Napról napra

A francia jobboldaliság fontos alapértékei – a kérlelhetetlenség, a hazaszeretet, az intézmény- és hagyománytisztelet – legfontosabb képviselői távol tartották magukat a német jobb- és szélsőjobboldaltól, nem voltak kollaboránsok, függetlenségüket – akár az életük árán is – megőrizték. Részben ebből az alapállásból, ebből a szellemi közegből érthető meg Poulenc 1957-ben, a milanói Scalában bemutatott műve.

Az előadás kb. kétharmadánál állt fel végre mögöttem az addig a közönség soraiban meghúzódó ifjú szemüveges Nagy Imre, és kezdett veretes mondatokkal vitába szállni az őszre festett zavarodott fejűvel. Épp jókor, mert Kádár már-már meggyőzte magát és a közönséget, hogy a realitásokból kiindulva mindennek úgy kellett történnie, ahogy. Nagy viszont nem így látta. Mindketten mondták […]

Majd a férfi eltűnik az arctalan tömegben, és a feleség mintha hiába menne utána. A szerelem nem teljesedik be: mintha csak álom lenne, elfoszló remény. Mintha alig hogy megfogták, eltűnne, akár egy pókháló az őszi estében.

A lehetséges értelmezési lehetőségek és látens tartalmak nem találnak utat magában az előadás szövetében, esetleg a nézőben, annak asszociációi nyomán. Minthogy musicalt nézek, a történet könnyedén követhető, így elegendő időm marad arra, hogy mindezek eszembe jussanak. Így egyszerre örülök a lehetőségnek, hogy teret kaptam a gondolkodásra, és érzek valamiféle hiányt is.

A rendező egyébként számos remek ötlettel dobta fel ezt a giccs közeléből nehezen elrángatható művet…

…egy pláza játszóháza. Műanyag labdákkal teli homokozóval, csúszdával, mászókával, kisautókkal.

A képek, a festés, mint motívum, végigkíséri Szikora – a szokásos Werther-rendezésektől egyebekben nem komolyan elrugaszkodó – rendezését.

A fesztiválon vendégeskedő NDT2 a három eljátszott egyfelvonásosával nem lépte át önmaga megszokott stílushatárait, de azon belül maradva is igen sokoldalúnak mutatkozott: az esten a táncosok elmerültek a mélységekben, feljutottak a csúcsokra, bejárták a kortárs balett horizontját, vertikumát.

…mintha manapság minden csak a pozíció és befolyás (valamint a vele járó, lenyúlható pénz) megszerzéséről-megtartásáról (ezért kell jól csengő, „csillogó-villogó” premierekkel előállni), nem pedig a feladat elvégzéséről, a tárgy megmunkálásáról szólna.

Az előadás zenei szegmense meg van tisztítva a közhelyektől.

A produkció alapszinten működik, mentes a koncepcionális túlkapásoktól és értelmetlenségektől.

Nyilván van egy vízibuszjárat Naxoszból Richard Straussig.