált a fenntartó állam? A kerekasztal-beszélgetést KOVÁCS BÁLINT moderálta.
Amikor megkaptam a felkérést, hogy tekintsem át a magyar színházi alkotók úgynevezett középgenerációjának helyzetét, először elolvastam a több mint három évtizede megjelent, hasonló tematikájú összegzésemet („Rendezőgondok”, Színház, 1987/5). Meglepett, hogy számos olyan jelenség él ma is, amely akkor jellemezte a színházi viszonyokat – ha nem is változatlan mértékben és módon.
Mácsai István festőművész pályájának ismerői bizonyosan hallottak szakmai körökben az életmű karakterisztikumának tekintett Oroszlán című festményéről. A pesti gangos ház lakásának előszoba-kövezetén flangáló vadállat persze több mint képzettársítás. A bárhol, bármikor felbukkanó fenyegetettség szimbóluma. A kép 1961-ben, Pál fia születésének évében került vászonra.
Hangosító – a Színház folyóirat podcastje – 4. adás
Gócza Anita beszélgetett színház és valóság viszonyáról Horváth Katával, Lengyel Annával és Mácsai Pállal
A 4. podcast vendégei Horváth Kata, kulturális antropológus, a Sajátszínház Projekt kutatásvezetője (ennek a projektnek a keretében jött létre az Éljen soká Regina! című előadás), Lengyel Anna dramaturg, a Panodráma alapítója és Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója. A körülöttünk lévő valóságot, az “itt és most”-ot feldolgozó előadások kapcsán a beszélgetésben szó esett a színház…
2002 nyarán a már Mácsai Pál vezénylete alatt, de még Madách Kamara néven működő színházban Dylan Thomast játszottak. Gálffi, Kiss Mari, Mácsai és tizennégy színinövendék, egy teljes osztály, Máté Gáboré, amelyről akkoriban a szokottnál többet lehetett hallani. A mi erdőnk alján jó előadás volt, a csapatszellem jegyében, tele energiával, és valóban szokatlanul sok ígéretes színművészetissel.…
Többhangú kritika Kovács Dezső és Jászay Tamás kommentárjával Olajozottan működő színpadi gépezet, viszonylagos egyszerűség, nem mindig tiszta/tisztázott szerepek és játék. Mácsai Pál rendezése leginkább logikai feladvány két részben – jó esetben az észre hat, az érzelmekre nem.